Kecskeméti Magyar Kupa - versenyzői szemszögből

Spekulációim csupán.

Kecskemét, hogy őszinte legyek, olyan végtelen sokat nem is adott hozzá, és el sem vett a „Magyarországi versenyek” címkéjű dobozból. Ortósági hogy ezzel kezdem a beszámolót, de ha visszagondolok több hét távlatából is a versenyre (júni10.), akkor az első dolog ami eszembe jut az valami ilyesmi: Miért?

A tény ami tény, hogy a Gál család nagyon rendes és odaadó amiért ezt a versenyt összehozták, fölrakni ennyi utat sosem egyszerű feladat – főleg úgy hogy senki sem ebből él. Magyarország – az ingyér munka világa.

Igazából több téren is volt némi értetlenségem, (mert kötekedő vagyok aki más szemében a szálkát is meglátja, magáéban meg…) például hogy nem lett boulder döntő. Pár éve eget rengető facebook posztolások mentek, hogy Norci nem tud külföldi versenyekhez rutint szerezni, ha nincsen döntő a Magyar versenyeken, a JAM jellegű versenyek nem segítik elő azt a képességet, hogy 4 perc alatt át kell látnod egy boulderproblémát és meg is kell oldani azt. Én is írogattam mindenféle hülyeséget mindenki felé, az eredmény az lett hogy: kell hogy legyen döntő a Magyar Kupás versenyeken!

Nah ez a hullám eddig tartott. A kecskeméti Magyar Kupán nem lesz döntő. Miért? Mert nem fér bele az időbe, a gyorsmászással együtt. -jött a logikus válasz. 

Gyorsmászás, valóban ahhoz kell az idő – hiszen arra sok is a jelentkező és elég színvonalas is. Bajusz Balázs úgy került dobogóra, hogy ezen a napon próbálta ki életében először a gyorsmászó falat. Szóval mint mondtam van rá igény – de boulder döntő ne legyen.

Aztán kicsit furcsállottam a tényt, amikor a gyorsmászók lejöttek és arról panaszkodtak, hogy a fal olyan rostos és szálkás, de milyen is lenne egy fal, ha évtizedekig verte az eső és szívta a nap? Strommer Soma (tán legpotenciálisabb gyorsmászó) kiesett a versenyből, ugyanis a körme alá egy szálka fúródott. 

Soma és az ujjába fúródott lakó

Magyar Kupa kérdem én? Ahol a versenyzés közben lesérülsz a fal adottságai miatt?

Na mindegy igazából Magyarországon az van, (ez rögzült a társadalmunkba az elmúlt 60 évben) örülj hogy van egyáltalán verseny – fogd be a pofád ha csak kritizálni tudsz, inkább szépen húzd meg magad. Ez a Magyar Mentalitás. Csak engem kurvára zavar amit az emberek arcán látok és az amit a versenyzőktől hallok. Meg az is zavar, hogy van Szabályzat, áll valami a szabályzatban, csakhogy Magyarország az a hely ahol szívességi alapon megy a versenyszervezés. MHSSZ. NON-PROFIT szervezet. - Szívességi alapon verseny = versenyszervező hozza a szabályokat.<-> Versenyszabályzat? Valami logikai csapdába kerültünk, vagy kerültem én. Lehet hogy a versenyszabályzatot azért hoztuk csak létre, hogy a Táborosi Gábornak legyen mivel kitörölni a seggét?! Igen, azt hiszem ez lehet a helyes válasz. Minek szabályzat, ha nem tartjuk be - vagy lehetetlen betartani?

