2018 Ujjerős Svájci bouldertrip

Az alábbi összefoglalót fogadjátok szeretettel Vargália Melánia Karolinától:

A boulder tripre való készülés az ajánlásoknak megfelelően már a videónézegetéssel kezdődött, amikor végeztem az edzéssel, volt még egy kis ácsorogni való időm, úgyhogy Markó Peti videózásába kapcsolódtam be. Bár nem nagyon tudtam milyen utakat nézzek, otthon belevetettem magam a függőágyba és útnézegetésbe. Rettenetesen vártam a túrát, a téli varazzés sziklaismerkedés után kiváncsi voltam, most hol tartunk. Aztán valamikor június közepén egy péntek esti fáradtan mászás végén úgy döntött a lábam, hogy lecsúszik egy fogásról és a talpam helyett inkább a bokámra érkezem.. kellett pár másodperc mire realizáltam, hogy ez nem úgy sikerült ahogy kellett volna. Szerencsére gyorsan le tudtam kapni a cipőmet, és annyira őrülten nem is fájt. De azért szarul nézett ki. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy hogy lesz így trip? Ilyen lábbal örülök, ha valahogy elvonszolom magam a tömbökhöz. A röntgen nem mutatott törést, azt viszont csak később tudtam meg, hogy mri vagy ultrahang kellett volna a lágyrészek sérülésének kimutatásához.. ahhoz képest még olcsón megúsztam, de azért maradt az egy hét szigorú fekvès.. már a második nap elegem lett az egy lábon ugrálásból, főleg, hogy a kávémat nem tudtam egy darabban bevinni a konyhából a szobába.

A kényszerpihi szenvedéseit enyhítendő tovább nézegettem a mászós videókat, de a második hét végére a sarokig való elmankózgatás is eltartott vagy 10 percig.. nem tudom mire számítottam, hogy milyen ütemben fog gyógyulni, de hogy lemondjam a tripet? Az nem volt opció. A nevezetes hét előtt várt még rám egy hét gyerektáboroztatás, szóval össze kellett kapnom magam, szerencsére egyik szombaton Erbits Geri időt szakított rám (Gerinek ezúton is hatalmas köszönet a gyógyításért és dizájnért!) , és elhozta a 'vajákos szereit'. Egy flossolás, egy tapelés, és összepakolta a lábamat. Ekkor már úgy gondoltam, jó lesz ez a pihenős nyaralás svájcban, majdcsak elchillezgetek a hűs lombok alatt.. aztán az indulás reggelén jött a következő szörprájz; valami isteni szikra pattant az agyamba, és megnéztem az irataimat, megvan-e minden. Hát nem volt. Első átlapozásra hiányzott a személyim. Najó akkor mégegyszer. Nincs meg. Baszki, nincs meg. Kezdődött a keresés, biztos egy másik zseb, nem, akkor ide tettem, mégse, talán oda... másik táska.. talán itt..na..most.. kezdődött a pániksession.

a kisbusz

a nyál

Körülbelül 7-kor volt találkozó az ujjerőnél, erre nem teljesen emlékszem, a következő 1 óra kétségbeesett kereséssel telt, már a kórházat is felhívtam, hátha ott maradt a személyi, persze nem. Osztrákiáig még nem gáz, de svájcba nem igazán engednek be jogsival. Lényeg a lényeg, Liliék felvettek, és elindultunk, egy okmányirodában tettünk még egy kitérőt, hátha tudunk vmi papírt szerezni, ami végül vagy rettentő drága volt, vagy olyan másik papír kellett volna hozzá, amit nem hurcolok folyton magammal. Szóval ez is ugrott. Akkor induljunk mostmár tényleg, majd csak lesz valami. Az utastársaim meglepő nyugalommal kezelték a helyzetet, még a másfél órás csúszás sem borította ki őket boldogságukból, hogy egy hét mászás vár ránk. Vagyis rájuk. Lili és Anett kiválóan levezettek Silvrettáig, az utolsó emelkedőn még egy kis exkluzív rallyban is részünk lehetett. Kis szussz, hogy megérkeztünk, csodás kopár vidék, hegyek, nyílt terek, szemedbe bámuló tehenek.

Nem akartam a hülye személyin aggódni aznap este. Főztünk egy kv-t, már nem terveztünk mászni, Tominak is be volt gyulladva a csípője, teljes volt a rokkantrip. Bálint màr az autóban mondogatta, hogy jó lesz ez, másszak, ‘leszetteljük’. A trip végére jöttem rá, hogy Bálint számára nem létezik olyan, hogy leszettelhetetlen. (Leszettelhetetlenségeskedéseitekért!) Jólvan mondom, de nézd már meg a bokámat, rögzítő, tape, és cipőm sincs. Aztán még az első este kiderült, hogy Tomi mégis bepakolta a cipőmet, bal lábra mehet a solution, jobb lábamra nike.

Másnap reggel neki is indultunk hárman a felvezető relax napnak, Tomi cukor helyett cataflamot dobott be a kávéjához, én pedig traverzálva ismerkedtem a felemás helyzettel. Bálint motivációja hamar átragadt ránk, és az első bizonytalan mozgások után egészen jól belejöttünk. Tűző nap, kietlenség, néha-néha felcsendülő goa szólamok, amikor pedig nem, élveztük a csendet, nem siettünk sehova. Nap végén piros arcokkal ültünk körben a padeken, és a napi teljesítmény mindenki részéről + volt, én pedig főleg örültem, hogy 0-nál több utat másztam.

reggelid instád

amikor a szerelők fel merik ébreszteni Markót.. :D

kristályéknál

az általános káosz reggel és este

prémium kondik az árnyékban

<3 td="">

egy kalap alatt

Starboys...

Baby Lama 7C flash

Flúgos futamék

Jó napot, a gyógytesire jöttünk!

az általános bézöl

Hétfőn münchenbe kocsikáztunk egy útlevélért, ezután már el tudtam magam engedni, és a good vibeokban úszkálni... :) Következő állomásunk Chironico/Sironikó/Csájronájcsó volt, ahol a legtöbb időt eltöltöttük. Tomi nagyon szép utat talált magának, én pedig szerda-csütörtök környékére már sarkaztam a nikeval  a legnagyobb nehézség a bizonytalanság leküzdése volt, back to the basics, megtart? Meg tudom lépni? Hogy variáljam, hogy ne a jobb lábra jöjjön ki a lényeges lépés, vagy ha mégis, edzőcipővel hogyan lépjem? Persze kiváló spotterek szedtek le, amikor kevéssé éreztem a csít, megintcsak megtapasztaltam a társas támogatás erejét. Lassan-lassan leesett, ez a trip másról szól, mint terveztem. Ez nem a határok feszegetéséről, projektelésről szól, hanem elfogadásról, határokon belül mozgásról szól, utóbbi lehet ugyanolyan, ha nem nehezebb is, mint előbbi. Sokszor előkerül ez a téma, mi a fontosabb, nézni a számot, vagy élvezni az utat. Mikor mi. Nekem el kellett fogadnom, hogy most ennyi megy, ne akarjak mindig többet és többet, álljak meg, éljem meg az apró sikereket, ne erőltessek semmit, legyen ez inkább áramlás. Kis utazóbrigádunk megalapította a Boulder Rádiót (ez itt a reklám helye), melynek első adását hamarosan hallhatjátok is!

Csájronájcsó szálló

Tomi és Bálint egy visszamenős 7C projója

Utolsó állomásunk Magic Wood volt, ahova péntek este érkeztünk meg, és vasárnap reggelig maradtunk. A társaság már fáradt volt, Tomi, Peti, és én a Supernovánál meg is álltunk rögtön pihenésképpen, a fiúk mozogtak az útban, én pedig a szuperpók alakzatokat igyekeztem fotózgatni. Számomra ezután egy traverz következett, majd lecsattogtunk a Beach Blockra, ahol napozással melegítettem. Reggel a hüttében beruháztunk egy Bodhi Climbing kefére, amit aztán a fiúk továbbfejlesztettek egy gally darabbal és tape-pel kihosszabbított változatra. Szuper konstrukció volt, kivéve, hogy a tape elforgott a faágon, így csak arra lehetett a legkevésbé használni, amire kellett volna. A mellettünk mászó két francia fel is ajánlotta, hogy használhatjuk a black diamond keféjüket, ők kevésbé értékelték a kreatív és stílusos találmányt.

Supernova 7C

Intermezzo 7C

Itt is egy traverzt másztam, szerencsére bal lábbal kellett sarkazni, így fel is dobtam a fülemhez a sarkantyút, ez talán egy 6b lehetett. Időközben Soma is csatlakozott hozzánk, együtt csalinkáztunk tovább az Intermezzóhoz, amit Tomi bezsebelt, majd nem sokkal később a Blind Fish-sel szemezgetett, méghozzá nem hiába. Ez talán valamennyi kárpótlást jelentett a Chironicoban hagyott 7c projektért.. a Blind Fishnél becsatlakoztunk Janiékhoz, Peti javaslatára elindultunk a Frankenstein(??? De ebben nem vagyok biztos) felé, itt nem vártam meg a próbákat, elindultam vissza a táborba. Nem bántam meg, alig találkoztam valakivel a visszaúton, végre át tudtam érezni az erdő varázslatàt. Gondolatban elbúcsúztam a tömböktől, a triptől, hálás voltam azért, hogy minden úgy alakult, ahogy. Talán nem mindig nekünk kell meghódítanunk a sziklákat. Van, hogy azok akarnak nekünk valami egészen mást vagy újat tanítani.

trippvideó később...