Dánia egy hónap után

Feldmár András gondolataival kezdenék:

– Szabadságharcosnak nevezi magát. Mit jelent önnek a szabadság?
– Azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, és nem kell azt csinálnom, amit nem akarok. Ehhez viszont hatalom kell – nem hatalom mások felett, hanem hatalom, hogy másoknak ne legyen hatalma felettem. Véleményem szerint a hatalomnélküliség a boldogtalanság legfőbb oka. Nem pszichológiai probléma ez, hanem mikropolitikai és etikai. A szabadságért a sírig kell harcolni. Arra azonban nagyon kell vigyázni, hogy az én szabadságom ne zavarja mások szabadságát és fordítva.
– Ezek szerint a hatalomnélküliség depresszióhoz vezethet?
– Depresszió nem létezik, azt az 1960-as években az antidepresszánsok gyártói találták ki. Úgy beszélnek róla, mintha betegség lenne, pedig dehogy.
– Ha nem depressziónak, akkor minek nevezné ezt az állapotot?
– Reménytelenségnek. Ha egy marslakó azt kérdezné tőlem, mi ez az állapot, egy matematikai formulával vezetném le: elnyomás + vélemény kimondásának tiltása = depresszió. Vagyis nem betegség, hanem valóban hatalomnélküliség. 1956-ban, amikor elhagytam Magyarországot, mindenki depressziós volt. A népet elnyomták, igazat nem szabadott mondani, mert éjjel jött értünk a titkosrendőrség. Mindenki ivott, sírt a sörébe. Erre antidepresszánst adni őrültség. Harcolni kell az elnyomás ellen! Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.

---------------------------------------

Már egy ideje tervezgettem külföldre menni, de a Dániai kiutazás során már nem kevés pofonba sikerült beleszaladni – sőt volt időszak amikor a kellemesebb időtartamokat csak a két pofon közti átmenetnek definiáltam. Megváltozott a viszonyítási alap. Feldmár kérdése szerintem jó. Viszont, mi az a hely ahol boldog lehetsz, mi az a munka vagy mi az a szabadság ami boldoggá tehet. Mi az alapvonala vagy vonatkoztatási pontja ezen fogalmaknak? Sokan érezhetik, hogy életük lapos, sivár, nem okoz örömet a meló vagy az élettér. Az ilyen embereknek mindenképp ajánlom a külföldre költözést. Garantáltan nem lesznek szabad perceid, kiderülhet hogy az eddig munkád nyomába se érő melókat találsz, összecsapahat fejed felett egy idegen ország bürokráciája, barátaid vagy megszokott közeged hiánya. Az biztos, hogy nem fogsz unatkozni. Jó ha ilyenkor tudja magában tartani az ember a lelket, vagy ha már nincs erő – van társ vagy barát akinek ilyenkor a szavai minden akadályon képesek átrugdosni. Ez nagyon sokat számít – hogy távol vagy de nem vagy egyedül. És amúgy sem a „jó időkben” mutatkozik meg az ember rátermettsége és tűrőképessége, a nehéz időszakokban is meg kell valahogy előbb utóbb találni a pozitívat – tudni merre tartasz és mit miért csinálsz.

De visszatérve a felvetésre, ha nem mész el – sosem tudod meg a talán-ra a választ. Én hiszem, hogy megéri külföldre kimenni ha megteheti az ember, a sok kezdeti szívás megedzi az embert – és összeszedhetsz sok tapasztalatot amire egy életen át lehet alapozni. Úgyhogy nem festem színesre a szavaimat – kaptam hideget meleget Dániától az első egy hónap után. A kilátástalannak tűnő munkakeresések és a szeles, szemerkélő esős idő sokszor képes motivációm lángjának eloltására (amely amúgy sem túl sokszor lobbant itt kint fel), de ugyanakkor egyre több apróságot veszek észre amit másképp értékelek. Egy hónap után végre kezdem meglátni a szépeket is, a jó dolgokat is – talán mert csak most értem meg a befogadására. Koppenhága egy gyönyörű város, érdekes (kimért) emberekkel. Ez az ország a bicikli utak és terhes nők országa. Ennyi terhes nőt én még életemben nem láttam, mint ami itt fogad. Élénken szembetűnik az emberek öltözködése, ami a dánokra jellemzően sztem kicsit egysíkú – ha valaki „divatosabb” ruhákat viselő embert látsz az szinte biztos hogy külföldi. Egysíkú alatt értesd kirakati bábú. Viszont elég pozitív hogy mindenki biciklizik. A nők magassarkúban, férfiak öltönyben, ha esik ha fú.. mindenki teker. (Általában gyantát mert az olcsóbb Christianiaban.)

Az emberek szépek. Kimértek és bár nincs bennük annyi virtus (talán ezt hosszabb idő után kellene kijelenteni) mint a hazaiakban, de ellentétben a hazaiakkal itt látsz embereket munkába menet mosolyogni. Amit otthon kevésbé – sőt ha csak a budapesti tömegközlekedést nézem – az emberek általában idegroncsok lesznek a 30-40perces közlekedés alatt mire beérnek a munkahelyükre. És még el sem kezdődött a nap. Látszik az itteni embereken, hogy más szintű gondjaik és problémáik vannak mint a hazaiaknak. Ha külföldi vagy talán ezt nem érzed annyira, de amit látok az az – hogy ha Dánnak születtél ez az ország simogat. Pénz és jólét folyik a csapból is. Ez egy igencsak összetartó közösség, ahová nehéz beenned magad külföldiként. Nem hiába halljuk mindenkitől akiket kérdezgetünk, itt a külföldiek a külföldiekkel barátkoznak.

