A monki Magyar Kupás verseny már olyan régen volt, az egy
hónapja friss emlékek már elkezdtek porosodni. Az elmúlt egy hónap nem teljesen
a szabadidős tevékenységekről szólt számomra, újra meg kell tanulni nem-et
mondani embereknek, a programokat leredukálni, a beszélgetéseket kioffolni,
felmérni mi az az igazán fontos csekély dolog amibe érdemes energiát tenni.
(Nyílván a mászáson kívül:P ) Sajnos a blog így egy kicsit elhanyagolásra
került részemről, de mégis ez egy elég kedves verseny számomra és ha más nem
nem szeretném hogy pár kép itt ne lássa meg a napvilágot.
A Monkey-s Magyar Kupa különlegessége számomra annyi, hogy
sosem döntőztem még ebben a teremben a nyitás óta, így évek óta próbáltam
elkapni ezt a célt – melyhez úgy látszik most sikerült felnőni. A selejtezőben
25boulderből 23-at másztam meg ez elég volt ahhoz hogy 6.-ként döntőbe jussak,
ott pedig még a Bakureczet sikerült befogni – a második 5. helyezésem. Az előttem végzettek között már mindenki
mászott a 8A+ -8B boulderek környékén és versenyzésben is kicsit más dimenziót
képviselnek, így elégedetlen egyáltalán nem vagyok. A jelen állás szerinti
maximumot ki sikerült hoznom, a dobogót pedig még lehet, hogy egy közel vagy
távoli jövő tartogatja. Beszéljenek hát a képek, melyeket Martincsák István
készített!
 |
| Tamáska öleli a selejtezőt |
 |
| minden a régi. chill és béke |
 |
| Nándi |
 |
| Soma az egyik legnehezebb selejtező útban |
 |
| Bakurecz Ádám - Bakurátor! |
 |
| dontő1 |
 |
| másik béta |
 |
| Monkey Magyar Kupa 2018 |
 |
| Patkány hajat vágat?! |
 |
| Tomika már a "szakállát" dörzsölgeti... |
 |
| beugrós beszálló |
 |
| egyik legjobb selejtező út |
 |
| Sikerült leflashelnem a 3. döntőutat |
 |
| döntők vizslatása még mindig |
 |
| Nézdcsak apa ott buhaszatja szikkadtba! |
 |
| Janka becsomagolta magát a döntőben |
 |
| bétáéknál áll a bál |
 |
| vekengés az utolsó boulderen |
 |
| nincs esély a zónára |
 |
| Soma a döntőben |
 |
| Janka egy csaj döntőben |
 |
| az a fej?:P |
 |
| full fókusz |
 |
| első döntő út |
 |
| döntők csekkolása agyalás ezerrel |
 |
| Második döntő út, nincs sok sikerem |
 |
| kedvenc kép |
 |
| csendélet |
 |
| Tomika megy az első helyért |
 |
| elemek közt felállós nagyon poén boulder |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése