A blog alszik egy kicsit, de nem örökké! Számomra úgy ám blokk az elmúlt év nem a mászásról szól, sok fontosabb dolog jött most képbe. Az elmúlt hetek a tanulás jegyében teltek, és az elkövetkező hónap is nagyjából erről fog szólni, amit egy pár napos Ausztriába látogatás fog csak megszakítani. Volt pár Öreg-lyuk, volt egy Tardosbánya és Kis-Sváb hegyi mászás, de semmi jelentősebb megmászás nélkül - úgyhogy ezeket most nem igen részletezném. Általában vagy projektelek vagy újramászom a régen már mászott könnyebb utakat, mert ezekre van most idő, a nehezebbek pedig sok projektelésbe kerülnének és sajnos nincs most elég alkalmam kijárni. Az elmúlt hetek eseményei nagyon félig meddig tudatosan változatosra lettek összeállítva. Megnyertem a Gi tavaszi mászóversenyét, volt terepfutás, átköltözés új albérletbe, elkezdtem egy internet nélküli életmódot, elkezdtem a nagyjából hús nélküli életet, próbáltam fokozottabban figyelni a barátokkal való kapcsolattartásra - ez az egyik legfontosabb dolog ebben a korban. Észrevétlenül szét csúsznak a kapcsolatok, elmennek egymás mellett az emberek. Megpróbáltam nagyon sokat lenni önmagammal egyedül. Ez fontos ha ki akarod találni - milyen irányba menjen tovább az életed anélkül hogy mások jelentősen befolyásolnának. Középiskolás osztálytársakkal elkezdtünk egy hagyományt, minden évben csekkolni fogunk egy európai nagyvárost, jelszó:pihenés, hangulat, buli. Az első áldozat Barcelona lett. Ja igen, voltam kirándulni Róka-hegyen, ami számomra az elmúlt évek legkellemesebb csalódása volt. Sok út, sok helyen poén a kő. Elmentem biztosítani a Bigwall Magyar Kupa döntőjébe, kíváncsi voltam a jelenlegi köteles verseny színvonalára és a mezőnyre is. Legnagyobb jelenlegi akcióm a Törpe Támogató Verseny, amit a zsombói verseny megrendezésével összekötve lenne a legjobb megvalósítani... de az emberek ugye mindig az emberek. Munkám végéhez közeledem a kormány és ülésfűtések világában, és olyan sok mindent már nem hiszem hogy adni fog nekem a főváros. Pár hónapot maradok még az országban. Volt itt Tóta Ádám legénybúcsú is, amit sikerült jól megszervezni, ilyen könnyedén még sosem szerveződött esemény a kezem alatt. Látszik, ha az emberek tenni szeretnének valamiért az mindig képes olajozottan menni, de a legénybúcsúról remélem majd egy kis képes összefoglaló is születni tud.
De beszéljenek a képek. Próbálom az elmúlt időszak kompromittáló képeit nem feltölteni, dehát azok nélkül csak elég kevés marad a tarsolyomban.
 |
| Több mint 10 éves barátságok |
 |
| Bármilyen elcsépelt, ez mindig szép. |
 |
| Barcelonaban a csapat a Cabul Party Hostel előtt |
 |
| plázs |
 |
| mindig kell egy La Rambla fotó |
 |
| Böröcz és Robi |
 |
| napi strand + bigi before bigi after |
 |
| Dodoval a Magyar Kupán |
 |
| Gi tavaszi amatőr verseny |
 |
| Biztosítoka a Bigwall döntőben |
 |
| mega goa buli |
 |
| ismerkedés a Kodály Körönddel az Andrássy úton |
 |
| Denevértámadások a boulderezés közben |
 |
| Költözésem a Teréz körútra (kösz Sanyi és Buddha) |
 |
| Róka-hegyi kirándulások, az évtized legkellemesebb csalódása |
 |
| Róka-formák |
 |
| Barabás Gabo és a Magyar Kupa 3. helyezés... |
 |
| évek óta nem látott tardosi parkoló |
 |
| Bézöl, Rudiék és Serényi Úr |
 |
| Az árnyékban Derék Laci épp flasheli a Retket. |
 |
| Fürtös Gyöngyike |
 |
| Áron kollégánk battáról |
 |
| Ritkán látott figura mostanában errefelé: Pulinka Zsolti személyesen |
 |
| készülés a visszafutásra |
 |
| emberbe, példányba |
 |
| Rockyba |
 |
| Zergevadászba |
 |
| Túra Kemencén, Tóta Ádám legénybúcsúja erről képek majd később |
 |
| Így nézek ki Anya! |
 |
| Nyárindító céges Aloha parti |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése