2017. július 12., szerda

"Egy teli asztal mellett nem fogok elsétálni"

A sok megkésett bejegyzés közül az egyik. Cím? Nem túl erős - de kifejezi a lehetőséget, mellyel élni kellett - saját takarónk nyújtózkodási határhajlandósága mellett. Jöjjön hát a várva várt!
But first: save water!!!
 Az egész történet odáig nyúlik vissza, hogy jó barátom Fidy Marci barátnője Lili, az orvosi egyetem ötödévének egyik félévét Innsbruckban kívánta Erasmussal tölteni. Február óta kínálkozott hát a lehetőség, hogy meglátogassam őket - és ezzel együtt csekkoljuk a környező sziklákat. Vagy nem volt pénzem, vagy nem volt szabim, vagy épp megváltozó élethelyzetem miatt nem volt szállásom és az Ujjerőben aludtam, vagy épp arra a vizsgámra készültem amivel tartozom évek óta az egyetemnek… egy szó mint száz mindig volt valami indok a tarsolyomban, ami elég nyomós volt ahhoz hogy ne tudjak kijutni Marciékhoz. Ám hébe-hóba jött Marcitól valami üzenetszerűség; általában így megfogalmazva: NA MIKOR JÖTTÖK PÁTER?
(Páter, lásd: Fater~Fáter, Bakter+Pápa=Páter.lásd még bővebben: Szótárban:Kráter címszónál)
Végül az utolsó (és egyetlen) idei vizsgám után (és miután felmondtam a munkahelyemen) végre lett idő a kijutás részét pedig Dodoval lehoztuk okosba éjszakai kivonatozással és haza stoppolással.

Egy hét kujtorgás Innsbruck körül. Ez volt a terv.

Már a kiút is érdekes volt, mivel a vonatunk Belgrádból fél órát késett így lekéstük a bécsi csatlakozást. Én már odaúton a kalauzzal arról vitáztam, valid-e hogy az utazástervező engedi megvenni a csatlakozós jegyet (kb. negyed óra volt vonatok érkezése és indulása között). „Áhh az mindent megenged…minimum egy óra legyen a csatlakozó vonatok között” hangzott a bölcs válasz a kalauztól, de ha biztosra szeretnél menni legyen másfél. Szóval mi lekéstük az egyik csatlakozást, így csak az egyel későbbi vonatot csíptük el – de hát annyi baj legyen; így is úgy is megöregszel minek egyel több szarkaláb a szemed alá az idegeskedés miatt. Marci barátunk hajnali 4-kor is ott várt minket mosolyogva az Innsbrucki vasútállomáson. Borostával, fülig érő mosollyal - látszólag nem szegte kedvét a zord hegyvidék, sőt ellenkezőleg; Marci megtalálta a Mekkát, ahová előbb utóbb mindegyikünknek le kell(ene) telepedni. Íme egy élhető város. 

Bevezet szép kis otthonukba, ami most nekünk is egy hétig a bázisunk lesz. Egész más feeling így a trip, minden este tudsz zuhanyozni és a legtöbbször Lili jóvoltából meleg vacsora vár mire hazaér a fáradt mászócsapat. Mivel Lili napközben a kórházban nyomul, úgy sejtem ma hárman megyünk ki mászni – de egyszer csak megjelenik Johnny, a német cserediák aki geológusnak tanult szintén Innsbruckban, s mivel végzett ideje mint a tenger jön velünk mászni.
Az idő nem volt a legkegyesebb hozzánk, majdnem minden nap volt egy kis szemerkélő eső – de minden nap lehetett sokat mászni, csak ügyeskedni kellett a szektorválasztással. Próbálok halovány emlékekből leírni pár részletet, de inkább csak naplószerűen - egy egész hét eseményeit mindig nehéz visszaadni utólag. 

Első napi kiszemelt helyszín Ötztal.
Nagyon városi ficsúr lévén meghökkenek amikor kiderül, hogy a szektor a mező túloldalán van és egy temérdek tehén közt vezet át az út. Johnny csak annyi mond: „sometimes some people die…”. Utóbbi időben elszaporodtak az ilyen sztorik, hogy a mérges tehenek képesek agyontaposni az embereket és ahogy a hülye fejükkel és kancsal szemükkel bambán az arcodra néznek.. hát valóban nem túl bizalomgerjesztő.
De gyorsan eloszlatjuk a falra festett ördögöt, nap végére pedig már egészen meg is lehet szokni, hogy néha ott csörtetve kolompolnak mögöttünk a mezőn. Ötztal gránit…gnejsz?. Marci szerint nem olyan prémium mint Zillertal, de megteszi. Én személy szerint lefostam a bokámat. Lehet csak a túl sok mészkövet fogott ujjbegyeknek volt hirtelen nagy ajándék a rücskös kőzet, de nagyon bejött. Sokat hangolódtunk aznap, Dodo mászta az első elöljeit, én pedig próbáltam élvezni a mászást a könnyebb utakban is. Már egy ideje próbálok arra figyelni, ne csak feljussak a könnyű utakon, megpróbálom mindezt szépen csinálni. Pősze ez a lábmunkámtól még messze áll, de haladunk előre katonásan. Ami feltűnt már első nap is, hogy Marci sokat erősödött 7b+/c fokozat körül szinte bármit két próbából stabilan meg tud mászni, legyen az 10 méteres boulderút vagy 30 méteres kanáthajlás. Nekem ez a nap 6c+ és 7a on-sighttal telt, no meg Marcival mindketten lecsűrtük az Express Machine 7c-t másodikra.

Express Machine 7c - Ötztal from Izer Bálint on Vimeo.
Ha már dicsekszem és beszámolót készítek azzal is had büszkélkedjem el, hogy sikerült beleesnem egy 6b-re fokozott útba (Masta blasta), ami még ha boulderes is nem kellett volna hogy kifogjon rajtam. Később aztán megtudom hogy az amúgy is boulderes áthajlóútból kitört egy kulcslépés és most 6c+ körül vesztegetik…fokozatok..fokozatok, mindegy is.Ez a gránit megtréfált engemet akkoris.
A nap felénél egy összefoltozott pehelykabátos, bézbózsapkás fiatal jelenik meg a mezőn… a "magyarűző" Beke Barnabás személyesen. Ő híres és hírhedt is egyben a stílusáról, de én pont emiatt bírom. Ő egy igazi őrült, akinek amúgy nagy a szíve, lehet rá számítani és ki tud mozdítani a komfortzónádból ha kiakar. More than pozitív tulajdonságok.
Második nap Zillertal a kiszemelt. Az osztrákok egyik legnépszerűbb sportszektorai, volt már itt Petzl Roctrip, a kőzet pedig prémium. Egy szó mint száz, ha ebben a térségben jó minőségű grániton szeretnél sportutazni, ez a te helyed. Annak ellenére mennyire híres a hely, egyáltalán nincs lemászva (le lehet mászni a gránitot?) de a híresebb és eső által ritkán mosott utakban azért sokszor nagy zianyom tud lenni a fogások környékén. Ám az eldugottabb szektorokra ez egyáltalán nem jellemző.
Az örök vadászmezőkre megyünk, (Ewige Jagdgründe szektor), ahol másztam már pár utat 3 éve. Sajnos nap közben kicsit elver minket az eső, de a kényszerpihi és száradás után sikerül mászni pár szép utat OS. Részemről egy hosszú repedést követő 6c ez (Supermumpfer) és a 22m hosszú Santana 7a+. Utóbbi hatalmas élmény volt, mert nem tudtam mi ez csak láttam hogy vannak a teteje felé fix köztesek és az alját akartam mászni a köztesekig, mivel a mellette lévő utakkal ellentétben ez nagyjából száraz volt. Aztán a közepén a bouldert követően úgy döntöttem most már megpróbálok feljutni a standba bármi is legyen ez. Miután leereszkedem újra esni kezd, ez nem a mi napunk. Kimentjük a bent lévő cuccokat és felrongyolunk a parkolóba. Barnit követjük, akinek állítólag valami eszméletlen jó, szupertitkos alvószpotja van egy libegőházikó alatt.
Az este folyamán Barni benyögi hogy nem messze innen (20min séta felfelé) mászta az egyik legnehezebb boulderét az erdőben, az Igant szektorban. A társaság nincs teljesen rámotiválódva(duzzogás,nyfogás!), de végül négyen megindulunk felfelé éjfélkor az erdőbe, bízva hogy az eső hagyott nekünk pár száraz tömböt. A helyszínen kiderül persze, hogy az út nem úgy megy ahogy Barni mászta, ő valami extra superdirektet csinált, amihez ebben a párában és a téli hideg nélkül nincs esélyem. Nem is tudom elképzelni a mozdulatot amiről magyaráz. Az eredeti 7B-t sikerül pár próbából átmászni, de ez az Adolf variante, (ahogy később hívtuk) még majd egy távoli jövő muzsikája leszen.
kis megalvás a felvonó alatt
Harmadik nap szintén Ewige. A Zillertali mászófesztivál első napja. Találkozunk Gerhard Hörhagerrel a helyi híres mászólegendával, aki az itteni 8a-8b-8c utakat kezdte nyitogatni hajdanán. Ez a nap egy jó bizonyíték volt számomra, milyen széppé tudnak válni idővel az emlékek, újfent megértettem a sience fiction 7b+ miért nem vált legutóbb is a szívem csücskévé. Nagyon sok mászás nincs - szemerkélő eső van. Este Vivi is csatlakozik a csapathoz, így már teljesek vagyunk mint az első közös Fidy-Izer trippen 2014-ben.
új híd az ewigén
fent a 7a+ OS-ben, lejebb Marci a 8a megmászás közben
Borbély öregen :D
pihi az esőben
fidy 8a-ja
Negyedik nap egy számomra új vidéket csekkolunk, Stubaital – korábban csak a sípályáiról hallottam. Az Eldorado nevű szektort néztük meg, ami egy hatalmas vízesés közelében van, a trekk szörnyű a wellnessmászóknak, sok szintkülönbség, egyenetlen talaj. Úgy tudnám jellemezni, a sportszekorban a puszta földön állás is váltott ki belőlem tériszonyt… tényleg elvárosiasodtam az utóbbi időben. Ez a nap elkezdett tanítani a hosszabb utakhoz való adaptációra, nap végére pedig sikerült elsőre megmásznom egy közel 30m hosszú 7a+/7b re adott blow job nevű utat, igaz a végén átmenő 7c+ már átmozogtam előtte egyszer. Itthon a „gondolkodós fotelben” ülve már bánom, hogy nem dobtam rá ott még egy próbát, de valami csít nem éreztem akkor ott az erőben. Marci átmozgott egy brutál 8a+ re adott utat, remélem levarrja még a maradék kint létük alatt. A csajok találtak mászni valót bőven, úgyhogy ez egy nagyon pozitív szektor nekem összességében, megéri a trekkel járó szenvedés. Mert 6b-től 8b-ig mindenki talál magának valót, a nem túl családbarát landing az egyetlen hátulütője. 
kezdődik a szettelés
Eldorado szektor felé
Vivi és Lili a 6b-6c utakban
Marci projekteli a 8a+/b őrületet
egyetlen átmozgás a 7c+ -on
7c+ crux
Ötödik nap szintén nem indult kecsegtetően. A reggeli ablakonkinézést általában egy nagy sóhajtás követte, amikor a madárcsicsergés közepette meglátod a házak felett húzódó 2500m magas havas hegyvonulatot. A trip során nem sikerült megszokni a házak felett húzódó látványt, kicsit olyan mintha mindenhol egy óriási képeslap lenne kifeszítve. Kultúrsokk. A közelbenre mondanak egyedül jó időt, így az innsbruckiak kecskehegyére megyünk; Martinswandra
Mivel az út melletti szektorok nagyon lemászottak Marci szerint, megcsekkoljuk a legmagasabban lévő Galerie szektort. A tegnapi Gigatrekk után ehhez már nincs olyan sok kedvünk, de végül élvezetessé válik a túra flash is. Felfelé egy zergecsaláddal találkozunk és a pár hetes kis gidájukkal. Felérve megvan már miért ez lett a szektor neve. Az a kilátás ami elénk tárul minden képzeletet felülmúl.
Először nyafogok persze a hosszú utak miatt, de hamarosan sikerül átállítanom magamban ezt, és a beast mód is elő tud jönni egy nagyon kellemes flow élmény formájában. Aki erre jár kérem mássza a Galeriesofia nevű utat, mert megéri. Az OS után elég sokat agyalok a bétán mi legyen a legkönnyűbb megoldása, végül Marcinak a forgatókönyvvel sikerül lecsűrni flash, majd én is megmászom másodikra. A fokozatok terén kicsit olyan „nagyjábóli”-nak tűnik a szektor, de sebaj talán 7b nek jó lesz ez is.
Galerie szektor kilátása felejthetetlen
fotykosék
Marcival nem rejtjük véka alá
vállövem neutrális helyzete
esés a 7b OS-ből
szemeim kiesnek az átmozgás során
Hatodik nap ismét Zillertalba megyünk öten. Lili egy 25 méter hosszú 6c+ flash megmászást küld Marci OS-e után, én a sittelem a Maraquja 6c+/7a rettenetet ewigén, és a hátsó szektorban OS leküldöm a Marci által ajánlott 25m hosszú 7a+ -t. Már lefelé ereszkedek mikor Marci már a mellettem menő több mint 30m hosszú 8a pihijében van, sikerült begyúrni a pár nappal korábban órákig projektelt vadat. Hatalmas grat, már szemerkél az eső mire Marci felér – így lövik nekünk a pizsit. Egy igazi megmászós nap.
Átkocsikázunk még a Ginzlingwald-ba boulderezni kicsit, a csajok szokták a kimászást, a formákat és a landinget. Van egy jó flashem a Ginzling Extrem-re, de végül két padel és Marcival mögöttem, nem merem elküldeni. Elég öngyilok ez az út.
Marci jumping jack flash-e 7c+ ért
Hetedik nap végre egy teljes értékű boulder nap. Ötztal a kiszemelt, Johnny ismét becsatlakozik. Egész nap mászás és veretés, egészen a vihar és a jégeső megjöttéig. Van 7A flash és 7B is, meg végtelen 7B projektelés, de miután vagy tízszer esem le a kimászásból elengedem.
fesztávok
jó lesz az a reibung
Kúrj meg egy tömböt feladvány nyertese
Vivi 6B+ traviprojója
Kell-e a szpot?
Kell...
egy jó spotter aranyat ér
6C-7A?
7B ascent
Vivi szokásos flashei :)
chillraum
Johnny meghív minket estére hozzájuk egy kis házibuliba, odafelé menet megcsekkoljuk még az újonnan épült Innsbrucki mászókomplexumot. Hihetetlen a magyar szemnek. A kinti benti részek, recepció melletti kávézóban a volt világbajnok Kilian Fischhuber és Anna Stöhr bandázik. A terem rogyásig tele emberekkel, de akkora - valahogy mindenki elfér. Én nem tudok betelni vele.
Marci a teremben, a háttérben Fischuber és Anna Stöhr kávézik. Kicsit más
mint amikor a Kárpáti Mano fingadozik a pultban a Monkeyban... :D
Innsbrucki kinti boulder világkupa fal
Dodo a Via Lisa-ban
6C boulder by Lili és Vivi
az innsbrucki kinti világkupafal
ez csak egy kis vacsi előtti szokásos
Drága geológus vendéglátónk a Passaui Johnny Bravo
Lili és Marci
Fidy MarCi
Hogyan öld meg a bulit ötlet nyertesét láthatják!
Johnny mindig mosolyra készen
Nah akkor melyik is legyen?
Azok a mennyei sörök..dehát borra sör; meggyötör?
profilképek
apritások
Sütési alapismeretek
Marci behelyezkedett..
lasagne építések
"a nememlékszemmárerre" kép
 Nyolcadik nap a hazautazásunk napja. Lassú és szomorú kelés, próbálom húzni az időt. 11körül végül kitesz minket Marci egy Innsbrucki benzinkúton, ahol egy Magyar rendszámra leszek figyelmes. A csóka egy három üléses Transporterrel nyomul, elvarázsol minket a hazáig tartó út (jöhet a csi). Azt hazafelé sikerült megtudni, hogy a kutyák a THC-t szeretik jobban, a macskák viszont a folyékon lsd-t, kockacukorra csepegtetve felnegyedelve. Mindig tanul valamit az ember.
Egy stoppal sikerült Győrig eljutni este 7re, úgyhogy a maradék utat végül hazavonatozva fejezzük be. Megvitt a hét is, de főképp a hazaút. Rég volt már ilyen hosszúságú mászótrippem, extrán éreztem most a kötelesbeni fejlődést.
Ahogy napról napra kopik ki a félelem, ahogy elkezdek már nem mindent túlszorítani. Az első napokban mindenhol a rövid utakat kerestem, de ez a trip vége felé kezdett megváltozni. Az utolsó mászásaim egyike, a kb.25-30m hosszú 7a+ OS az Ewigén extrán megatta a métermászás érzését és feelingjét, melyet egyébként máskor kerül - leginkább talán mert nincs sikerülmény és ritkán tűnik el a félelem teljesen. Most viszont voltak jó elsőre mászások és komfortos mászások a magasban. Most valahogy el tudom képzelni, hogy 7b+-okat on-sightoljak, akár 40 méteres hosszúságban, amire régebben sosem vágytam. Változik az ember és változik vele a mászóstílus is. 

Nincsenek megjegyzések: