2018. március 13., kedd

Doktor úr 2.rész

Kangyal András, Doktor Úr FA
Úgy érzem kiengedtük a szellemet a csodalámpából, újfent. Oroszország felől nem kevés felleg érkezett Európa felé, megnehezítve a hazai mászók amúgy sem könnyed telét. Se hideg se meleg, de eső, pára és az olvadások valamilyen formája mindig eláztatta terveinket. A keleti fellegek pedig meghozták a nagy lehűlés és hómennyiség okozta aggályainkat is, tovább nyújtva ezt az így is iszonyú hosszú telet. 
De a pupillák nagyra tágultak hétfőn, amikor végre jó időt jósoltak a hétvégére. Marci csak abban volt biztos, hogy mászni szeretne - viszont nekem pontos terveim voltak a helyet illetően is. 7 év telt el az első és egyetlen Kétágú-hegyi látogatásom óta - a Doktor úr négy megmászója pedig azóta sem bővült, pedig az egyik legrégebbi út itthon a tizes fokozatban, FA Kangyal Andristól 1992-ből, az 1997-es Magyarország szikláin-ban pedig a 4. legnehezebb hazai útként emlegetik.
(Poén itt még az Amnézia is 8a+/b, a Legyintgető titánok viszont csak 8a+ ... ha már egy kis számmisztika.) Szerintünk a jelenlegi fokozat jobban hasonlíthat egy 8a+ -ra, személy szerint három részre osztanám az utat. beszállóboulder a függőleges falon fb.7A, áthajló pocak és a kunszt mozdulat fb.7B+, nohand, felső függőleges fehér tábla valahol fb.7A+ környékén.
az Öreg-szirt
béta átgondolás
chill sz alap
Doktor úr mosolyog hogy itt vagyunk.
Hová kell nézni?
Kezdjük az alapokról
szétrohadt nittek miatt maradt a topropi
Szétrohadt stand ~ 30éves
Időnként elolvasom Kangyal Andris írását a Doktor Úrról, s ez a három oldal minden egyes alkalommal pezsgésbe hozza véremet. Én szentimentalizmuson eredménye, hogy ezek az írások ennyire lázba tudnak hozni, de mégis - ha egy út ilyen ihletett irományt képes kiváltani valakiből... az mégiscsak jelenthet valamit. Úgy döntöttem az érdemi próbák oltárán kellene áldozni és cselekedni. Ehhez az első lépés az út régi rozsdás nittjeinek a cseréje, mely kívánsággal Nádasdi Oszit sikerült megtalálnom. Mivel Oszi egy március eleji kimenetelét az időjárás keresztül húzta fontolóra vettem a kimenetelünk értelmét, de a magam részéről biztos voltam benne, hogy az egy, de a két nap is kevés lehet erre - fel kell venni az utat a projektek sorába és ennek szellemében nyomni kell. Meg kell mászni közel vagy hosszú távon, ha kell őszig, ha kell a következő tavaszig vagy a következő évek valamelyikén. 
Év eleji kárfelmérésnek is tekinthetünk rá, első sziklázásom volt ez esztendőben, két és fél hónap szünet te Szűz Mária, Szent József!! 
Szóval vasárnap kora reggel motiváltan két kocsival megindulás. 6 mászó a falnál, az elmúlt 20 évben nem volt összesen ennyi??? :) Lackó, Marci, Soma, Mano és Laura alkotják kis csapatunkat. Lackóval elhagyva a zöld turistajelzést direktbe felveretünk a sziklákhoz, most tökéletesen jólesett a komfort zóna elhagyás és az extra kaland beiktatása. Néha érdemes elhagyni a járt utat a járatlanért - így a konklúzió. 
A béta gyorsan kidolgozódik, ebben sokat segít Gaba youtube videója. Az út alja ugyan kicsit vizes, de átmászható csakúgy mint a többi szakasz. Lackónak hála a legtöbb kérdőjel a helyére kerül, bár vegyes érzelmekkel gyalogolok lefelé, otthon már biztos vagyok benne nem lesz ez kihúzva az idei projektlistáról. De eljött az idő, lecserélni az 1987-es Jing-Jang 7c nyitásakor bekerült nitteket és beletenni a motivációnkat.

kinyúlás a pengére I. kulcsmozdulat
felcsapni a zsebbe II.kulcsmozdulat
Bal láb fellépős jó béta! 
 
Felső függőleges mikrofogásos tábla kb. 7B nehézségért
Kangyal András: Doktor Úr (részlet)
Már több mint két hónapja minden héten felcipeled ide a döglött vasakat, és ugyanazt a húsz mozdulatot próbálod egymás után végigcsinálni, de félúton a tízediknél folyton elakadsz. Megpróbálod újra, de a kulcshely kétujjas pereme a harmadik próbálkozásnál mindig szétvágja a mutatóujjadat. És akkor minden kezdődik előről. Hazamész, alszol egy jót, aztán föl a súlyzókkal teli hátizsákot és jönnek a húzódzkodás sorozatok. Legközelebb újra itt vagy, kijössz egy újabb pofonért. De ha megkérdezik: Miért csinálod? Nem tudod. Mondjuk azért, mert szép, vagy nehéz, vagy mert… Ha nem csinálod az rosszabb.
A Jing-Jangot (7c+) a Gábor (megj. Babcsán) mászta ’87-ben, s bár Kornéllal mi találtuk ki a mozdulatok nagy részét, még sok minden hiányzott hozzá, hogy megmásszuk. Már miután kikalapáltuk a rozsdás trepnis szögeket, láttam, hogy álmaim útja lesz belőle. Gömbölyű, vad áthajlás egy-két ujjas lukakkal. Mindig ilyenről ábrándoztam. Aztán Gaba fölmászott rajta és maradt a direkt verzió. (…) A tavalyi év új utak mászásával telt Strázsa hegyen. Minden alkalommal a dorogi országúton autózva a Kétágú-hegy felé sandítottunk egyet, s vagy így vagy úgy, de szóba került a direkt. A hosszú télen a Százház utcai papundekli-vetélkedések közepette megfogadtuk, hogy megmásszuk, ha addig… is.
Az első napsütötte februári napon már az út fogásait kóstolgattuk Kornéllal és közben megállapítottuk, hogy ez a műfal dolog nem az igazi, hiszen szinte hallani lehetett, úgy remegtem minden mozdulatban. Pár nappal később már a felső kis táblát skubiztuk, azután néhány meddő óra múlva kineveztünk néhány felületi egyenetlenséget fogásnak és gyerünk! (…) Itt kerültek történetünkbe szereplőként azok a bizonyos súlyzós hátizsákok, s lassan elválaszthatatlan barátok lettünk, mindenki a maga tizennyolc kilójával. A negyedik napon sikerült két részletben felmásznunk, de aztán annyi. Kettősünk kapcsolata (Kornél+én) kissé kezdett apatikusba hajlani, annál is inkább, mert a hétvégenként elvágott mutató ujjak lassan gyógyultak. Minthogy nem szabadott víz érje őket, kezdtük unni az eltartott egyujjas zuhanyzásokat, fogmosásokat és a jobb kezes mosogatást. Úgyhogy hosszas tanakodás után egy hegyes facsavar és öt darab engedélyezett koccintás segítségével elvettük a dolog élét. Afeletti örömöm, hogy a testi épségünk (és a zuhanyzások teljesebb élvezete) sincs már veszélyben, nyomban szertefoszlott, mikor ujjaimat a fogásra helyezve éreztem, a perem így négyötödére zsugorodott. Sebaj, ami a réven az a vámon. Így legalább az etikán nem esett csorba.
Az apátiából az a hír rángatott ki, hogy az utat a Gaba is próbálgatja és ráadásul neki az alsó kulcshely könnyebb (Alacsony emberek előnyben!), de a felső táblát viszont pont emiatt nem tudta még megmászni. További négy napon át teljes kudarc. Aztán jött a kilencedik. Reggel résnyire nyitott szemekkel vágtam neki a hegyoldalnak. A fejem kicsit hasogatott az előző éjszaka hajnalig tartó kínai vacsorától és a jótékony vörösborocskától. Gondoltam, asszisztálok azért Kornélnak, így egy óra múlva már megint a harmadik nittnél tartottam. A kulcshely ugrása előtt elidőztem néhány másodpercig és meglepően jól éreztem magam. Hát akkor lássuk!
Egy vízszintes, ujjnyi széles repedésre kell vetődni, ami lentről nem látszik, de volt már ideje a kezemnek megtanulni merre is keresse. Aztán már fogtam is. Egy pillanatnyi meglepődés, de nyomban eszembe jutott, hogy mászni is kéne. Nyomás feljebb a következő nittig. Hopp egy akasztás és jött a felső táblácska. Hat mozdulat az egész, ami nekem könnyebb is Kornéllal szemben, akinek viszont az ugráshoz való hozzákészülődés egyszerűbb, úgyhogy már nem lehet baj. Tíz másodperc és már a standgyűrűben csücsülök. Az ember ilyenkor folyton ordítozni kezd. Aztán vissza a földre. Föl-alá mászkálok percekig, fújtatva, a számról nem bírom eltüntetni az ostoba vigyort. (…)

Könnyűnek érzem magam, mintha az egész Öreg-szirtet levették volna a hátamról. Aztán az első eufória után jön az a bizonyos üresség. Kell a lelkünkben a hely a következőnek. És ha ott van a lelkünkben a hely, akkor kell a következő is. Hát így van ez, kedves kétkedők. 





Nincsenek megjegyzések: