CORE

Az új film. Nalle 8C projektje, Kili 8B dynója, az asztalos aki annyira szegény hogy nem tud új közteseket venni (8c+ respekt), vagy a srácok a klubból akiknek nincs pénzük pad-re ezért párnát kötöztek a hátukra.  Nemrég olvastam a Magnézián egy kommentben: "Sehol egy csepp izzadság, vagy ha van, az sem büdös." Mindennek két oldala van, és tévhit az hogy mindegyik világos.

 Bence

 Pistike és a "ez nem zóna"

Szilvi

Már elég rég terveztem, hogy újra elmegyek a Bécsi Boulder világkupára. Tavaly Gáborral ketten vonatoztunk, és elég drágára sikerült az út, ezért idén nagyon fontolóra vettem megéri-e elmenni. Meg!- hangzott a világos válasz. Pistikével ketten indultunk el csütörtökön reggel Veszprémből, bíztam a napsütéses hétvégében. Bár előző nap másztam rendesen, maradt egy kis bőröm, és szívesen próbálgattam volna a a merkensteini Megaprojektet. Átérünk a határon, már a klímát is be kell kapcsolni olyan meleg van. Mit ad isten, a következő képkockán már a parkolóban vagyunk és szakad az eső. Átmegyünk a Beethovenwandra és megnézünk pár utat, majd irány Bécs! Néha kicsit alább hagy, majd újrakezdi. Kicsit szar így tájékozódni és kóválygunk egy kicsit, de még időben odaérünk a regisztrációra, ami abból áll hogy átadják az Atleht és Teamcoach kártyákat és kipipálják a neveket. Kis séta után, visszamegyünk az eligazításra, ami csúszik egy fél órát. Már kicsit kezdtem félni, hogy az okozza a problémát, hogy a magyar csapat egyel több Teamcoachot vitt el, mint amúgy szabadott volna. :D Semmi érdemlegeset nem mondanak, érdekes volt számomra, hogy mindenkiről fel lehetett ismerni hogy honnan jött, vajon rólunk mit gondolhattak...
Visszajöttünk Mosonmagyaróvárra és elfoglaltuk a szállást. Vacsi és a Miami helyszínelők közben érkezett meg Szilvi és Álmos. Másnap reggel az első szülinapos sms-ekre ébredek, 7-kor már úton vagyunk. Rájöttem, hogy ezekben a VIP-es kártyákban az a jó, hogy ingyen ehet az ember.

Azt nem mondanám, hogy a versenyzők elől felzabáltam a kaját, de jóllaktam na. Persze mért ne, hiszen ezek a zsömikkel telt kosarak kifogyhatatlanok. Ami pedig az almaleveket illeti, én élek halok értük.
Gál Bence is csatlakozik hozzánk Hollandiából, később apukája is. Otthagyjuk a srácokat az izolációban és kimegyünk nézni a selejtezőt. Pisti két óra várakozás után, pontban délben kezdi, Bence negyed órával később. Hogy is zajlik ez?

Hogy gyorsabban menjen a selejtező, mind a nőknél, mind  férfiaknál csinálnak 2 csoportot, mindenki 5 utat mászik. Így lehetséges az, hogy Pisti és Bence nem ugyanazon az utakat mászták. Véleményem szerint az oroszok azok akik inkább technikából másznak, a franciák inkább erőből. Vagyis az oroszoktól rengeteg gyönyörű megoldás született, a zöldpólósok viszont sokszor csak karból húzták a mozdulatokat. Volt egy boulder, amin szinte csak elemek voltak, nagyon kíváncsi voltam milyen bétával másszák majd meg, és nem csodálkoztam amikor a szpíker bemondta; Jawohl, eine neue Lösung! (Ezaz, egy új megoldás!) Rengeteg variáció volt arra, hogy lehet megmászni, magasabbaknak talán kicsit könnyebb volt. Bencének messze voltak a lépések, de ügyesen megoldotta, és azt hiszem kb. öt próbából toppot nyomott.
Pisti szerintem nem arról híres, hogy szeretne ugrándozni fogásokról fogásokra, ezen a versenyen azonban (meg is lepődtem) milyen nagy hangsúlyt kaptak az ugrós- és dinamikus mozdulatok. Például Pisti csoportjában az 5 útból alapból már kettőben a beszálló után repülni kellett. És ezek persze nem zsebekből zsebekbe való ugrándozások voltak. Igazából mi már kint úgy számoltuk, hogy Pistinek 3 zónája van, de nem adták meg neki az utolsót, hiába érintette a fogást. Ha nem álltál bele és nem látszott hogy uralod, vagy mozdulatot indítasz belőle, akkor akár magadat is simogathattad volna. Pisti elmegy, és Bencéék is lelépnek hiszen este KISS koncert van Pesten.

Egy kis falszerelés, majd jönnek a női selejtezők. Szilvi viszonylag sokára indul, rengeteg Top mászás születik a csajoknál. Bevallom kicsit megilletődtem, hogy hogy is megy ez. Majd később még kitérek rá, de én igazából mindig úgy gondoltam, hogy sok profi mászó építi az utakat, és a két csoport nehézsége mind az öt útnál egyezik, vagy közel azonos. Hát nem éppen. Mutatja ezt, hogy a csajok selejtezőinél, az egyik csoportnál 2-3 Toppal már tovább lehetett jutni a középdöntőbe, míg a másiknál 5 Top volt a minimum. Nagyon örültem amikor Johanna kinyomta az ötödik útját is, nagyon határon volt, és csak 2 másodperce maradt. Ő is örült, nem is sejthette hogy Robert Ernst micsoda lebaszást tartogat neki. Nem volt elég az 5 top. Mert sok próbából nyomta ki és rengetegen mászták meg kevesebből. Hmmm. Nivo.
Gyorsan megy az idő, eltűnnek az emberek. Szilviék is elmennek. A középdöntő után bementem a Kletterhalle mászóboltjába és épp a kalauzt nézegettem a Bécs környéki mászási lehetőségekről, amikor egyszer csak egy szervező lép oda mellém, és megkérdezi, hogy mi már másztunk együtt Merkensteinen nem? Bist du Sidewinderboy, jaa? Hát mondom azért annyira nem, de igen valóban másztunk ott együtt. Elég sokat beszélgettünk és bátorkodtam neki megemlíteni problémámat, hogy nincs hol aludnom. Pár perccel később már le volt zsírozva nála a tuti szállás. Majd kiugrottam a bőrömből.

 "A főnök" - Laurent laporte melletti napozások

 Ebben a mozdulatban halhattunk azért egy nyögést...

A '09 es bouldervilágbajnok a megfoghatatlan zöldeken...

Női út, áthajlásban két és háromujjasokon.

Este megkerestem a srácot, mire kezembe nyomta a lakáskulcsát, és egy Google Mapsról letöltött térképet a Kletterhalle és a lakása közötti útvonallal. (Elgondolkodtam hány magyar tenné ezt meg egy külföldinek akit életében egyszer látott, és csak törve beszéli a nyelvet...) Mondta menjek fel hozzá nyugodtan és feküdjek le, csak ne zárjam be az ajtót. Kicsit bizonytalan voltam, úgyhogy megkérdeztem nem maradhatnék-e itt a falépítés alatt. Persze, majd segítesz nekünk mondta. Aha szóval még nincsenek készen a holnapi utak? - csodálkoztam. Érdekes. Sosem így képzeltem el egy világkupa versenyt, hogy az útépítők éjjel pár sör és Red Bull mellett dobják össze a másnapi utakat.

Mindenesetre fantasztikus élmény volt látni, hogy is folyik ez. Eleinte nem mertem mászni, de volt pár probléma amit nem tudtak megoldani, és szólt Patrik, hogy megnézhetném őket. Megtisztelő volt, de mondtam hogy ha ti nem tudjátok megcsinálni, akkor valószínű nekem se fog menni. De nem hagyta magát. Felvettük a cipőnket és az egyik női utat küldtük amiben volt egy nagy ugrás balra egy hatalmas fogásra, ahonnan még volt három mozdulat a toppig. Azt hiszem ötödikre sikerült megcsinálnom az ugrást, egyszerűen nem fértem be az ugró pozícióba, de gondoltam hogy az alacsonyabb csajoknak ez sima, Alex Johnson meg majd ügyes lesz... :) Végül az utolsó mozdulatból sikerült kiesnem, de fantasztikus ordibálást rendeztek a srácok, a teljesen sötét osztrák éjszakába. Gratuláltak, pedig egyáltalán nem éreztem nagy teljesítménynek és amúgy is "csak" egy női út volt. Patrikkal átmozogtuk a női utakat, én ezeket ilyen 7A-B körülire lőttem be. A férfi utakhoz nem nagyon volt esélyem, nem volt benne mit lekoptatni. Már 7 boulder megvolt, de az utolsó sehogy se akart összeállni. Mindenki a plafonos, a férfi középdöntő első útjával foglalkozott. Sajnos nem sikerült kiderítenem, ki volt az útépítők főnöke, mindenesetre állítólag valami Genfi arc. Sosem fogom elfelejteni, hogy beszállt a plafonba két csipibe - amit nekem közöm nem volt megtartani (persze ez nem jelent semmit)- felhúzta magát, és szólt hogy segítsem belökni a hátát és a lábait a falhoz, mert már öreg és gerincproblémái vannak. Csinált egy lábfejakasztást, és úgy elnyomta az uccsó mozdulatig mint a huzat. Patrik csak annyit mondott, egy nappal azelőtt még ők is meglepődtek, de mostanra már megszokták... :-) Az utolsó mozdulat sehogy sem adta. Létrán felmásztunk, a két csippentő fogáshoz és ha sikerült magunkat a falon tartani gyorsan a mögöttünk lévő ember elvette a létrát alólunk egy másik pedig spottolt hogy ne a fogásokra és fúrókra dobjunk hátast. Éreztem hogy kemény, de nem lehetetlen. Már kezdtek csalódni, hogy a jól kitalált utat, át kell majd építeni, mert így túl nehéz. Még egyszer nekimentem, egy életem egy halálom. Hatalmas ordítás, de sikerült elkapnom a peremet amire ugrottam. Kurvára örültem, persze ez a mozdulat olyan volt, hogy ha csak még egyet kellett volna mozdulnom az ugrás előtt, már fáradt lettem volna hozzá, nem hogy az egész alsós plafon után... Főnök nemes egyszerűséggel annyit mond, oké ezek szerint ez is lehetséges, most már végre alhatunk. Nincs értelme osztályozgatni ezeket az utakat, de azért véleményem szerint min. egy fb. 8A. Azt hiszem ez volt a legkeményebb férfi középdöntős út. Összepakolták a cuccokat, és már világosodott amikor magunk mögött hagytuk a Kletterhalle-t. Patrik lakása egy nagyon öreg bérházhoz hasonlított, mutatott világháborús nyomokat, a lépcsőházban. Alig léptem be az ajtón, egy hatalmas campus boardba ütköztem, ami egészen friss volt, Thomas Schifer segített összerakni. Kis nevek. Majdnem minden ajtó felett találtam egy fingerboardot, természetesen mindegyik különböző volt.
Reggel 10 kor keltünk, majd kitárgyaltuk a kávé és Güllich kapcsolatát. 11re mentünk vissza a Halleba. Itt találkoztam Barnával és Bencével. Innentől együtt nyomtuk.

A középdöntők hoztak némi meglepetést. A szép szemű Mina Markovic, Natalija Gros nem jutottak tovább, ahogy a tavalyi győztes Balakireva Aleksandra sem. Férfiaknál ami meglepett, hogy Gelmanov Rustam sem jutott be, sőt ez enyhe kifejezés. Csak pilákoltunk a srácokkal, hogy mit művelt. Mintha a tegnapi énjét otthon hagyta volna. Jött Ondra és Fischhuber. Nagyon kíváncsi voltam mit alakítanak, a tegnapi ugrós projekten. Senki nem tudta megmászni, zóna is csak itt ott született. Kili elsőre kinyomta.(köszi) Őrjöngtünk. Jött Ádi, és csodát tett. Mászása eszméletlenül könnyed volt, laza. Amikor statikusan megcsinálta az utat, és felnyúlt a topra, már mindenki ordított, ő is.
A döntő előtt volt egy kis időnk, így elmentünk várost nézni, és meg akartuk látogatni a Northlandot, ugyanis Bence egy Prana pólóval gazdagabban akart hazatérni. Kicsit kóvályogtunk, már visszafelé mentünk amikor megtaláltuk a boltot. Bence majd kiugrik a bőréből, ám amikor lépne be, az osztrák csak ennyit mond:
Záróra. Hiába kérlelte, hogy Pestről jöttünk csak ezért, nem lágyult meg az eladó. Barnával egy jót nevettünk, de sajnáltam azért persze... majd legközelebb. ;)

a kis pórul járt :D

Mire visszaértünk már gyűltek az emberek. Csodálkoztam is hogy a selejtezőn milyen kevesen voltak, de a döntőre megjött a várva várt tömeg. Jönnek a sztárok. Egy-egy kísérletet hatalmas ovációval díjaz a tömeg. Csajok nagyon kemények voltak, főleg a keleti részleg. Csak azért nem húztak el jobban, mert a japán Momoka 154 és a kóreai Jian Kim 152 cmes magasságuk nem volt elég az ugrós kunszt abszolválásához. Igazából, a women utakkal nem voltam kibékülve. Nagyon kevesen múlott. Aki először azt hallaná ááá Anna Stöhr 5. lett azt gondolná biztos nem volt formában vagy ilyesmi, pedig egy szőke pinaszőrszálon múlott csak hogy nem ő nyert. Az ugrós úton Top- mászott, ami persze semmit nem ér, de egyik kézzel már fogta a topot, csakhogy ezek nem azok a magyarkupás toppok voltak, hogy szabályosan rámenekülhetsz (ezeket jobban szeretem), még itt is simán leszophattad magad. Ha akkor rá tud duplázni, akkor két topja lesz, mint Akiyonak, ugyanakkor több a zónája és a középdöntő is neki sikerült jobban. De nincs ha, és az álom első hely, lecsúszott az 5.re. Kongrat persze! Srácok a döntőben nagyon kitettek magukért, ahogy olvastam pár rögtönzött interjúban, nagyon fárasztónak találták a versenyt. Szívesen megnéztem volna a Klimax bulin, hogy reszel Ondra, de sietni kellett haza. Bence tántoríthatatlan volt és mindenképpen csinálni kellett pár közös képet, persze minimum világranglista 1-10. helyezett mászókkal.

" Ádi és a magyar celebek"

Kerényi úrnál aludtunk, majd másnap elmentünk a Buziba. Gábort is sikerült rávenni, hogy jöjjön. Nem sokszor voltam eddig itt, talán három-négy alkalommal, de most fantasztikusan éreztem magam. Zoli, Feri, Laci... számomra ritkán látott ikonok. Talán pár SZÁRAZ geri majd összehoz még minket. Barna az egyik leugrásnál megsérült egy kicsit, remélem mára már minden oké. Este lenyomtunk egy vodkát a 19edikem emlékére, és másnap végre öt nap után hazatértem. Mint mindig Dávidnál most is egy jót lehetett aludni... 133. szoba (reklám helye)

 Jövőre se rosszabbat!