2017. március 8., szerda

Rotátor-köpeny, Szent Péter esernyője és a Zuboly közötti összefüggések

...és fizetni pár színes szóvirággal. Decemberben jutott el a fanatizmusom a csúcsra -e út tekintetében. Akkor Marcival volt egy elég jó napunk Kő-árokban, ami bár megmászás nélkül de hatalmas sikerrel záródott. Két részletben ment az út és ez bőven elég volt ahhoz, hogy az elkövetkező három hónapomat meghatározza. Egyszerűen a Szent Péter esernyője bekúszott a halántékomba, valahova befészkelte magát és nap mint nap hosszú gondolatok között - mint egy backflash villant fel elém. Jöttek a tüneti jegyei is: izzadó ujjbegyek és néha sétálás közben a járdán lépkedve csinálom a kezemmel a mozdulatokat. Aztán ha valaki nagyon néz hirtelen eszembe jut és szégyenkezve dugom kabátzsebembe a kezeim és azon tűnődöm ebben a mutogatós állapotban mi az ami engem és egy őrültnek hitt hajléktalant megkülönböztet? Nem tudom miért váltam ennyire függővé tőle, de ezt a tényt már csak elfogadni lehetett. Lopva kerestem az alkalmat, hogy lejuthassak Kő-árokba és 1000 fokon éghessek abban a vágyban amit az út közben érzek. És eljött Március 4.-e.

Égtem a tűztől, de az egész valahogy instabil maradt. Egyszer kőbe vésődött hogy megyünk, máskor sehol nem találtam-e köveket. Ez az indulás reggeléig nem változott meg. Próbálom pedig elengedni a ragaszkodást és inkább a spontaneitásban bízni, így ér a legkevesebb stressz - bár céltalan hajósnak meg nem kedvez a szél ugye, így mégis valami aranyközépút lenne a legjobb megoldás rendezem magamban a sorokat. De mégis annyira nagyon ki szeretnék most menni...ahjjjjúúó
maroknyi természet éledése
Fényképeket Miklós Éva készítette
Volt úgy, hogy négyen megyünk, aztán lett ebből három, majd újra négy és végül öt. Az indulás reggelén jön az sms Gabikától belázasodott, kiesett a sofőrünk a kocsiból, de Zsófi hősbe azonnal magára vállalta hogy kihúz minket a csávából. Ám fél órával később egyszer csak jön a telefon, hogy nem indult a kocsi és éppen tömegközlekedik Marikához. Ekkor elkezdtem érezni a számban azt az enyhe savanyodást, amit a megkeseredett trippek szoktak előidézni, de minden rugalmatlanságom hátrahagyva (bónusz!) inkább célba vettem a BAH csomópontot. 
Mostanában furcsa dolgokat fedezek fel a 17-es villamoson. Az embereket. Nagyon érdekesek. Némelyik egészen durván bele tud süppedni a saját valóságába. Egy ötvenes fickón akad meg a szemem, nagy zakó aminek korpa van a vállán - a kevés még ki nem hullott haja zsíros kerítésoszlopokként őrzik koopaszodó fejét, bamba tekintete pedig csak néha vetül a mellette utazó nőre. A hölgy szeme az utcákat lesi, ahogy remeg a szembogara látok benne valamit. Életet. Ő még nem húzta le a rolót. Vagy 10 perc utazás után szól a pocakos oda gorombán, nem is szól, inkább odahajít pár szófoszlányt. A nő úgy csap le rá mint kiéhezett kutya az odavetett csontokra, de a teste mégis összerezzen mint a nyárfalevél. Keresem köztük a kapcsolatokat, mert nem hiszem el, hogy ez a szép hosszú ősz hajú nő ezzel a torrentét megszégyenítő pacákkal van. Ekkor látom meg a fazon ujján a jegygyűrűt. Az aranykarika egészen a húsába váj, lefelé tartott kezén be van lilulva az ujja a gyűrűtől lefelé. Azon tűnődöm, nincs az a vegyszer ami segítene azt a gyűrűt onnan lejuttatni, ezt talán csak levágni lehetne már. Vagy lefogyni hogy lejöjjön persze.. de hát tenni sokkal nehezebb a dolgokért, menjen a gyűrű úgyis jöhet másik. Másik gyűrű mindig kapható.  Sokáig nem tudom kiverni a fejemből ezt a képet, a belilult gyűrűsujjat - ami utolsó ékes bizonyítéka lehet egy hajdani szerelemnek, ami most feszíti viselőjét. Vagy az is lehet, hogy csak egy jele annak, hogy magunkon hordunk dolgokat megszokásból amiket nem merünk levenni. Tulajdonságokat, melyek vastag álarcok, amik mögé el lehet bújni - így nem sérül a viselő. Ha nem tudják ki vagy, nem tudnak megbántani.  
a tízezer 7c+ felső kunsztjában Gabo
BAH-ról az Etelére, Dodoó és TíRobi itt szállnak be a Volvoba. A témák szép átvezetés nekem, egy jó akklimatizáció a mászónapra. A völgy bejáratánál Gaboék kocsija pihen, szépen slattyogunk a falakhoz.
Azt érzem nap erős meleg sugarai csiklandozzák a téltől megfakult arcomat. Rövid gatyás, félmezkós idő van, eléggé vad látvány ez; a még kopár fák közt lengén öltözött emberáradat. Kicsit chilles mászás szelleme is hívogat, kicsit a véres szájú projektelés is. Próbálok valami jó keveréke lenni a mai rendszernek, valahogy jól beleilleszkedni az er(d)őbe.
fény, fa, szikla, élet..köszi Dodo
Soma in da háuz!
visszaverődési
Mindennapi alpinizmus 6a+
Vágási Feri beszáll az internetbe 7b+
jöhet a 7B boulder betét
Mirage 7a+ - trobertino
cuuki
Robi teszteli az ujjerejét
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
A hét viszontagságai rám nyomták a bélyeget, de szerdától egy dolog lebegett a szemem előtt...: egy 8 órás alvás. Nagyon sok mindent megadtam volna azért, hogy ez összejöhessen - enélkül ugyanis a szervezetem teljesítőképessége jelentősen csökken (alapéletfunkciók óó). Ahogy néztem az időjárás előrejelzést, úgy egyre világosabbá vált, hogy most tökéletesek lehetnek a körülmények az SZPE-hez és nem szerettem volna, hogy az én kajaflashemen vagy nemalvások miatt szalajtódjon el ez a lehetőség. Talán az utolsó lehetőség tavasszal. Nincs közel, végtelen specifikus út, amihez végtelen speckó kondik kellenek. Végtelen jó minőségű bőr az icipici fogásai miatt, végtelen kicsi mászócipő az icipici lépései miatt. Mindenféle végtelenekből kell egy icipici.

Dodóval egy 5c-vel kezdünk a Mikrokozmosztól jobbra, egy két éve épültek ezek az új utak ha jól tudom... rozsdás az első mászásom így érzetre. Átmelegít a nap, hűt a szellő - néha semmi néha pehelykabát. Imádom az ilyen időjárásosokat.
Aztán keveredik a csapat és mindenki mászik mindenkivel, egy jó Edit Piaf, ami mindig kötelező nekem és egy kis duma a fehérvári csapattal. Gabo, Évi és Soma a motiváltabbak, de pár veszprémit is kicsalogat a szép idő. Néha felnézek a projektre, de tűzi telibe a nap, úgyhogy inkább visszasüppedek a szombat tétlenségébe, biztosítok... csak úgy élvezem hogy vagyok. Ott, kint és velük.
Gabo a Ha lenne tízezer Forintomat próbálja, a csajok chillelnek a napon, szegény Zsófi pihenget a dereka miatt. Délután 3 körül átbukik a nap a fák fölött és érezhetően lassú de tartós hőmérséklet csökkenés következik be. Felkerül a mackó és a sapka, s lassan elkezdek felmotiválódni. Gabo fogja az átmozgós próbát, próbálok nem túl sokat keseredni a kunsztban, legutóbb decemberben már minden részletét kitaláltam. Otthon leírtam az egész utat centiről centire, mozdulatról mozdulatra, nehogy a nüansznyi béták elfelejtődjenek mire legközelebb kijutok és én újrakezdhessem az egész tanulási folyamatot. Egy elfelejtődött lábellógatás, osztott fogás, vagy egy szösszenetnyi lépés nem kihasználása elég könnyen a vesztemet okozhatja. Átmozgás elég biztatóan sikerül, de a fenti reibungtábla megakaszt kissé. van rajta két perem amit le tudsz tolni, de meg kell tudni lépni a reibungos púpokat, nem lehet csak karból (butaerőből) megoldani. Toprope gyakorolgatok amíg le nem tisztul a vége.
Átmozgás 1. balos lépés az ultimate kritikus
jöhet a 7B boulder
2mm mikroperem és bal kezes leejtés
after the crux
kár hogy nem zöldebb a háttér
Hosszú szünet. Lassan jönnek a célzások az indulásra, úgyhogy én is komolyabban melegíteni kezdek. Sétálok egy nagyot a hegyoldalban, hogy kicsit visszamelegedjek, majd futok is egy keveset és sorra átgondolom az egész utat, összes mozdulatát, a bétámat.
Ezután betalálom Robit akinek elmondom, hogy fosok a kunszt végén való kieséstől amiből traverz és inga jellege miatt elég nagyot lehet perecelni. Robi a statisztika egyszerű törvényeihez visszanyúlva próbálja megértetni velem, hogy jók az esélyek és a félelmeim alaptalanok. hmm...
No, de azért én mégsem akarom hogy szétloccsanjon a fejem, (élesen él bennem az egyik szerencsétlen decemberi kiesés emléke) úgyhogy Dodó sisakjára támaszkodom mint mentális segítségre. Persze Ferkó biztos azt mondaná, hasznos a sisak.. a személygépkocsiban is nagyobb eséllyel maradsz vele életben. :) De.
Megpróbálom kiüríteni a fejem, és végiggondolni az összes lehetőséget és végkimenetelt, hogy ha odajutnék és bevillanna, elhessegethessem mondván.. ezzel már foglalkoztam eleget. Egy kósza gondolat sem férhet be, ha a kunszt traverznál vagyok.
Az első próba kutya persze, de érzem is hogy ez amolyan melegítőnek és megnyugtatásnak jó volt. Amolyan tessék-lássék próba lett ez, bár az erőbedobás ugyanannyi.

