Hát nem egy Szentivánéji álom...

Avagy a Kurbli madár és az Ördögfúj harmadik megmászásainak története. Sosem gondolkodtam rajta, hogy az Ördögfúj név pont az ellenkezője az Angyalszívnek. Pedig de! Angyal-ördög, szív-fúj. Engem Gábor világosított fel, őt pedig Robi. (Robi lehet hogy magától ilyen okos, bár még kételkedünk rajta...) Nagyon bírom ezeket a geris neveket, majdnem mindegyik hordoz magában valami iróniát vagy rejtett poént. Nem várok valami sokat ettől a bejegyzéstől, nem lesznek szép képek, nagy poénok; de úgy tervezem hogy ne legyen azért bitang pusztulatosan fostos, hanem  eggyel jobb, de nem kegyetlenül kurva rossz, hanem aránylag szar. 
Na elég a trágár beszédből, meg Babi néniből. Térjünk át kicsit komolyabb dolgokra.

Reggel 5:50-kor indul a buszunk, van mit megfizetni, de jót beszélgetünk, sok a téma, valóban rég találkoztunk. Gábor talált egy előbbi csatlakozást, és nem kellett két órát Tarjánban ücsörögnünk. Így is sokáig tartott az út, és volt még egy plusz átszállás, de végül 10 órára Tardoson voltunk. Megtöltöttük a pet-palackokat és a szokásos kis "egyórás" séta következett. Fent a bányában nem nagyon kellett sorba állni az utakhoz, szinte senki sem volt rajtunk kívül.  A felgyalogolás után egy kis pihi következett, majd mindenki nyomta a számára már előre eltervezett otthon kitalált utakat. Én kezdtem a Kurblimadárral. Egy új út, még Zsoltit az első ismétlőt is felhívtam, hátha tud mondani valami okosságot az útról. Csak annyit mond, hogy az út eleje kemény a teteje kicsit trükkös. Nem szeretem a "trükkös" szavakat. Eredetileg szerettem volna rá küldeni egy OS kísérletet, de ez elég csúnyán felsült. Dobok három erőteljes próbát az elejére, de nem nagyon sikerül túljutni az első akasztáson. A harmadik próbánál kezdem kapisgálni; mi a szitu.

Cserélünk Gábor jön, cél a Metamorfózis. Egész jól ráalakul az útra, pár próbából az összes mozdulatot összerakja. Megint én vagyok. A 4. próbánál sikerült kitörnöm egy elég jó peremet, nem hiszem hogy kulcsfogás volt, bár jó hogy hamar tört ki mert én abból akartam akasztani. (Abokalipszis jobb felső ugrópereme kb.)
Átkutattam a dolgokat a második köztes tájékán és hamar tudatosult bennem, hogy ez az akasztás nem egy zsebből fog megtörténni. Gábor készült, mert ha az akasztásból esek ki, akkor földig esek, és ha netántán sikerült megakasztani, és továbbmegyek viszont kiesek a harmadik akasztás előtt, akkor megint csak földig szállok. Mondtam Gábornak nagyon legyen résen, ha ez bekövetkezne -mármint egy esés- ő azonnal kezdjen el hátrafelé sprintelni, ezzel talán nyerhetek egy kis kötelet. Nos lehet csak én misztifikálom túl a dolgokat, de az tény hogy a második és harmadik köztes között egy űr van. A 6. próba pontos és nehezen de sikerül megakasztani a második köztest. Gyorsan ziázok, majd megyek tovább. Félek, elönti testem az eufória, idegrendszerem is felmondja a szolgálatot, varrógépezek. Nincsenek nagyon ordítások vagy nyögések. Piaz van a reibungos oldalhúzón és csapkodások jobbra-,balra, hátha van valahol valami. Érzem, hogy megy kifelé a testsúlyom, de valahonnan egy sosem látott erőt sikerül mozgósítani, ami miatt a falon maradok. Sikerül felcsapnom egy jó fogásra, szétdurranva. Amikor megakasztom a harmadik köztest, elhatározom, hogy soha többé nem fogom mászni ezt az utat. Ha nem sikerül kinyomni a tetejét, -amire Zsolti azt mondta; trükkös- és beleesek, soha többé nem megyek bele. Szerencsére nem így alakul, rájövök a bétára, és sikerül megcsinálni. A standban lévő ordítást visszaverik Pisznice falai. Először nem is tudok neki örülni, hogy sikerült, annak örülök hogy nem törtem össze magam. A második köztestől, gyakorlatilag os volt, hiszen teljesen ismeretlen volt a rész. Amikor beakasztottam a standot, azt mondtam magamnak minimum IX-, de aztán belementem felsővel, és mivel már ismertem hogy mi hol van, könnyűszerrel átmásztam a második kunsztrészt. Így aztán utólag most azt mondom reálisnak tartom a VIII+/IX- os fokozatot. (Zsolti mondta rá)
Gábor küldi az első próbát a metamorfózisra, de a kunsztnál kiesik és ideges lesz. Az összes akasztás jobb kézre jön ki, és a bal keze teljesen ledurran a kunsztra. A következő kísérlet előtt, dumálunk az útról egy kicsit, mondom neki, hogy a Fenevad végét is láttam már úgy mászni, hogy kihagyták az uccsó köztest, mert nincs erő-idő megakasztani. Gábor kap az ötleten és teszteli a Metában. Én lent készülődök, várom a barátom. A kunszt -talán egy kis pszichés teher miatt is- nem sikerül, hatalmas sikoltás és már is egymás mellett hintázunk a levegőben. Gábor a függőleges repedésből esett ki, és a beszálló fogáshoz érkezett lábbal, de mindezt úgy hogy szerintem, ahogy visszaemlékszem semmit, vagy nagyon keveset engedtem. Lehet megdőlt Gábor tardosi rekordja. Úgy dönt csak azért is marad az a 4. akasztás.... :)

Eközben én beszerelem a tavaly már egy napot próbált Ördögfújt. Bejelölt fogásokat is találunk, így legalább a topnál nem kell tisztogatnom. Megy az első próba rögtön direktbe. Közel sincs meg. A sok-sok próba során két sikoltást és egy nagy csöndet hallhatunk. Az első sikoltás akkor hallatszik amikor rájövök a jó lépésbétára, sikerül megcsapni a már kivezető jó peremet. Megint millió kísérlet. A második sikításnál sikerül beadni a mozdulatot. Gábor leereszt, belemegyek elölben.
Visszajövök a no hand rest ponthoz, Gáborral a suliról beszélgetünk. Eléggé izgulok, közel a siker. Sikerül is elrontanom, de nagyon közel van. Gyorsan újból belemegyek, közben mesélem Gábornak, hogy annyira összetett ez az egy mozdulat. Úgy lehetne értékelni, mint az ilyen Pokemonos tazókat a chipsekből, még régebbről. Bár itt ilyen fokozatokat tudnék adni. Csak ez az egy mozdulat akkora koncentrációt igényel, amellyel még a bányában máshol nem találkoztam. A fenevadnak egy mozdulata sincs önmagában ennyire összetett és nehéz, hogy ennyire kelljen koncentrálni benne. A fenevad mozdulatait, ha osztályoznom kellene a koncentrációra 10ből 5-6 pontot kapnának, ugyanez az Ördögfújban 8-9. Sziklán még egy útban se kellett ennyire figyelnem, és ez pont azért annyira szép, mert itt egy mozdulatban összpontosul minden amit ez a képzeletbeli ördög tartogat számomra. Csak egy mozdulat. Túl se szabad húzni, mert az ember nem fogja tudni elkapni, pont optimálisan kell meghúzni, hogy holtponton legyen az ember, amikor a keze eléri a fogást, persze még mielőtt elindulna visszafelé. Ez csak egy tized másodperc, és amikor ott vagyok maximálisan meg kell tépni a fogást. Arra is ügyelni kell, hogy a kézzel ahogy húzunk és ahogy a lábbal elrúgjuk magunkat - teljesen összhangban kell lenniük. Se kifelé nem rúghatod el magad, se nagyon befelé, csak pont a jó szögben. És ha minden klappol és van a kinyújtott kezed és a lábad között 245cm, akkor át tudod ugrani az Ördögfúj kunsztját. Máskülönben ez csak statikusan lehetséges. Kíváncsian várom az első mászót, aki nem fog rá szerénységből 9+ adni, hanem azt mondja, igen ez statikusan mászva van 8a.
Bogarak jönnek mennek a falon. A no-handban pihenek, Gábor is leül, várunk a percre amikor megszólal bennem a néma riasztó: Indulnod kell! Szólok Gábornak. Jól megfogom a ugróperemet, majd a segítő oldalhúzt felettem. Annyira kicsi, hogy csak két ujjam fér rá, az egyik le is pattan, de egyensúlyozásban segít és bent tudom magam tartani a falnál míg fellépek. Tűz!
Néma csönd van. Magamban bontok pezsgőt, ahogy Sebestyén Bali mondaná.

Gábor a Cry Baby borítójával az álompulcsiban... :)

Gábor gyorsan mászik, mondhatni rohan a falon. Átmegy a bemelegítő első méteren, majd a "Bubbfacebookképen", még egy akasztást is sikerül a másik kézzel beadni és jön a kunszt. Valami ma nem adja, majd holnap. Sétálunk egyet gyönyörködünka  bányában, és a lehetőségekben melyeket még kincsként rejti magában.
Nem sok jót tudnék mondani az éjszakáról. Életem legrosszabbja. Kár is leírni a bétákat, amiket fejenként kipróbáltunk a szúnyogok ellen. Nem egyet halottam zümmögni a fülemnél mint Zsombón, hanem egy egész kórust. Még egy az ádámkosztümömben tett séta se álmosít el. Reggel amikor kinyitom a szemem és az esőfalra vetülnek a felkelő nap első sugarai megnyugodok. Vééégre. Reggelizünk.
A bőröm megadta magát, és kilőttem az erre a túrára szánt terveket. Gábor belemegy vagy négyszer a Metába, de nem sikerül beadni. Irtó közel van. Next time! Nincs elkeseredés, csak előre figyelés van.
Hazafelé fagyi és kínai leves dukál a megfáradt mászóknak. Bár vannak akik a levest a megmászásra tartogatják ;)