2018. március 21., szerda

Olaj a tűzre

Ki a bánat gondolta volna, hogy a rossz idő elől az ember március közepén Ausztriába, a Höllentali régiókba tud menekülni?
Még valamikor a tél során egyik este álmaim útját mutatta meg Lackó, tömény boulderezés iszonyat ugrással jó magasan 8a+ -ért. A jump-style oida videót lefekvés előtt még vagy ötször megnéztem, azonnal felkerült a lifetime-goals listára. A hét elején amikor az úti célról ment javában az egyezkedés a ’füvészkert vezetőjének’ Fidynek már pontos elképzelései voltak a szektor választásról. Handlesbergről szólt a fáma. 
Indulásunk napja előtt amikor Lackó érdeklődött merre az arra, csak akkor esett le – ez a hely a Jumpstyle oida szülőföldje. Így kérdés nélkül adott volt a projekt, a vágyakozásom pedig, hogy minél előbb kint legyünk duplájára emelkedett. A ’technikus’ Soma már régen fix helyet bérelt magának a verdánkban, de a negyedik ember sorsa még ködbe burkolózott. Először volt szó matematikus Gáborról, de ő lebetegedett – jött az edzőbácsi Mano, aki simán visszalépett. Nem tudom, hogy a velünk trippre vágyó mászók száma kevesebb-e, vagy akikkel hajlandóak vagyunk trippre menni, de ezen az örökzöld kérdésen szerencsére gyorsan túl is ugorhattunk. Benke Balázsban megvolt az a kurázsi a mínusz fokokban sátrazáshoz és a motiváció ami egy márciusi osztrák tripphez kell. A banda összeállt.
nem 10/10 felkelős, de nekem Ő is tökéletes *.* :D
pörög a BHSK média
korán reggeli hangulatok, az elhíresült Fidy mondatokkal:
 "ne siessünk sehová.. gondoljuk át a napot"
home office ausztriában... a hónap dolgozója díj nyertese!
Az elindulással kapcsolatban is voltak kérdőjelek és az csak a kisebbik átugrandó léc volt, hogy Balázs barátnőjének Esztinek az indulás napján volt a szülinapja. Az már sokkal nagyobb csalogató erő volt, hogy Lili vett egy új asszociációs társas-játékot, amire mostanában iszonyatosan rámentünk. Az új játék teljesen beszippantott minket, továbbá a tudat, hogy nemsokára a meleg lakásból kimegyünk a hűvös, hideg éjszakába kint aludni – még egy mély rovátkát vésett az itthon maradás mellett. Ilyenkor mindig jó, hogy képben van a füvészkerti gondnok és szettmester Marci, aki kotyogó kávék illatával próbált minket ösztökélni. A következő átugrandó lécet a budaörsi bevásárlóközpontba 21:50-kor belépés jelentette. Beléptünkkor ugyanis bemondták, hogy a bolt 10perc múlva zár, de legalább nem fog órákig tartani a bevásárlás nyugtáztuk békésen. Kálváriánk sora ekkor még korántsem ért véget. Alig tettünk meg pár percet az autópályán, egyből letereltek minket. Végül chill, reggea és goa aláfestésekkel, no meg Sorossal (Mibőű?!) valamikor 2tájt elértük a Handlesbergi parkolót.
Reggel nagyjából kimaradt, de érdemes is inkább akkor kelni ha pihent vagy és tűz a nap. Reggelinket nem igazán sikerült nyugalomban elfogyasztani (rácampeltünk egy család felhajtójára), de mindig rájövök ilyenkor hogy a baráti, békés és nyugodt szavak még a legmorcosabb hegyi medvénél is mélyre eljuthatnak egy feszültebb pillanatban is.
Handlesberg számomra kicsit más mint a megszokott Höllentali szektorok, lévén ez nem is teljesen Höllental völgy, a térképen már egy önálló hegységként van feltüntetve. A Höllentali kő a legtöbb helyen számomra az alpesi mészkő sajátosságait képviseli, rideg és éles csak ritkán találni oldottabb formákat. Ezzel szemben Handlesbergen végtelen vízlefolyás formálta az utakat, találsz cseppkövet és lyukas utakat is bőséggel. Míg a srácok bemelegítőt választanak én fellógatom az Il Domani-t. Utóbbi trippjeim nélkülözhetetlen velejárója és szerény véleményem szerint megéri a maga 60€-ját.
Marci a már általa projektelt Schiff Ahoi 8a-nak kezdi feleleveníteni a mozdulatait, Balázs egy 7c mászik, Soma leginkább chillezik a 6c+ megmászás után.
Marci a standhoz közeli állapotokban
Vigyázat! a legkisebb részletekre kiterjedő unalmas írás következik. :)
Én abszolút projekt módban pörgök, ez igen lassú átnézését jelenti az útnak, bétafinomítások, fogáspucolások, az összes nehéz részt le kell csipkedni ha határodon van egy út, amit pihenten be tudsz adni könnyen az utolsó köztesből indulva, nem biztos hogy az lesz a nyertes béta fáradtan előről jőve. Nem biztos hogy az a legkönnyebben kivitelezhető, attól mert fizikálisan könnyűnek érzi az ember. Az első átmozgásom után realizálódott, hogy a 8a+ -os meghosszabbításra nincs most esélyem. Az ugrás iszonyatosan messze van, a statikus béta pedig, amivel Lackó megmászta szintén elég nehéz – mégha kidolgozható is biztos hogy több nap kell hozzá a mostani erőm tükrében. Viszont adta magát az eleje ami szintén gyönyörű. Megaboulder a tökéletes kövön.
Kábé úgy írnám le az utat egy 7A+/B bouldert kell megcsinálni a legelején a 4. akasztásig. A videón Mattias a 3. beakasztott köztessel mászik, én két beakasztottal próbáltam mászni a szuperetikusság címszó alatt, de a harmadik köztest megakasztani volt így talán az út legrosszabb mozdulata. Két kis sekély lejtőn áll az ember, és egy alsós lyuk-élét tartva húzod ki a kötelet. Nagyon idegölő érzés úgy akasztani, hogy bármelyik pillanatban lepattanhat a lábad kezedben a kihúzott kötéllel, de a távolságok alapos vizsgálata –hogy földig esés esélye még kihúzott kötéllel sem áll fenn- bőven megnyugtat ahhoz, hogy ezzel a tudattal mehessek neki az éles próbáknak. J
A nap tűz és szúr, itt ott észreveszünk magunkon pár miniatűr kullancsot, ami kicsit érthetetlen nekem itt márciusban ez után a tél után. A félmezkós mászás és három kiesés (és finomítás) után a nap kezd átfordulni a szemközti hegyek fölött, a fogások egyre harapósabbak lesznek, felkerül a pehelykabát… egyre tökéletesedik az idő. A negyedik próbánál már szinte minden részletet pontosan tudok, remegések és esés-határon elküldöm az utolsó akasztásig, ahol viszont elrontok egy lépést amitől fáradtan a fenti kunszt sokkal nehezebbé válik. A testem érzi mászás közben, hogy valahol hiba van de nem tudok rájönni azonnal miért nem jó a korábban kigyakorolt testpozíció és inkább hosszas gondolkodás után (hiba1) elküldöm. Sportszakmai szempontból (utólag persze mindig okosabb az ember, de ezektől a tanulságoktól leszel több holnap mint ma voltál) a lehető legrosszabb megoldást választottam. A kétujjas egyujjperces lyukba ebből a pozícióból lehetetlennek éreztem a beletalálást és így is lett kiestem. Ez a jó próba megmászós is lehetett volna, ha nem egy menekülő fifti-fifti megoldást választok. Visszarakni a bal lábat a stabilizáló lépésre lett volna a jó megoldás szerintem. Az esély hogy a visszarakás közben kiesek szintén nagyon magas, de a megmászásra való esély még mindig több lett volna ezzel a próbával mint találni egy ’menekülő-megoldást’ és elküldeni fáradtan az amúgy is kicsit vizes kétujjasba.
Túl nagy nyomást helyeztem magamra (hiba2) az év első sziklázását illetően. Tudtam, hogy van egy számomra mászható út, jók a kondíciók és a formám – és ezek a tények könnyen terhet tudtak tenni az emberre, ami minden egyes kiesés után egy cifra fél perces istenkáromláshoz vezetett. A sok sziklázással ez a nyomás általában lekerül vagy átalakul inkább egy elfogadássá, hogy a kiesés része a fejlődésnek és az előre jutásnak. De mégis, annyira akarod, annyira szorítod és amikor már zuhansz hirtelen kifolyt a kezed közül az irányítás, egy pofonként ér a kötélben landolás, ha hibázol a köteles mászás azonnal megbüntet. Minden mazochista gondolatot félre téve ez az egyik amit nagyon szeretek a sportmászásban. Sok döntésemnek nagyobb a súlya és nehezebben is kijavítható a hibám, ezáltal nagyobb összpontosításra ösztökél. Ezért hát szeretem ezt a nyomást, még ha a többieknek zavaró is lehet pillanatnyilag a szép tájban való kurva anyázás. De ha nincs rajtad nyomás, talán nem is akarod igazán…
az öreg Il Domani már várja a pull-upokat..
a 8a+ folytatás, ami nagyon várat magára

te gyönyörűm
Az ötödik próba kicsit rázósan indul, mert a lenti boulder közben begörcsöl a kezem, de hideg van, a kondik most a legjobbak, én már 100% biztos vagyok benne, hogy meg tudom ezt mászni, így egy plusz egy ziázást beiktatva a középső kulcsrész előtt (ahol egy jó fogás most sajnos vizes) és odafigyelve a lyukra nyúlás helyes lépésére és testpozíciójára igazából egy stabil mászással megmászódik az út. Coure Sportivo, 8a a kallerben – de én mégis inkább 7c+ -nak érzem. Gabótól meg is kapom, hogy mi ez a lefokozósdi -  ha két vizes fogással is sikerült egy nap alatt, lehet boulderes vagy sem, én ezt most inkább lefelé rántom. By the way így legalább meglett az első egy nap alatt mászott 7c+ -os utam – ami már tavaly is nagyon nagy challenge volt.
Az estét az áthelyezett höllentali campingben töltjük, sajnos a reggel már nem kecsegtet túl jó idővel. Adlitra menekülünk át a szemerkélő eső elől, ahol a Zapfl teljesen száraz, viszont sajnos a Straßenwand számos nehéz útja fotyok.
Balázs a New-Geri-Nation 7a+ OS közben
a híres bakancs
Soma a nemesis 7a-ban
Soma folytatja tavaly elkezdett Exsistentialminimum nemesis-project küzdelmeit, Balázs viszont levarrja egész gyorsan a Shugurim 7c+ -t. Az út tökéletes választás lehetett mára, Balázson ha most egy valamit kellene kiemelnem akkor a tudatosságot mondanám. Az csak egy dolog hogy egész hétvégén a Climb-Injuri free könyvet lapozgatta, de a két évvel ezelőtti komoly vállsérüléséből való visszatérés során is lehetett látni, ez a fiú tanult valamit a hibáiból és tudatosan nagy hangsúlyt fektetett az elhanyagolt testrészek megerősítésébe. Sok mászó sérül le, de az emberek 90%-a szerintem nem csak a regenerációra nem fektet hangsúlyt, de nem térképezik föl megfelelően mi lehetett a sérülést kiváltó ok. Mert oka mindig van, akár túledzettség, fáradt ujjak, bemelegítés, lenyújtás vagy valamilyen paraméter, elhanyagolt edzés hiányában. Balázs maxerején és megmászásán is látszott „ez az odafigyelés”. És ez ránk is iszonyatosan jó hatással van; már ha hallasz mások példamutató hozzáállásáról, ennek a háttértudásnak a felszedéséről – ami hosszú távon szintén fölfelé fogja húzni mászó képességeidet. Szóval szerintem jár a respekt! És ezt ajánlom mások figyelmébe is. Érdemes megtalálni a közeledben lévő hasonló tudatosságú embereket. Nem mindig az a legjobb edzőpartner aki a határok kitolása közben sérülésig bíztat, és sokszor nem is a legnehezebbeket mászó a legjobb mászó. Erre itthon is számos példát lehetne hozni, ahol a legjobbak is a sötétben tapogatózás vagy restség következtében lerottyannak és utólag mindig kiderül, jah hát én nem csináltam ezt, ja hát én sosem nyújtottam le azt… és társai. Hegyibeszédemnek talán csak annyi a mondanivalója válasszuk meg jól a példaképeink, húzó embereink – mert hosszú távon mi is az ő tükörképük leszünk-lehetünk.
Úton hazafelé valahol az autópályán, hátul kávé és
 pudingok főződnek menet közben... :D
Este Balázs elbúcsúzott tőlünk, vonattal majd telekocsival hazamotiválódva. Mi a nedves fák ellenére elég szikkadt tábortüzet raktunk és éjszakába nyúlóan élveztük a természetben főzésnek és füstszagnak édes ízét. A reggeli hóesés sajnos könyörtelenül kivert minket a völgyből. De ez a trip nagyon sok szempontból emlékeimben marad, a továbbiakra tekintettel pedig csak olaj volt a tűzre, ebben biztos vagyok!

Nincsenek megjegyzések: