Amit pirossal látsz, az mar, és radioaktív.
(Az iszapos agyagot miután megszárad, porként belélegezvén, hamar kaphatunk kellemetlen úgymond halálos betegségeket. Ezért kéretik mostanában nem Devecser környékéről venni a sílécet.)
Négy selejtező út van. Lemászod az egyiket, majd kb. van 5-10 perced és futhatsz a másikon. Ez után egy hosszabb szünet. Én bár tényleg nincs állóképességem, kicsit keveselltem a plafonmászás során szétdurrant alkarjaimnak az 5 percet. Szép utak voltak, nulla technika, zsebeken tukkókon kell mászni ameddig bírod. (Miért akarok technikát bele, amikor még ez sem megy???)
Én sziklás faszságaimból adódóan mindent már csak UIAA fokokban látok (aszem ezt Tabi is jól látta reggel (-: ), így azt mondanám volt két út (zöld, matt) amiknek a nehézségét a plafonig VII/VII+ ra lőném be maximum, onnan viszont nehéz lenne eldönteni. Volt egy könnyebb út, egy hatalmas dinóval, ezt Csapajeven és Stromin kívül aszem mindenki kinyomta. Volt még egy út, amely sárga színben pompázott és az összes út közül szerintem a legszebb volt. Ebben már volt technika is jócskán. Nem hiába estünk ki, VESE-sek (Stromin kívül) mindannyian. Amikor leestem nem hittem el, hogy képes voltam ezt az utat elrontani. Lentről az egész annyira evidens. Áhh mindegy. Stromi és Máté bejutottak közülünk a legjobb 8 közé. Máté gyerek nem hiába húzódzkodik egy perc alatt 52-t!
A döntőről csak annyi maradt meg bennem; nem tudom elképzelni hogy Papírt, ma valaki megverje nehézségiben. Amit a döntő úton csinált az maga volt a tökéletesség. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki lenyomta volna azt a bouldert a plafon kellős közepén eldurranva.
Cs. Bencét sajnáltam nagyon, pont nála húzták meg a határt. Először én is bántam a döntőt, (lelkileg összetörtem), de amikor láttam az utat, akkor rájöttem valóban semmi keresnivalóm a legjobb 8 között. Nem hiszem, hogy addig elmentem volna mint az utolsó helyezett. Sok mindent át kellene gondolni, hogy ha valóban komolyan szeretném egyszer csinálni a versenyzést. De egyenlőre maradjon csak a készülés a jövőheti szakmai érettségimre... :)

"jobb-bal-jobb-bal" ? :D
VálaszTörlésGyere inkább a héten sziklára ne spiderbe ;)
pontosan.
VálaszTörlésspidert felhívtam és nema boulder rész nyit meg most, hanem egy akkora mászócsarnok mint a jelenlegi. A boulder jövőre lesz meg állítólag. Szerinted hová menjünk. Nekem mondjuk adná egy kő-kapu. vagy tündér
először is anyád :D nem azért szidtam a versenyt, mert szar a rendezés - a helyszín gyenge szerintem és nagyon nagy macera egy versenyért leutazni Szombathelyre, ahelyett, hogy becsületesen elmennél sziklát mászni. Nyilván ki mit szeret. Remélem most nem utáltál meg.
VálaszTörlésEzért is. : csapathatnánk együtt a pesti mászást ha már feljössz. Ezüst-hegy?
nem nem, dehogyis csak nem volt ötletem ez meg kapórajött. de ha sértő vagy valami akkor megváltoztatom. amúgy igen-igen... csakhát kell ez is.
VálaszTörlésa csütörtökről annyit hoyg egy ezüst hegy az baromira adná, csak nekem a szemvizsgálat pontban ötkor van.
hogyér van indulás?? mert ha tudnál fixet mondani megpróbálhatom áttenni valahogy.
Hej, Bálint, vasárnap csak levezetés volt! A VERSENYt szombaton kellett megtartani a sok hisztis labanc szülő gyerekeinek!
VálaszTörlésNem lehet, hogy Nándi a szombathelyi fal előző állapotára emlékszik?
tabi
Nándi.? szerintem jó fal, nagyon, erősen esélyes hogy az egyik legjobb az országban. nem is emlékszem pontosan de talán 1500 fogás?!
VálaszTörlésfölösleges ezen vitázni szerintem...:P elismerem a legjobb a világon.
VálaszTörlésha ötkor van szemed és el is mész úgy nyílván nem tud működni a dolog, de ugyanakkor BKV-val meg amúgy is elég necc. Az igazi esély az ha Patkány épp aznap menne ki és vele megyünk. Holnap felhívom, aztán írok.
Szombat Ujjerő jössz?
számom tudod, egyből hívj vagy írj ah tudsz valamit. ujjerő biztosan nem. de visszavághatok egy picit nándi?! mindek mész termebe ujjerős versenyre, "ahelyett, hogy becsületesen elmennél sziklát mászni" és amúgy is országos találkozó van Kő-árokban. és vasárnap Ördög-árokban is. :) én kint leszek. és te?
VálaszTörlésez ám a propaganda szöveg:D