29 secundum

Díírhántörz 2.0

Szombat reggel 7-óra már megint. Most vonaton vagyunk, cél Eger: Bosch Szarvasűzők futóverseny. Csapat tagok egytől egyig motiváltak és szikkadtak. Szinte mindenki futó, csak páran képviseljük a koca futók táborát a 11 fős csapatból. Persze Előd rántott be ebbe a dologba. S majdnem egy hónappal ezelőtt, amikor először 2km-et 8perc alá, majd 5perc pihi után 3km-et váltogatva befutottunk 12perc alá Dönivel, úgy éreztem meglehet a power – s talán nem húzom vissza sokkal a csapatot.

A csapatkapitány a verseny hetében kapott arcüreggyulladást, így ment a matek rendesen… természetesen Elődnek a hosszútávfutó bajnoknak kell kettőt futnia. (előző hétvégén nyerte meg a kecskeméti félmaratont 1óra 8perces idővel.) Egészen az utazás napjáig voltak kérdőjelek a csapatban, ki melyik szakaszt futja, de én mindenképpen a hegyi terepen szerettem volna bizonyítani, a tavaly Előd által futott szakaszon. (akkor szakaszrekordot futott 27:12min)

Szóval a futásaimon annyiban változtattam, hogy mindig dombos terepre mentem. Veszprémben megpróbáltam az összes emelkedőt összefűzni, a sík szakaszokon pedig csak lábujjhegyen futni. "Talán ez mondható némi felkészülésnek."

Nagyon érdekes egy verseny. A csapattagok külön vállnak és mindenkit busz visz a saját állomására, ahol várja amíg a csapattársa megérkezik, s a csipet átvéve fut tovább.

Bent ülnek az emberek egy buszban, ahol egymás ellen versenyeznek… néma csönd, feszült hangulat. Sajnos az állapotom nem volt tökéletes, és a hascsikarás a hangulatomra is jelentősen rányomta a bélyegét. 6.-nak érkezett Bence akit váltottam, s kicsit bekezdve futottam az első 2km-ert. A szakaszom 6.5km és 300m szintemelkedéssel kecsegtetett, visszább kellett vennem a szerintem kb. 4:30 tempóból, mert éreztem hogy ez ki fog csinálni. Ekkor míg (összeszedtem magam) értek utol az első ellenfelek. Az időérzékem teljesen szétesett. Síkon bármikor meg tudnám mondani 10sec-es pontossággal a tempót, de a folyamatosan emelkedő szerpentines út kizökkentett. Sajnos nem táblázták ki a féltávot, aminek pedig eléggé örültem volna, így az utolsó 500 métert tudtam csak megnyomni hajrázás gyanánt, amikor megláttam az első embert a befutónál. S bár nagyon fáradtan értem be a célba, mégis maradt bennem egy kis keserűség is, úgy éreztem nem tudtam kifutni magam teljesen. Az időm 31:23-lett a 6.5km-en, ami 4:50 ezreknek felel meg. A célban az izotóniás italok társaságában ment az ücsörgés és spanolás a többi futóval. Baromi jó beszélgetésbe keveredtem az egyik leggyorsabb 200m-es Magyar sráccal (22sec alá), a doppingolásról, az edzéshez való hozzáállásukról, és a belefásultságról is, mely általánosan érinti őket (is), ezt a huszas évek elejét elhagyó korosztályt, ahol minden harmadik-negyedik ember folytatja csak a sportot. (Ilyenkor mindig rá kell jönnöm, mennyire jó sportág a mászás, a sokrétűsége, természetközelsége miatt is, elég ritka embert látni aki ebbe fásult volna bele. Bár azt hiszem mint ennek a srácnak is a másodpercek, a mászóknál is a számok jelentősen dominálhatnak, mármint-e negatív irányba billentés terén.)

A célban amikor újra találkoztunk, mindenki izgatott volt. Előd valami eszméletlen őrületet futott, két szakaszt egybe: 17km 58 perc alatt. Első olvasásra is fizikai képtelenségnek tűnik, de mégsem. Az eredményhirdetésnél is végig tűkön ültünk, nagyon szerettük volna megnyerni, és sejtettük hogy nem ment rosszat a csapat. De nem is tudom micsoda, talán most valaki odafent mondta azt hogy ez most nem lehet a miénk, vagy csupán egy jó lecke arra hogy megtanuljuk és megértsük mekkora jelentősége van fél percnek, mekkora jelentősége van 29 másodpercnek. Ugyanis a 75km távon ennyivel kaptunk ki és lettünk másodikak az Egyetemi kategóriánkban. Nem hittük el.

„Bármivel is kevesebbet nyújtani annál mint amire képes vagy, az olyan mint egy ajándék elvesztegetése.” Sokszor eszembe jutott a Steve Prefontaine mondása, s jobban lüktetett a halántékomban mint valaha.  5óra 3perc 12másodperc volt az időnk (ez majdnem 4perces ezrek átlagban!).

Nagyon lassan ocsúdtam csak fel a letargiából, mindenki azt érezte (vagyis többen hangoztatták) hogy rajtuk ment el, meg persze játszadoztunk ilyen gondolatokkal, hogy mindenkinek csak 3 sec-el kellett volna jobbat mennie és már megvan. De mégse… ez nincs meg. Jó kis tanulópénz volt, megérte 180km utazni érte. Legalábbis a koliszobában ülve biztosan nem érnek el ezek az ingerek. Otthon ülve nem érnek el az ilyen ingerek. Ülve nem érnek el ezek az ingerek.

A versenyt egyébként a nyílt kategóriában 4 óra 43 perccel nyerték a debreceni futók. Ki bánatból, ki örömből de azért kirúgtunk a hámból az este, s már tervezgetve van a jövő évi csapatösszeállítás is, amikor is befutunk 5 óra alá. :-) Akkor már mi is az Open kategóriában indulunk, lévén Előd sem, és Én sem fogok már a diákigazolványt birtoklók táborába tartozni. 

 

Utoljára csak annyit jegyeznék még le -részben magam számára, hogy sose felejtsem el-, hogy milyen közösségkovácsoló hatása van egy ilyen eseménynek. Sosem éreztem át ennyire milyen az ha EGY csapatban versenyzik az ember, mennyire szorít a másikért, vagy mennyire átérzi látva az utolsó métereit. Csak három dolog biztos: a halál, hogy adót kell fizetni és hogy jövőre is indulni fogunk!

 

2015-ös Díírhántörz 2.0 nevű csapatunk eredményei:

1.szakasz, 3,9km   20:23 (Réka)
2.szakasz, 7,3km   24:07 (Előd)
3.szakasz, 9,6km   34:19 (Előd)
4.szakasz, 6km   25:12 (H. Bálint)
5.szakasz, 5,6km   21:28 (Bence)
6.szakasz, 6,4km   31:23 (Izer)
7.szakasz, 4,9km   22:22 (Fruzsi)
8.szakasz, 4km   18:27 (Csenge)
9.szakasz, 12,2km   38:24 (Balázs)
10.szakasz, 4,2km   16:08 (Dénes)
11.szakasz, 5,2km   28:42 (Anna)
12.szakasz, 5,2km   22:12 (Barna)