"néztem hogy úszik el a dinnyehéj..." ...fecseg a felszín, hallgat a mély
A monoton napok is véget érnek egyszer és bármennyire is
lehetetlennek tartottam régebben- végre
túl vagyok a matek szigorlaton.
Amikor megláttam, a másodrendű differenciálegyenletet, vagy a könnyűnek
mondható függvényelemzést [xe^1-x], már tudtam ez a csata eldőlt, a tudás itt
van a fejemben, már csak papírra kell vetni. 2 óra 15 percnyi kálvária után
felszabadultan, mélyet szippantva a szmogba boldogan léptem ki a Népszínház
utcába, kihúzva magam, vállaim az égnek mintha sok ezer kilóval lettem volna
most könnyebb. Az esti kis szeánsz előtt azért akartam edzeni valamit, mit ád
Isten, buziklub. Buddha, Árpi és én. Bent egy hosszú hajú mosolygós lány
kunsztjaira melegítünk (jófélék, akárcsak a feladójuk[nem is értem hogy engeded
le egyedül a Barátnőd Balázs, az ilyen ordasok, keselyűk, piranják, farkasok
közé…?!])
Néha igazán észreveszem, hogy az én hangomtól visszhangzik a
terem, mintha Izer Bálint ordibálna a terem négy sarkából:- Tedd fel a lábod
papszli!, -Kérsz valami kemény 6C-t, belövöm!, - Közelebb a csípő,
közeleeeeeeebb!, - Ezzel a cipővel akarsz mászni?
meditéjsön
Tudom, hogy van bennem egy adag feltűnősködés, s bár
megpróbálom sokszor elfojtani, akkora boldogsággal tölt el, amikor egy ilyen
szintű mászóhelyen edzhetek mint a boulder klub…, egyszerűen számomra jobb mint
mint mint… keresem a szavakat de nem jönnek. Ezek a mosolygós srácok, a
számomra átjövő versenyszellem, ahogy mindenki némi csipkelődéssel, bókkal
látja el társait: -Igen szálkás vagy vazze! A nagyi rád hagyta a csirkefarmot,
vagy akciós volt a hal a Lidl-ben?, -Hát igen, lehet a kutya kopasz, lehet a
kutya büdös; a lényeg hogy ugasson!, „A Terem Stricije pozícióhoz, nem elég
hogy leborotválod a hónod alját az edzés előtt… fogat is kell mosni!!!” -és
hasonló finomságok. Nagy energiákat ad nekem ez a terem. Az edzés vége felé
közeledve, éreztem hogy rá kellene kicsit menni a campus boardozásra. Félve
fogtam meg a fa fokokat. Ezek a falécek többek mint holmi lécek,
teljesítmények, fejlődéstörténetek tapadnak hozzá, különös erőt és energiát
adva nekik. Gondolok itt Simountex-re, vagy az Úrra akinek a képe még a Mountex
téglafalán is fent van a Váci úton. (Csak engem zavar h nincs dedikálva?) Az ő
több ezer léctapogatásuk beleívódott a kis deszkalapokba, a csavarok belsejében
nyíró feszültséget keltve, kihatva az egész szerkezet lényére, testére. S látom
a számokat, a fokokon szinte magam előtt Marci arcát: -Jó aki megcsinálja az
1-5-9-et, az egy rekesz sört kap. Enyhe mosoly, oldalra nézés, fejcsóválás.
Aztán látom ahogy az a pimaszul fiatal, göndör hajú gyerek lehajol hogy a haja
biztosan látszódjon a kamerában és azt mondja: Ide a söret! Ide a söret.
Szegény Nándi, rövid mászó pályafutása során két rekesz sört is elnyert, és még
sem hűtötte egy csepp sem a torkát.
Szóval a mai edzésünkről igazából a campus board miatt
érdemes beszélni. Hamar ráalakultunk, majd Árpi pár próbából leküldte a hírhedt
1-5-9 –et. (Azóta új fogadásért jár a sör; az utolsó mozdulatot statikusan
megcsinálni.) A trükközések közben átmegyek a kis campusra, kényelemesnek
érzem, ásítok egyet. Lógok, tarthat? –gondolkodom. Féltem az ujjamat, két és
fél éve, amikor az A2-es gyűrűmnél a keresztszalag cefet megsérült, megfogadtam
hogy campus board soha többé! Úgy gondoltam hogy az én hosszú ujjaimnak nem való
ez a fajta edzés, nagyon sérülésveszélyesnek is tartom. Pedig mennyire
szerettem csinálni, szomorúan ástam el ezt a fajta tréninget. És most valami
megcsillant. Úgy látszik mégsem ástuk annyira mélyre? A nagyon ugrálok párat
majd a kicsin megcsinálom első próbára a 1-4 –et páros kézzel.
Szerény lájkmennyiség
De ezt hogyan? –nem is értem. Ez akkor is nehezen ment,
amikor rendszeresen edzettem a campusra, nem hogy most amikor szinte 2 éve rá
se lógtam. Furcsállom megnézem a nagyon hogy tudom e emelni egyel a „lécet” és
másodikra sikerül is megcsinálni a nagyon az egy-ötöt. Áhh ha megy a nagyon
akkor megy a kicsin is! Ma valami nagyon rendjén van a fejemben, régóta nem éreztem
ezt az érzést: hogy bármit csinálnék most nem tudok lesérülni. A kicsin pár
próbából beakad páros kézzel az 1-5, ez azt jelenti hogy három léci kimarad
ezeket átugrom. Güllich most büszke lenne rám. Pár perc múlva megmászom még egyszer
a kamera kedvéért is, csak hogy kielégítsem egoista vágyaim és esténként
megnézhessem, illetve edzhessek az 1-6 –ra. Na és azt már tényleg kipostolom
ennek a Jan- gyereknek az üzifalára, -Ne verd már a mellényedet annyira papa, „2013
a páros kéz éve ha nem tudnád”!!!
Örülök, hogy egy ilyen szenzációs napot este a barátaimmal
ünnepelhetek, végre egy igazán jó csapat, 72 Somersby társaságában… ősztől ez
ismét folytatódik, addig meg had pihenjen az alsó szomszéd. ;-)
3 megjegyzés:
Szia Bálint!
Az a hély, az inkább héj:)
üdv, g
Az 1-5 megvolt?
Meg valami név se ártana, de azért köszi az építőjellegű kritikát...
a komment jogos volt, nekem mint blogunk fő irodalmárának illett volna legalább ezt helyesen leírni... :-) Árpi a biztiőr, de amúgy nem kell komolyan venni, csak ő nem szereti az egybetűs aláírásokat... :)
Megjegyzés küldése