Az égbolt teteje

Minthogy már ennyi szó esett a híres-hírhedt pakó túráról, lelövöm előre a poént:

Sikerült. Megmásztam életem eddigi legnehezebb nagyfalas útját.


Csütörtök délután sikerült elszakadni a fővárosból, egy mérsékelten sikeres egyetemi napok után. Este indultunk Györökről: Dede, Tomcsi, Domi, Dávid meg én, a jól megszokott VW-ben.


Pénteken kicsit csepergős volt az idő, de legalább kellemes hűvös volt. Kb 10-kor szálltunk be, Dávid és Dede a Klin-t mászták (6c+), Domival és Tomcsival mi a Zenitet. A kaller azt írta, hogy nagyon erőkitartásos. A hosszok: 4a, 4a, 6c+, 6b, 6b, 5c, 7a, 7b, 6c, 6c, 6c. Az 5c-ig Tomcsi vitte, az uccsó 5-öt én. A 6c+ egy kicsi áthajlás volt, elég karos, a két 6b nem volt vészes. A 7a egy kitett traverz volt. a 7b egy közel függőleges, nagy nyúlásokkal, viszonylag jó fogásokkal. Amikor az meglett, tudtam, most vagy soha, nem tartogathatok a visszaútra.

Az első nehéz hossz

A traverz (alattunk egy kis áthajlás)

Kényelmetlen standok

A gondok nem kicsinyek

Az uccsó hossz kunsztja az élen ment

Az uccsó 3 hosszban a fáradtsággal, kényelmetlen standokkal és az elcsigázott hangulattal küzdöttünk. Voltak Pakóra jellemző, vágós, víz-oldott lyukak, meg a legvégén egy mazochista humorú kunszt. A tetején csepergő esőben biztosítottam fel a többieket, már csak a lemenetel lebegett a szemünk előtt. Sötétedésben kezdtük meg az 1 órás legyaloglást. Gyalogolni nem nagyon szeretek, de ez a legyaloglás különösen szar volt: tangapapucsban mentem, mert a bakancsomat lent hagytam (súlycsökkentés), nedves, köves volt a terep (néhol vágós, néhol csúszós) és nem volt egyikünknek sem fejlámpája. Sötétben értünk a csapat többi részéhez, akik már türelmetlenül vártak a kocsinál. Alig bírtam mozogni vagy beszélni, örültem hogy megettem egy konzerv lencsefőzeléket (melegíteni persze nem volt kedvem) és bebújtam a hálózsákomba. A többiek kajáltak, beszélgettek kicsit, de 11-kor már mindenki aludt.

Az útról általánosságban annyit, hogy nagyon szép, az összes hossz jó és nagyon kitett. Ha az ember jól uralja ezt a nehézséget, akkor fantasztikus élmény lehet, ha nem, akkor lefosod a bokádat (ahogy mi).


Másnap reggel 7-kor keltem, minden izmomban izomláz. Reggeliztem amíg a többiek is felkeltek, utána elmentünk kávézni, kb. délben kezdtük meg az aznapi mászást. Dávid és Dede a Big Wall Speed Climbing-ot mászták (6c+), a kulcs hossz után ereszkedtek vissza, nem mentek fel. Tomcsi és Domi a sport részben tolatták, 6a-tól 6c-ig, én nem másztam egy métert sem. Unalmamban felderítő túrát tettem: az Anica Kukról pillantottam meg egy érdekes szikla-kupolát. Nincs messze az ösvénytől, de út nincsen rajta, 10-esnél könnyebb nem is hiszem, hogy lesz.





Jó hangulatban telt a délután, szintén rövid lefolyású esőfelhőkkel. Domi felszívta magát és felvitte a kötelet egy elég hosszú 6c+ -ban, utoljára pedig egy 7b-t próbálgattak Tomcsival. A faluban vettünk 3 liter pálinkát egy öreg nénitől, nagyon finom okosságai voltak: dió, piros szőlő, füge, ágyas vanília és még ki tudja mi minden. Az este beszélgetéssel telt, szerencsére a pálinkából csak kóstoló fogyott, így volt remény a vasárnapi mászásra.


Vasárnapra szar időt mondtak, de látva a csillagos eget, nem nagyon hittünk neki. Tomcsi és Dede sátraztak, Domi a kocsiban aludt, Dávid meg én megint bivak. Fél egy körül jött egy kis eső, felvertük a sátrat. Fél öt körül jött a szél, a sátor rudazata e fejemet csapkodta, de nagyobb baj nem volt. Negyed nyolckor leszakadt az ég, az eddiginél is erősebb szél szétverte a sátrunkat (nem kötöttük le rendesen), Tomcsiék kézzel tartották az övéjüket, mindkét sátor beázott, Domi a kocsiban jól elvolt, de néha azt is megrázta a szél. Kb fél nyolcig bírtuk a sátor maradékaiban és bementünk a kocsiba. A hálózsákokat, ruhákat, sátrat mind csurom vizesen tettük be a kocsiba és elindultunk Karin felé.

Obrovac

A kaller azt írta erről a helyről, hogy fél óra kocsival és áthajló falai vannak, így még van remény ott mászni. Ekkor már csak kicsit esett az eső és a szél is alább hagyott, de nedves ruhában és reggeli nélkül kicsit fogytán volt a türelmünk. Obrovac környékén vezetett az út, ami nem éppen a tengerparti üdülőhelyek derűjét árasztja. Kibelezett betonépületek és kihalt utcák jellemezték ezt a kevésbé módos környéket. Nehezen találtuk meg a helyet, ahonnan fel kellett volna gyalogolni, nem tudtuk, hogy pontosan hol vezet az ösvény, tippünk volt, de még a kocsiból is vonakodva szálltunk ki, szóval nem mentünk fel. A sziklákat csak távolról láttuk, nekem nagyon tetszetős volt, sárga-kék lefolyásos áthajló sziklák, tiszta Margalef.

Karin külvárosa

Mindenki egyet értett abban, hogy jobb lenne haza indulni, hogy elérjünk egy korábbi buszt. 18.40-kor indult a busz Keszthelyről Budapestre, mi kb. 10-kor indultunk vissza, még elérjük, de azért próbáltunk sietni. Tomcsi rábeszélt minket, hogy még ugorjunk be Pokojec-be, csak hogy megnézzük a helyet, nincs messze a határtól és az autópályától sem.

Megtaláltuk a falut, ami eléggé hasonlított a magyar bortermelő falvakra. Sok szőlő volt, néhol kukorica, dió és baromfik. A falak közel voltak, de nem tudtuk, hogy hol vezet fel az ösvény, ezért kérdezősködtünk egy háznál. Barátságosan fogadtak, a házigazda kihívta a lányát, hogy tolmácsoljon angolul, elmondták hogy merre kell menni és megkérdezték, hogy honnan valók vagyunk. Mondtuk, hogy magyarok, erre még barátságosabbak lettek és behívtak borozni. Nagyon finom fröccsöt ittunk, le is csúszott fejenként 3 pohárral, beszélgettünk úgy egy órát. Domi volt a sofőr, neki málnaszörp jutott.

Amikor nagy nehezen elengedtek, már kicsit késésben voltunk, lóhalálában mentünk fel a falakhoz, gyors terepszemle: frankenjurás egyujjasok, nagyon ígéretes hely. Hazafelé Domi kicsit rálépett, így még be tudtunk ugrani Tomcsiékhoz egy gyors vacsira és irány a főváros. Kimostam a vizes cuccaimat meg a hálózsákomat és bedőltem az ágyba.


Mondanom sem kell, nagyon örülök, hogy meglett a Zenit, egész évben erre edzettem, bizton állíthatom eddig ilyen nehéz mászásom nem volt. Nagyon megérte ez a hétvége, habár csak ezt az egy utat másztam. Most meg a koliban ülök és nézem a szikrázó napsütést, ami tudom hogy hétvégére megint elromlik. Még idén be kéne akasztani egy-két utat, meg el kéne menni Ospra vagy valami közelebbi szlovén vagy horvát helyre. Szerintem esélyes lehet egy 8a még az idén, ha sikerül eljutni valami jó helyre.