És most csak ugrálnak a gondolataim, de azok után hogy Június elejét Innsbruckban tölthettem, megnézhettem az Innsbrucki mászóterem komplexumot, a lehetőségeket… egyszerűen nem fér a fejembe hogy nyugateurópa és keleteurópa között ekkora legyen a különbség. Hogy a Magyar Kupa sportmászásban olyan, hogy bármikor szálka fúródhat az ujjadba. Miután a Storma lesérült, vajon a többiek milyen tudattal szállhattak be az útba? Én még mindig azt vallom, király hogy volt ez a verseny. Tudom hogy a fő non-profit szervezet is inkább lelkes apukák és Tátrai kalandorok gyülekezete és hogy sok energiát tesznek a Magyar versenysport mankókkal való megtámogatásába, de valahogy hiányolom azt a rendszerezett gondolkodásmódot, ami mondjuk ennek a falnak ideje korán való megújítását jelenthette volna. Lesmirglizni a kiálló rostjait az osb lapoknak, adni neki egy új festést netántán. Ez sincs ingyen, és miért tenné bele bárki is a pénzét – teheti fel mindenki magának a kérdést – a másikra ujjal mutogatva. Befejezem a savanyúskodást – de muszáj volt ezeket a gondolatokat leírnom. Zavar. Nem az, hogy a Norci nem tud a döntőjére készülni, nem az hogy a Soma lesérül a szálkától… - az zavar hogy örülnöm kellene, hogy van verseny – akármilyen is. Zavar, hogy nem Tudok neki örülni.

szép boulderek mindenfelé

épül a gyors

eredményszámlálás

west side

Komjáti család jóvoltából érkeztem Kecskemétre, a helyre ahol soha életemben nem voltam. Végig aludtam a leutat, és több kávé-wc kör után sem éreztem még igazán, hogy magamhoz tértem. Csak a Czégel Dávid, hülyeségei tartják bennem a lelket – kicsit fáj a fejem, a hőmérséklet hamarosan 30°C feletti.

Kezdetét veszi a selejtező. 20 boulder, van rá vagy 4 óránk. Megy egy kis logisztikázás, hogy az árnyékban lévő utakat mássza inkább az ember, de részemről inkább ahol kisebb a sor, mindenhol versenybírák vannak. A boulderek kitűnőek, változatosak – egy szavam se lehet. Nagyon jó szerintem ez a versenyekre vitt fogáskészlet és nagy elemek – nagyon csípem őket. 17bouldert mászok meg és 20 zónát. Azt egyik (nagykékelemes) boulder az amire sok próbát kell dobnom (15flash), pedig a boulder kb csak 4-5 mozdulat – amiben a letoppolás a gané. Nyolcadikra sikerül megmászni, érzem hogy ez nagyon sokba fog nekem kerülni a verseny során. Végül nézegetjük az eredménylistát, dobogósok 18 boulderrel: Bajusz, Komjáti, Strommer, utánuk a 17 Topos versenyzők, sokan akik csak egy két próbaszámmal vertek meg. Burucs, Erbits.

8. helyezés nekem – a verseny élvezetes volt, de elégedettség nincs, hiába voltak jó flashek, az az egy boulder sokba került. Hatalmas össznépi gúlyásozás veszi kezdetét, ami tényleg eszméletlen finom – nah itt még extrán érzem hogy simogat a verseny.

Gyorsmászás

Ekkor elkezdődik a gyorsmászás, ami nekem már csak a chillezést és napozást jelenti. Bajuszt noszogatni kell, hogy rakja neki – mert akár dobogós is lehet… ez meg is történik talán kb 18sec körüli idővel. Hazafelé nagy dinnyevásárlások és túrórudizások a Tesco parkolóban epic Balázstól és Marikától.

Sok mindent felkavart a Kecskeméti verseny, de azt mondtam magamnak ezt a témát most hetekre jegelem és ülepedni hagyom. Majd aztán megnézhetjük mit vált ki belőlem és másokból. Én azt mondom mindig megéri versenyekre menni, egyrészt elég jó szokott lenni az útépítő csapat: és igazán szép bouldereket lehet mászni, jó megmérettetés: hol vagyok aktuálisan a mezőnyhöz képest. Másrészt sok mászó van akiket leginkább csak itt láthatsz és máshol nem találkozol velük. De kicsit mégis ez most savanyú ízeket hagyott a számban és szálkákat a Soma körme alatt.

ez azt hiszem én vagyok

Molnár Gergő - a leánykollégiumok örökös posztertémája

Dynoclimbing contest megálmodó

Mach Andris

Zoli pucol

a trükkös kék

Nagy Ervin - Gerecse Elnök

Mariann és a sexi melltartók

Soma egyedüliként toppol ezen

Ne aggódjatok, Papír haja nő és nő...

Ui.: Köszöntem a kislánynak az anyukája szendvicsét, amit a mikrofonba ortóskodásom után megkaptam. Azért mégis csak összetartó ez a csapat. A más szendvicse pedig úgyis mindig a legfinomabb, nem?