2018. június 27., szerda

Venediger - halujárat a hegyen


Az egész story valamikor a tél folyamán fogalmazódott meg, valami olyasmi mondattal kezdődve, hogy de jó lenne... A pénteki edzéseink során mindig volt kisebb nagyobb kupaktanács, ahol a "jó lenne" egyre inkább körvonalazódott. A csapat is jelentősen alakult idő közben, többen visszamondták, többen csapódtunk - végül az áprilisi időpont lemondása után júniusra tűztük ki a Venediger megmászását. Az elmúlt hónapok baráti eseményei, bulik, a legénybúcsú vagy az esküvő során már mindenki megismert mindenkit, bár ilyen felállásban ez volt az első közös trippünk. Buksi, Dani, Matyi és Erdős Gábor voltak a szerencsések. A nagy felszerelés kölcsönkéregetések és a céges autó megszerzése után már nem volt kényes pontja a trippünknek, csak a jó időért kellett szorítani. Indulásunk előtt pár nappal derült ki, hogy kinyit a Defragger hütte, így világossá vált, hogy erről az oldalról fogjuk támadni a hegyet. Erdős volt köztünk az egyetlen "írástudó", így teljes mértékben rá és tanácsaira hagyatkoztunk, a megalvást, trekket, felszerelést, tempót és a „mokkolási határhajlandóságot” illetően is. 
hegyizeller

Hinterbichl-ben hagytuk az autót és 1500méterről egy startrakéta után megindítottuk a trippet. Az első 100m után elkezdett emelkedni a terep, ami nem volt túl bizalomgerjesztő, ha a táskám súlyát és a hegy 3666m magasságát próbálom összehozni azzal hogy még csak 1500körül vagyunk. Azt hiszem elég "zoknis" vagyok a hegyre menet tekintetében, szerintem se a jó táplálékot nem sikerült megválasztani, se a magammal hozott cuccok mennyiségét, egy szó mint száz kicsit túlkészültem a
dolgot. Csapatunk több tagját az első hüttében kapható sör gondolata éltette, amit a Johannes hütte zárt ajtajai morzsoltak széjjel. Így maradt a bizalom a rakéták és vádlink erejében. A táj valami eszméletlen szépségesen alakul át, a zöld növényzet egyre alacsonyabb lesz, végül a füvek is eltűnnek és pár hegyi virágot és mohát leszámítva nem marad semmi csak a töredezett gránit lapok, melyeket idővel a növekvő hófoltok tarkítanak. Teljes kálváriánkat nem részletezném, már ment le a nap amikor
elértük a Defragger Hüttet, fájó combok kíséretében ölelgettük a jól megérdemelt Zipfer söröket. Mindegy az ára, nem is nézed. Megdolgoztál érte és ami megjár az megjár.
A hütte egyetlen lakója egy már ezerszer csúcsot látott vén hegyimedve volt, aki nekem először inkább egy a hét törpe közüli „a morgós” figurára emlékeztetett. Mint biztossá vált, ez volt az első nyitott napja a Hüttének a hegyen, így az öreg hangos hahotázásba kezdett amikor arra tereltem a szót Pommes-t szeretnénk vacsorázni. (Ekkor az Erdős által emlegetett káposztás leves reménye is szertefoszlott) Végül egy kis németül győzködés után az egy virsli helyett kaptunk kettőt, és a szelet kenyér mellé került egy csöpp mustár és ketchup is a tányérra. A két Wurstért alkudozás után már kezdtem tényleg rosszul érezni magam, hogy pommest mertünk kérni. 
Mint a honlapon okosodtam utólag, a Defragger szobáit valóban nem fűtik, viszont motivált pokróc mennyiség áll a vendégek részére, a hegyen pedig amúgy se reméljünk 3000m magasan 20fokosra felfűtött szobát. Azért egy hősugárzó guberálása után sokat javítottunk a helyzeten. Nem tudom kedvességből, este megrottyant állapotunkból vagy szadizmusból, de az Öreg valóban nem bízott a reggeli felkelésünkben amit este közösen elterveztünk, és fél 6 magasságában Aufstehen!-t kiabálva jött felébreszteni minket!
A kávé végére is alig értem a szelet lekváros kenyér reggelije mellett amikor sürgetve küldött minket el a Hütteből. Többször értésünkre adta addig kell menni amíg fagyott a hó, mert minél később indulunk annál olvadtabb, besüppedősebb és nehezebb lesz.
Arra a döntésre jutottunk este, hogy a hegy másik oldalán ereszkedünk majd le a Neue Prager Hütte felé, így minden cuccunkat magunkkal vittük most is. Azt hiszem ezt hívják alpesi stílusnak.
Írástudó, hegyeket látott Erdős barátunk tartott egy gyorstalpalót a gleccserbeszakadás esetén szükséges teendőkről, illetve a kicsúszás megfékezéséről, összekötöttük magunkat a gleccserkötelekkel, felkerültek a hágóvasak is és jöhet a csúcs. 
"pisálás a csendbe"
Pár száz méterenként beiktattunk pihenőket, szerencsére senkit sem viselt meg igazán hogy a mély sóhajtásra sem úgy telik meg levegővel a tüdő ahogy megszoktuk. A tempós menetelésnek hála 10 óra környékén el is értük a csúcsot, a környékén másik oldalról feljövő embertömeg kicsit lakosságivá tette a csúcs-feelinget de mint később megtudtuk itt nyáron van hogy 400 ember jut fel egy átlagos szombati nap a hegytetőre, úgyhogy inkább csöndbe maradok. 
3666m
A Venedigerplaton 3407m környékén tartottunk egy kis chillezést, a nap itt annyira erősen sütött, hogy félmezkóban lehetett heverészni a havon. Ezután egy igen csalóka szakasz következett, ugyanis a Hüttét már távolról lehetett látni és úgy tűnt mint ami csak egy köpésre van. Mégis a kb. fél óránként tartott pihik során konstatáltuk, hogy az a házikó kurva lassan közeledik, mialatt a lefelé menet szépen eszi meg a combunkat. Délután 2-3 lehetett így a hó is már olvadt volt, néha egyikünk másikunk combközépig eltűnt az összetömörödő lazább hórétegben. Itt láttuk talán a legrejtelmesebb gleccsert is, aminek feneke a sötétbe burkolózott - kicsit izgalmasabbá téve a gleccserjárást. Valamikor a délután folyamán értük el a Hüttet, ahol egy fürdés után csapatunk az ágynak esett. Az ébredés után nem sokkal jött is az ünnepi vacsora. Előző napi a hegy túloldalán szerzett tapasztalataink alapján nem számítottam sok jóra a kajálásokat illetően, erre valami tökmagos sütőtökkrémleves, oldalas krumplipüré, rizs, salival, desszertnek pedig tejszínhabos csokipuding fogadott, amit biztos ami biztos egy Frittatensuppeval és Apfelstrudellel folytottunk le. Bár a többiek valami esti légszomjról meséltek, én az igazak álmát aludtam reggelig. 5:30-kor keltünk, reggeli svédasztalos feeling.


2800mről 1500-ra kellett ekkor lesétálnunk a sziklás hegyoldalon a gleccser mentén. A táj megváltozása valami eszméletlen gyönyörű végig, én mindig azt éreztem hogy bármilyen fáradt a tested a téged körülvevő környezet szépségéből nagyon sok energiát lehet nyerni. A völgybe leérve is kihasználtuk a sörözési lehetőségeket, majd Felbertauernből áttaxiztunk hegyi taxival a kocsink parkolójába, ahol már a mikuláscsomag a szélvédőn fogadott. Erdőst kitettük Lienznél, aki innen az Ujjerős mászó-szörf táborba ment le chillelni Arco-ba, ahonnan a visszaérkezése másnapján ment doktorálni. Ez az ember tud élni. Tapasztalataim a hegyről: fontos a jó cipő, illetve a túrabot fontosabb eszköz mint hinnéd... :) Mindig érdemes korán kelni a hegyen, lefelé pedig már a szar is gurul.

Nincsenek megjegyzések: