Borvidék Félmaraton 2.0

Összességében a hetedik borvidék verseny volt, nekünk a második. Talán az első közös hagyomány Vikivel, egy pont ahol a múltam és jelenem összeér: a Zsigmond rezidencián, Szekszárdon.
Az élről indultunk Előddel, a paraolimpiára esélyes Zotykával, Dönivel, Módos Lacival – csak pár a számomra ismerős nevek közül.
Táv:21.3km
Szintemelkedés: 600méter
Talán a verseny heve, vagy a fene tudja mi de nagyon megindultam. Tudtam, hogy nem szabad bekezdeni...de vittek a lábak. Az első km után már tényleg visszavettem amikor láttam, hogy 3:58-as tempóban értem el az első táblát. Jött is a 80 méteres emelkedő ami még a városon belül visz, majd vissza a Béla térre. 4.5km eddig a pontig, s bár azt hittem lassabb vagyok mint tavaly...-hisz Döni miután a síkon lefutottam, az első emelkedőnél faképnél hagyott- mégis az órám szerint 19:30-nál értem a templomhoz, ami majdnem két perccel jobb mint a tavalyi idő itt - huuh ezek szerint tényleg nagyon gyors a tempó. Elhagyom a Béla teret, az üvöltő tömeg és a taps hangja lassan alábbhagy és csak a saját talpam csapódása és tüdőm hörgése töri meg a csendet. Tavaszillatot érzek a levegőben, idén sokkal szerencsésebbek vagyunk mint egy éve, amikor a hőségben aszalódva kellett teljesíteni a 24km távot. Az első emelkedő újra megfog, most nem lepődök meg s tapasztaltan sétálom végig a legmeredekebb szakaszokat, amivel szinte ugyanolyan gyors vagyok mint a mellettem kocogni próbálók. 10km-et 52perc alatt érem el, ami csak fél perccel rosszabb mint a tavalyi időm, ez nagy energialöketet ad, buzgalommal tele kezdem meg a lefelé futást. Nincs idő mellé nézni, lefelé kb. 3:30-as tempóban sűvítenek az emberek...nem is gondolok arra mi van ha rosszul lépek. A második emelkedőnél már hiába a fotósok, képtelen vagyok mosolyogni; néha beszúr az oldalam, a combom elkezd savasodni. Az állomásokon banánt eszem, ISO-t iszom és magamhoz veszek pár szőlőcukrot, ami után érezhetően "tisztább a fejem".

Módos, Zotya, Előd

A táv közepén nincs is nagyon mozgolódás, szétszakadt a mezőny. Egy egyenesebb szakaszon látom, hogy előttem is futnak hárman pár száz méterre - mögöttem pedig senki. Próbálok egy kényelmes tempót felvenni, amiben úgy érzem be tudom majd fejezni a versenyt. Nehéz ilyet találni, a lefelé futásokban sem szeretném már tovább gyilkolni a combjaimat. A harmadik emelkedő előtt volt egy másfél kmnyi sík szakasz, ahol éreztem, hogy a lábaim már nagyon elmerevedtek. Mint egy farönk, csak dobom egyiket a másik elé, 5:30-as ezrek lehetnek, annál gyorsabb semmiképp. 18.km 1óra 40perc körül. Itt kezd drasztikusan fájdalmassá válni, kétszer megállok kicsit nyújtani is a vádlimat egy patkán, mert érzem hogy elkezdett finoman görcsölni. Beveszem az utolsó szőlőcukrot - tudom csak az óra már az ellenfelem, mindenképp be akarok érni 2 óra alá. Valószínűleg (a felkészülésemnek hiánya, hogy idén hosszúakat egyáltalán nem futottam - a leghosszabb 10km volt!) eddig bírtam tartalékokból, és 17km-től egyre lassult a tempóm. Itt sokan utolértek, Szőke Geri barátnője (bocs felesége) és Kovács István Kokó is. Próbáltam tartani a tempót, de inkább maradtam a sajátomnál. Az utolsó 3km-et kb. 17perc alatt tudtam lefutni, pedig az már csak sík volt és enyhe lejtő. Szekszárdra visszaérve teljesen fejreálltam már, ahogy hallatszott a tömeg és a Béla tér közeledte még utolsó erőmből próbáltam sprintelni. 1:57:27 lett a végső eredmény. 3 perccel rosszabb csak mint tavaly, viszont most szinte egyáltalán nem volt felkészülés, idén csak kb. 90km-el a lábamban mentem neki... - úgyhogy elégedett vagyok. Viki is rekordokat feszegetett a 13.5km-en... reméljük nincs megállás az első félmaraton felé. ;-)
Előd persze megnyerte a 21km versenyt...1óra 19perccel. Este megkóstoltuk a szekszárdi föld kincseit, nem véletlenül fogok rendzsert csinálni az idelátogatásokból. Egy nagyon jó hangulatú verseny, egy gyönyörű helyen, a vendégszerető barátoknál. Mindig kikapcsol és feltölt.

 

Vicces, kedvcsináló táblák az úton elszórva...