Megnyíltak a határok...

Már hetek óta terveztem egy csókakői mászást, de sehogy sem jött össze. Szinte minden nap esett. Nem is tudom talán 5-6 éve volt egy ilyen nyár, hogy egész nyáron esett. Pénteken végre elállt, szombaton pedig már a nap is előmerészkedett. A Bercsényi mászókörösök Rókára mentek, de mondta Gábor, hogy túl könnyűek ott az utak, inkább kijönne csókakőre. Szombat este msnen kérdezem hogy akkor a holnap áll-e vagy mi van ?! -Sokat kell tanulni, ez most nem jön össze. Ááááááááááhhh mondom ilyen nincs. Akkor kimegyek békkállára és lebüntetem a "The power of the man who would be King"-t, vagy ááh írok Pistikének, hátha bekéretőzhetek a kocsiba. Vasárnap 10 kor, már Gergővel és Pistikével a fedélzeten úton voltunk. Nagyon meleg van, Gergő pár sörrel hűti magát.. :)
A bányába felfelé menet gyanúsan sok víz folyik lefelé, de nyugtat a tudat, hogy úgyis itt gyűlik össze minden. Kezdem felinspirálni magam a vadra. Amikor felérünk a parkolóba, megjönnek Feriék, Klich Zsuzsi, Anita mind régen látott arcok. Milyen érdekes hogy egy sziklának, ami pusztán csak kő, olyan ereje van, hogy képes összehozni az embereket, az ország különböző pontjaiból is. Fent a bányában már a mindig mosolygós Marci, Ádám, és egy csapat debreceni mászó fogad. (Illés Balázst isten hozta a veszprémi mászók körében...:)
Hát itt se kell ma Fenevadat másznom. A fal csurog a víztől. Elég sok mászó gyűlik fent össze, de többnyire napoznak és beszélgetnek. Sétálok egy nagyot, megnézem a többi falrészt is. Minden vizes, egyedül az Illúzió-falon maradt (a nehezek között is) néhány szárazabb út. Többen próbálják a Retket, Pszeudót, Snottingot. Én az Abokalipszist próbálom, Pistike pedig a mellette lévő projektjét, a Seventeen again-t. Gergő a Pszeudót mássza, majd a Retket.

Bemelegítésnek, kimászom a (ahogy a Pszeudót régen hívtuk) Pószeidónt és mondok pár bétát rá a srácoknak. Nincs más hátra, csak előre. Feri és Pistike is mondanak bétákat, végre sikerül megfognom a dzsojsztikot és felnyúlnom a harmadik nitt feletti peremre, amiből tudok akasztani. Nagyon boldog vagyok, mert ez a rész volt az amitől nagyon tartottam, s tavaly itt fogott ki rajtam az út. Pihengetek, majd megnézem a következő mozdulatokat, amit mindenki a kunsztnak mond.
Igazából nem hosszú ez az út. Talán 8 méter körül lehet, ellenben szinte végig kemény. Ha már beszálltál, nincs nagyon idő pihenni, max. ziázni és rázni egyet. Megfogom a két kis peremet, amiből el kell indítani az ugrást és közben konstatálom, hogy elég szépet lehet az ugrásból esni. Első próbára sikerül beadni a dynót, és a kimászás is teljesen oké, bár itt már nagyon alattam van az utolsó köztes. A tavalyi próbákkal együtt háromból sikerült átmozogni az utat és úgy érzem negyedikre talán meg is tudnám mászni. Szün.

Hát ez a Seventeen again-again, nagyon brutál egy út. Már a beszálló fogás olyan kicsi, mint máshol a segítő fogások. Az utána jövő mozdulatok pedig...tragikum. Nem tudom ki lesz majd az ismétlője, mert tényleg ez nem egy Sorvadás, hogy ha van elég ujjerőd és állóképességed, akkor nagyjából tiéd az út. (Persze ez nem így van, de most tekintsünk el a kunsztól meg a stbtől) Az első köztesig próbálja Pisti, az összes mozdulat határos. Szerintem egyet se tudnék megcsinálni belőle. Megkérdezem az első nitt magasságában, hogy és akkor onnan már könnyű lesz??- ha már egyszer ennyire leszopod magad az alján.? -Hát nem annyira, onnantól megy az eredeti út 10-/10 ért. Hmmm...

Járok a napon, nagyon jó végre napfénnyel feltöltődni. Hihetetlenül elkezdek izgulni. Túl közel a siker- mondja Pistike. Se az első csók előtt, se a matekérettségi előtt, még a horrorfilmek előtt se, ez több mint izgulás; komolyan már szinte remegek és rettegek. Pisti felmászik egy másik kötélen, hogy felülről fényképezzen. Beszállok az útba. Vagy is próbálok. Mi a pina van????!!! Az első mozdulatot nem tudom megcsinálni, ideges leszek. Nagy nehezen sikerül, akasztok. Meg van a két kicsi perem, majd a dzsojsztik. És az akasztós perem. Akasztás is sima. Megyek a két ugró fogásra... egy, kettő Tűz!

Lent állok Gergő mellett értetlenül. Már fogtam a fogást amire ugrani kell, de még is lent vagyok. Mi történt. Nah ez a psziché. Nem hittem el eléggé, hogy meg tudom csinálni. Mérges vagyok magamra, de pár perc múlva már a többiekkel nevetek, valóban nem egy szépségdíjas mászás volt ez.
Gergő, majd Pisti. Felváltva mászunk. A következő próbánál ugyanez a forgatókönyv. Káromkodom. Nem értem mi van. Ezt eljátszom még egy párszor, lefáradtam, megtörtem. Az idő is vészesen múlik. Lassan indulunk haza. Már nem szeretnék rá többet próbálni, de Pistike mondja, hogy ő is mászik egyet és akkor utána egyszer próbáljam még meg. Ámen.

Bár már semmi bőr nincs a kezemen, utoljára belemegyek. Megkérem Krisztiánt, hogy kamerázzon, s bár ez kis félreértéshez vezetett, ki tudja lehet segített. Gábor biztosan emlékszik rá, mindig mondtam; akkor tudsz igazán jót mászni, ha kameráznak.
Feri mond még egy ötletet, hogy rázzam le a jobb kezem az ugrás előtt, mert ilyen apró dolgokon és elég sok múlhat. Fáradtan eljutottam az ugrásig. Egy nagy levegő, és már ugrok is felé.

Hát én ilyet még nem pipáltam. Sikerült elkapni a fogást, valahogy most nem nyitottak ki az ujjaim. Szerencse, hogy nem kezdtem elizgulni, mert jött ki a kezem rendesen és csak a következő fogástól lehettem biztos a megmászásban. A standban örömködök egy kicsit, jól megérdemelten, a "megváltottamavilágot" érzéssel. Egyel feljebb sikerült lépnem ezen a képzeletbeli lépcsőn.
Örülök, hogy az Abokalipszis lett az első X- os utam, nagyon szép, egy igazi kincs!

 A képeket Ágh István készítette.