Dodo első munkahelyét egy indiai étteremben találta meg, de ahogy sejtem itt egy munkahely sem egy életbiztosítás. A diákok, külföldiek legtöbbször okoskodva élnek meg. Palackokat viszel vissza, hogy ebből is pénzed legyen – mi foodsharingre járunk – ami egy önkéntes munka heti kétszer kb. 2 óra. Az esemény lényege hogy a már épphogy lejárt termékeket megszerzik áruházakból, és ami a kukába menne, azt megpróbálják az emberek közt szétosztani. (gyümölcsök, zöldségek, pékáruk, konzervek) Nagyon jó kezdeményezés már az alap gondolat is, hogy ne a kukába dobjuk az ételt hanem kis logisztikával hozzá juthat azokhoz az emberekhez, akiknek ez hatalmas segítség. Mint nekünk is. A heti két óra melóval rendszerint több mint 10kg élelmiszert hozunk haza, „hogy élj meg költséghatékonyan a világ legdrágább országában” című sztori. J

Az én első munkahelyem Nyhavn-ban a McJoy’s Choice nevű étterem/kocsma volt. Itt kemény négy napot sikerült dolgoznom, mint pincér/csapos, de az izlandi főnöknek nem voltam szimpatikus így végül menesztve lettem. Kábé 50 darab beadott önéletrajzból 3-4 válasz jön, nehéz fix és jól fizető helyet találni. Egy konyhai kisegítő/mosogató/takarító melóért bruttó 105 koronát fizetnek óránként, a pincér az helytől függően 105-120korona között alakul. Innen mennek felfelé a fizetések, és azért van akinek eléggé bejön. Egy régi mászócimborám, akivel Veszprémben másztunk régen együtt most itt dolgozik programozóként, neki a havi közel 1milliós fizetés azért úgy megvan.

Tax. A Dán állam 42%- adót vesz el a dolgozóktól, hmm. De persze másképp is néznek itt rá, mert mivel ez a világ egyik legkevésbé korrupt országa és minden közbeszerzés nyilvános, az emberek láthatják pontosan mire megy el a pénzük, míg azért odahaza ez is kicsit más. Soknak is érezzük amit be kell otthon fizetni és nem is igazán tudjuk hogy hová fog menni az a pénz.

Jelenleg egy raktárban pakolok újságokat majd kézbesítem is őket biciklivel. Hívhatjuk postásnak is, de a kézbesítő a lelkemnek jobban tetszik. J 1-kor kezdődik a műszakom, leginkább indiaiakkal dolgozom együtt, de sok az egyetemista diák is, mert ezt a melót lehet csinálni heti egy-két napban is és jól fizet. Remélem ez csak egy pár hónapos ugródeszka lesz, legalább megcombosodok. Egy átlagos éjszakán több mint 100 emeletet kell felsétálnom háztömbökbe, ez kb. olyan magas összeadva mint a world trade center volt.

Sokat lehet tanulni magadról is. Egy érdekes gondolat ide. Amikor júni elején otthagytam a mérnökirodát ahol rajzolgattam már majdnem másfél éve érdekes érzésekkel távoztam. Úgy fogalmaztam meg ezen érzéseket: nekem a magyar multiból kicsit elegem van, akarok csinálni valamit ahol nem egész nap ülni kell. Eszembe jutott az elmúlt hónapokban az mennyire gyorsan változik meg ez a gondolat, és milyen gyorsan fogok újra irodai meló környezetébe vágyakozni – és ha így is lenne még mindig van úgy 40 év munkaviszony előttem amit a seggemen tölthetek.

Most egyelőre ennyi legyen elég. A mászótermekről egy következő bejegyzésben fogok beszámolni, jövő hétvégén van egy koppenhágai boulderverseny, amire már készülök egy ideje – mit nekem dobogó – győzni megyek! J

IKEA-s vákumzsák a csomagoláshoz, csak ajánlani tudom!

Malmö reptere, Svédország

pure energy

Svédországot és Dániát összekötő kb. 20km hosszú híd

humusz és egészség. Az elmúlt egy hónapban négyszer ettem húst:O

Rik és Doro

reggeli chillelés a teraszon

cargo bike - itt elég divat hogy furikázzák egymást az emberek

a kép beszél.. najó egy kicsit melegebb volt a levegő..(22fok) :D

ezt itt strandnak hívják, a horvát partok után meg voltam baszódva..

jump

Nyhavn - ekkor még nem sejtettem hogy fogok dolgozni itt is

legális mokkolás világa

Rosenberg kastály - IV. Keresztély építette bulizási célzattal :)
1606-ban rakták össze, most királyi ereklyéket őriznek benne

dodo és a kertjei

honosított Mamut fenyő

Botanikus kert látogató

húsevőbe?!

csípem ezeket a nagy leveleket

bár szikla nincs sok, azért természetbe van lehetőség elvonulni

Csókollak édesanyám! :)

szitakötő 

teljesen lenyűgöznek a szélkerekek, ez is közel 400 éves

távolban a Block&walls mászóterem látható :)

bizsuba

szép de túl mainstream, szal megértem akinek csalódás
a kishableány

És a bizonyíték hogy azért a Dánoknak van humorérzékük...
ez kb 1km-el van odébb az eredetitől

Lenyűgöző technikai csodák. Dánia után a kövi trippem egy föld körüli hajótúra lesz,
mindig is vágyakoztam az ilyen óriási szörnyetegekre..

csordogál a Balti tenger