A másodiknál éles trynál azonban minden összeáll. Beleállok a pikkelybe, gyors akasztás, lábcsere és felcsapás a balos reibungra. Csak úgy puffan akkorát leosztok neki, de márt megszoktam, hogy szeretem pofozni azt a fogást. Innen jön a kritikus rész, jobb lábat kivetni egy nagyon messzi nagyon kicsi mazsola nagyságú lépésre, amit nagyon precízen kell meglépni, nincs idő és lehetőség a testpozíció miatt további igazításra és a következő két mozdulatnál is ott kell, hogy maradjon a cipő orra. (Ehhez kellett a 6 számmal kisebb cipő..) Itt már véget ér a Halászok kunsztja és jöhet az igazi Szent Petya betét. Két reibungos lépés, mikrofogások, majd kilendülés a lépés nélküli akasztófogásba - amitől mindig tartottam, hogy akasztás közben is kieshetek. Ezen a ponton, hallom valahonnan távolról Zsófi biztató kiabálását, én pedig már prüszkölök az If standjánál. Visszanézek és nem is értem mit keresek itt és miért nem csücsülök a kötélben lejjebb. Fortuna akarata, a Szent lélek vagy Szent Péter akarata, vagy csak az alkarom akarata... nem is értem. Szétsavasodva valahogy elvergődök a traverz maradék kb. 6c részén ki a no handig. Torkom kiszáradva, lábaim remegnek... és jöhet a reibungtábla. Nem örülhetsz, hogy megvan - hiszen könnyen el lehet rontani még a végén a reibung kunsztot. Ahhj de rohadtul idegölő ez az állapot. Az indulás a legnehezebb. Maradj még vagy menj már. Amíg nem döntöttél minden lehetséges. 
Felállok a reibung púpora, próbálom bicepszből tépni a kötelet, de annyira törik..., szorítom az egy centis peremet ahogy csak bírom és bár pozitívon állok közepes lépésekkel, azt érzem ezzel a kötéltépéssel csak lerángatom magam. Az utolsó mindent leosztó mozdulat és a standnál vagyok. Szent Péter esernyője - 8a.
Beakasztom a kötelet, rólam leesik a teher..könnyebb vagyok. Óbégatok is kicsit, de most belül bontok pezsgőt. Hosszú utazás végére értem. És persze jön az elöntő eufória minden mennyiségben. Ha nem is a legnehezebb... mindenképpen a legkörülményesebb nehéz utam volt ez, annyi rajtam kívüli tényező kellett e gyümölcs beéréséhez.
És most ez a szőlő édesebb mint valaha. 
gang
nagyjából látni a befűzött kötéllel a vonalvezetést(csak az
elején nem stimmel..:)
a pöttyös az igazi
Vannak dolgok amiket nem tudunk megmagyarázni, ilyen az is hogy mi okoz neked katarzist és örömöt. Mert ez annyira csodálatosan más mindenkinek. Egy új recept, egy gitárszóló, egy repjegy, két családi program közé beszorított félórás fingerboard edzés az ajtófélfa fölött, egy nagy projekt befejezése, vagy csak egy erdei sétálás. Kapcsolat másokkal vagy éppen egyedül, nem is inkább a kapcsolat önmagaddal. Mi az only thing that exists? Ez a bejegyzés egy dologra nem ad választ. Mi köze a rotátor-köpenynek és a zubolynak egymáshoz, vagy inkább a szent péter esernyőjéhez? Meddig vonhatom be az embereket a világomba? Sokszor aggasztó kérdés. Az utóbbi időben teljesen "eltényesedtem", kicsit mintha kihűlt volna az írásokból a szikra. A szent péter lett az első út régóta ami verbálisan is megindít. És ez sokkal többet ér nekem, mint bármi más. Rágondolok és szikrázik az ujjvégem, és nem csak a mászásra, szikrázik hogy a képzeletbeli éterbe vessem a szavakat.  Kicsit persze van szomorúság is. Emlékszem decemberben azt mondtam Marcinak... "Huuuh Fatteeeeeeeeer, ha ez a projo egyszer befejeződik biztos elmorzsolok majd egy könnycseppet érte", de hogy az egész videóban egyébként a lényeget az esszenciát összefoglaló Sharma papa szavait idézzem: Its kind of interesting, you have these big projects and they occupy your life so extremly. You're in your own world just being totally obsessed. It seems like thats the only thing that exists. Climbing is this ever evolving thing and although it really is about the goal and succeeding and getting to the top, at the same time it’s a never ending cycle of finding something  that you are really motivated on, obsessing over it, and then once you get to the top celebrating for a little while and then moving on to  the next thing.
Ami kint az bent, ami bent az kint,
Ami lent az fent, ami fent az lent.

Nincsenek megjegyzések: