2018. május 5., szombat

Monkey Magyar Kupa képekben


A monki Magyar Kupás verseny már olyan régen volt, az egy hónapja friss emlékek már elkezdtek porosodni. Az elmúlt egy hónap nem teljesen a szabadidős tevékenységekről szólt számomra, újra meg kell tanulni nem-et mondani embereknek, a programokat leredukálni, a beszélgetéseket kioffolni, felmérni mi az az igazán fontos csekély dolog amibe érdemes energiát tenni. (Nyílván a mászáson kívül:P ) Sajnos a blog így egy kicsit elhanyagolásra került részemről, de mégis ez egy elég kedves verseny számomra és ha más nem nem szeretném hogy pár kép itt ne lássa meg a napvilágot.
A Monkey-s Magyar Kupa különlegessége számomra annyi, hogy sosem döntőztem még ebben a teremben a nyitás óta, így évek óta próbáltam elkapni ezt a célt – melyhez úgy látszik most sikerült felnőni. A selejtezőben 25boulderből 23-at másztam meg ez elég volt ahhoz hogy 6.-ként döntőbe jussak, ott pedig még a Bakureczet sikerült befogni – a második 5. helyezésem. Az előttem végzettek között már mindenki mászott a 8A+ -8B boulderek környékén és versenyzésben is kicsit más dimenziót képviselnek, így elégedetlen egyáltalán nem vagyok. A jelen állás szerinti maximumot ki sikerült hoznom, a dobogót pedig még lehet, hogy egy közel vagy távoli jövő tartogatja. Beszéljenek hát a képek, melyeket Martincsák István készített!
Tamáska öleli a selejtezőt
minden a régi. chill és béke
Nándi 
Soma az egyik legnehezebb selejtező útban
Bakurecz Ádám - Bakurátor!
dontő1
másik béta
Monkey Magyar Kupa 2018
Patkány hajat vágat?!

Tomika már a "szakállát" dörzsölgeti...
beugrós beszálló 
egyik legjobb selejtező út
Sikerült leflashelnem a 3. döntőutat
döntők vizslatása még mindig
Nézdcsak apa ott buhaszatja szikkadtba!
Janka becsomagolta magát a döntőben

bétáéknál áll a bál
vekengés az utolsó boulderen
nincs esély a zónára
Soma a döntőben
Janka egy csaj döntőben
az a fej?:P
full fókusz
első döntő út
döntők csekkolása agyalás ezerrel
Második döntő út, nincs sok sikerem
kedvenc kép
csendélet
Tomika megy az első helyért
elemek közt felállós nagyon poén boulder

Nincsenek megjegyzések: