Defeating the Nazgul

Az útról körülbelül egy évvel az előtt hallottam először, hogy Kis-Gerecsébe látogattam volna. A magyar kalauzban, ahogy Szilvi mássza, de akkor még nem is gondoltam rá, hogy egyszer majd én is ezt fogom próbálni. 2014 márciusában – első látogatás a bányába - az esőfal láttán még csak tátott szájjal bámultam, nem igazán volt rajta út, amihez hozzá tudtam volna szólni. A hely gyorsan magával ragadott, szépen végig lépegetve a kötelező lépcsőfokokat, a ”klasszikus” 7a-7c+ utak letudása után júliusra készen éreztem magam az első 8a fokozatba kóstoláshoz.
De ez még nem a Nazgul volt, mert attól mindenki elijesztett (jogosan), hanem a Lélekharang. Ez viszonylag gyorsan, kb. 12 próbálkozás után sikerült is, nem volt benne számomra különösebb precizitást vagy maxerőt igénylő mozdulat és élvezetes volt minden próba. A Nazgullal már nem egészen ez volt a helyzet. Itt minden méterrel meggyűlt a bajom, a beszálló nyúlástól kezdve a standig egymást követik a határ mozdulatok, mindent pontosan kell csinálni és pihenésre nincs lehetőség. A legkisebb hiba is azonnali kieséssel jár, a végére gyakorlatilag csak 1-2 mozdulat maradt, amiből nem estem le valamelyik próbánál.
Na de, ne szaladjunk ennyire előre. Az útnak 2014 októbere körül kezdtem neki, első néhány alkalommal még számos helyen volt mozdulat problémám, de szép lassan elkezdett összeállni a béta, berögzültek a mozdulatok.  Eleinte még az út alsó felén lévő balos-pikkelyből tovább nyúlást gondoltam a legnehezebb mozdulatnak, nagyon kicsi, nagyon vág és minden ujjpercet pontosan kell ráhelyezni, hogy megtartson.

Balos pikkelyre nyúlás

Tovább nyúlás a pikkelyből

Pozícionálás a jobb kezes tovább kapáshoz

Nyúlás az alsósba (Nazgul szája)

Beleállás

Akasztó fogásra nyúlás

Utolsó akasztás

 A kitartó próbálkozásnak köszönhetően egyre nagyobb hányadban sikerült ez a mozdulat és novemberre már két olyan próbát is sikerült összehozni ahol a felső kunsztig jutottam, de az egyre hidegebb időjárás miatt az ujjaim mindig elfagytak mire az út felső részéhez értem, rázogatni pedig semmi esélyem nem volt. 2014 kb. 30-40 sikertelen próbával zárult és tudtam, hogy nagyon sok idő lesz, mire újra lehet mászni Geriben, de nem volt mit tenni. A tél során sokszor járt a fejemben az út, minden kis mozzanatot láttam magam előtt.

Felső kunszt: pozícionlás a vetődéshez

A vetődés

2015-ben az első szárazabb, melegebb napok után, február 20.-án látogatunk el először Geribe, de finoman szólva a hely még nem áll készen a megmászásokra. Míg a pisznicei domboldalon 15 fok és verőfényes napsütés, az északi fekvésű Kis-Gerecsében térdig érő hó és nulla körüli hőmérséklet. A falakból méteres jégcsapok lógnak mindenütt, saját megítélés szerint még legalább 1 hónap kell a helynek, feltéve, ha kitart a jó idő és nem jönnek mínuszok újra, mire lesznek mászható utak.

 Következő látogatás április 10.-én, a kondíciók már nagyságrendekkel jobbak, nagyjából már minden száraz, a repedések többsége is mászható.

Mászó naplóból: ,,Még novemberben félbeszakadt Nazgul projektet folytatom, mozdulatok gyorsan felelevenednek, talán jobb formában vagyok, mint mikor abbahagytam. A bőrt azonban még mindig gyorsan eszi az út ezért csak 3 próbát tudok rá dobni, az első egy top-rope átnézés, másodiknál lepattan a láb (nem jó ehhez az úthoz a kemény új Miura), harmadiknál elfagyások és bőrfájdalmak miatt ráfogok az utolsó akasztásra, mert nem tudom megakasztani.”

Az idei első alkalom részben pozitív csalódás volt, a balos pikkely úgy tűnik, már nem okoz akkora gondot, vagy megerősödtem a tél folyamán vagy beépültek a kis ráérzős részletek, esetleg mindkettő. Motiváció az egekben, érzem, hogy meg tudom csinálni és már nincs távol. Két nap múlva sikerül újra partnert találni.

Mászó naplóból: ,,Ismét egy Nazgul projektelős nap, már kezdek belefáradni, de közben, érzem, hogy nagyon közel van. A fenti kunszt mozdulatot már nagyon lazának érzem, de sajnos ma sem sikerült eljutnom odáig lentről, az alsósba nyúlás sorozatosan leszopat, pedig tavaly ez nem volt gond. Lehet csak vissza kell szokni a peremekre.. Bőröm péntek óta nem regenerálódott vissza teljesen, de nem kíméltem. Fenti köztes parát (utolsó köztest kihosszabítva már elég nagy a távolság a standig, az út meg ugye nem olyan hosszú) sikerült egy ék berakással kiiktatni :)”

A Második alkalom után vegyes érzelmekkel távoztam a bányából, ugyanaz a gond, mint tavaly, a második akasztástól 11 nehéz mozdulaton keresztül nem tudok se ráziázni, se rárázni a jobb kezemre, aminek következtében, a felső kunsztra az ujjaim teljesen érzéktelenek lesznek és esély sincs megtartani a vetődést (ami önmagában nem lenne nehéz). Érzem, hogy valamit ki kell találni, mert így nem fog sikerülni. Sokat gondolkodom, hol lehetne közbeiktatni egy gyors rázást a jobb kézre, végül egy lehetőség marad: a 3. akasztó fogásra nyúlás előtt, a balos alsósba beleállást (Nazgul szája) be kell tartani, a két ergya lépést precízen meglépve kicsit letekerni. A baj csak, hogy ezt korábban már próbáltam, de nem igazán sikerült. Elhatározom, hogy mostantól minden alkalommal megpróbálom újra, mert ha ez nem sikerül, nincs is értelme tovább menni, úgyis ugyanaz lesz a vége, mint a korábbi próbáknak.

Három nap eltelik, a bőröm kicsit tudott regenerálódni és újra Geribe jövünk. A második próbánál már teljes koncentrációval próbálom betartani a fent leírt testhelyzetet, de annyira instabilak a lépések, hogy muszáj egyből tovább kapnom jobb kézzel az akasztó fogásra. Innen meg hasonló a helyzet, mint a korábbi próbáknál, jobb kezemen az ujjaim teljesen érzéketlenek, elküldöm a vetődést, de váratlanul most valami megtart. Tovább nyúlok bal kézzel is, de többre már nincs erőm, leesek. Eddigi legjobb próba, egy mozdulat hiányzik a megmentő fogásig! A bőröm már elég kuka, minden fogást fáj megfogni, de érzem, hogy van bennem még egy próba ezért nem szerelek ki. Várok körülbelül egy órát, hogy vissza jöjjön az erőm és újra nekimegyek. Az első két mozdulatnál érzem, hogy a maxerőm már nem olyan, mint nap elején, a második akasztás fogásain kicsit rázogatok, de érzem, hogy gyorsabban fáradok, ezért gyorsan tovább indulok. Balos pikkely fájdalmasan megzárom, sikerül a továbbnyúlás, még két közepesen nehéz mozdulat és jön az alsóba beleállás. Bal kéz fel a Nazgul szájába, bal láb hegyét be egy picit tálkába, jobb lábbal pedig a reibungra. Az agyontaposott, újratalpalt cipőmnek köszönhetően minden kicsit dudort érezek a falon, és végre először sikerül a két lépést térdbeejtéssel széttolni, stabil a pozíció. 

Rázás a jobb kézre

Egy gyors rázás a jobb kézre, de ziázni nem merek, majd tovább az akasztó peremre. Végre rendesen érzem az ujjaim, sikerül a fenti kunszt (a vetődés), ballal is továbbnyúlok, lépegetés és egy közepesen stabil mozdulattal a megmentő fogásba nyúlás (korrekt ujjékes fogás).

Rázás a jobb kézre

Helyezkedés a vetődéshez

A fenti kunszt, vetődés

Megtartások

Ballal továbbnyúlás

A megmentő fogás

 Itt már tudom, hogy meglesz az út csak nem szabad elbaszni, ameddig tudok, pihenek ebben a pozícióban, biztosra akarok menni. Berakok egy éket az ujjékes fogás helyére, hogy a parafaktor is kimenjen belőlem aztán még három peremet meg kell zárni, de ezek a lentiekhez képest már hatalmas zsebek, majd egy nagy nyúlás az akasztó kancsóra! 

Érkezés az akasztó kancsóra

Gratulációk

Sikerült, hatalmas öröm, gyorsan kiszerelek, végre nem kell többet próbálni és nekikezdhetek a következő projektnek!

Mászó naplóból:: ,,Megmászások világnapja! Végre elesett a Nazgul kb 3-4 hónap projektelés után, saccra 50 próba körül. Mai 3. próba, már nagyon letisztult az út, de most sikerült először rárázni a jobb kézre a kunszt előtt, lehet ez volt a kulcs.”