Az elhagyott kulcs

Augusztus második hétvégéje egyszer csak Kotecniken ért minket. Még szerdán toltunk Benke Balázzsal és Robival egy meló utáni Százhalombattai session-t, Áronék vendégszeretete közben elkezdett körvonalazódni a hétvége is. Egy kocsit próbáltunk Robival eleinte megtölteni, a semmiből Szíj Peti is nagy motivációkkal jelentkezett, majd Lakatos Zoli, Alma, és végül Áron.

Áronnal ketten füstölünk lefelé a pályán, órákon keresztül élvezhetjük a villámok pazar látványát, ami elég poén amikor nem esik mellé az eső. Áronnal kicsit félrekommunikáljuk az indulás időpontját, de végül éjfél után mi is beesünk a kempingbe. Kotecnik már megérett arra, hogy kempingnek nevezzük, én eddig ezt nem tettem meg. Mindig vidám, odaadó és csupaszív házigazdáék hatalmas mosolyokkal fogadnak mindig, a fiúk ahogy meglát minket már tölti a röviditalokat, a néni vicceskedve mondja nekem: "Breakfast yeah? a lot of food yeah?"

Egy szó mint száz, ide mindig hazavárnak és ez a hely már kicsit olyan is mintha hazamennék. Szállásadóink nem kevés energiával óriási átalakításokat végeztek. Vagy 50 köbméternyi fából a domb túloldalán építettek egy nagy barkácsházikót mint megtudtuk, ezzel is figyelve arra, hogy az erdész és fakitermelő, famegmunkáló tevékenységek ne zavarják a mászók nyugalmát. A régi szerszámos sufni helyét pedig padok vették át, a lenti régi grillező helység pedig olyan átalakításokon esett át hogy csak hüledeztünk. Kinti konyha és mosogató helységek, közösségi tér, új ping-pongasztal és a rusztikus hatás megtartása végett a régi sufniban lévő almaprés gépet is kitették ide. Két napig találgattam mi lehet ez mire kiderült a 70 eves óriási faprés mikéntje. És még mindig 5 euro a szállás, amit már 5 évvel ezelőtt sem értettél... fullos fürdő, fullos WC-ki nem fogyó papírral, hűtő és most a leni rész… én ritkán vagyok csöndben, de itt elakadt a szavam.

Jajj ne a mászásról is kéne valamit írni?! Nem tudok. Kiégtem. Már elmúltak azok az idők amikor kronologikus sorrendben történt a mese habbal és az is elmúlt amikor minden egyes sziklázásról beszámoló készült. Sajnos idén csak minden második külföldi túrára jutott bejegyzés, de ennek csak egyik oka az időhiány. A napló-szerű tevékenységünkre már van külön netes edzésnaplónk, a mászások vezetésére a 8a, a legtöbb durva sztori pedig eljutott a nem publikus kategóriába. 

Töltődünk Pachamamatól

Mégis mi lenne a legemlítésre méltóbb… hmm. Mondjuk a cím. Hát igen, elhagytuk a kulcsot. Vagyis Áron, vagy mink – mindegy. Szombaton még nem tűnt fel a bézöl, a végtelen reggeli még mindig végtelen és finom, de mióta legutóbb beszartam gatyába a házi joghurttól (ez még az elmondható kategória nem!?) most úgy döntöttem, ha lesz ha nem én kihagyom! Különben túl sok bálványimádathoz szükséges tárgyat kellene még elrejtenem itt ott.

Creta a terv, célom egy.

Legutóbb kiestem a fogáskitörés miatt a 7c standjából (second go), valahol mélyen ez egy tüskeként maradt bennem és úgy voltam, akármi lesz én most megmászom. Az első átmozgás is okozott problémákat, majd a beszálló boulderben kitörtem még egy lépést és számos csízítés után jöhettek az éles próbák. Ollóval szabtam magamra az utat, itt ott levagdostam a kényes részeket, kikapartam minden pókháló alatt megbújt nüánsznyi kis segítőfogást vagy lépést, fejben sokszor végigzongoráztam, de így is többszöri nekifutásra tudtam csak felszikkadni annyira, hogy átmásszam a beszálló bouldert.

Super kih

Nehéz beszállni egy ilyen útba. Tudod hogy meg tudod csinálni, estél már el a stand mellől. Végig iszonyat összpontosítást fog igényelni, az eleje pedig azonnal préselés. Mintha egy 110 gáttal kezdődő háromezer akadályba szeretnél beszállni. Booocsi. Hetedik vagy nyolcadik próbára végül minden össze áll, utólag kérdeztem a többieket volt-e kiabálás mert nem emlékszem, de elvileg teleordítottam az erdőt. Jól van, akkor legalább a küldés városában voltam, nyugtázom. Az egyetlen emlékem a no-handbe be és kimászás volt. Bemászásnál tudtam hogy ez nagyon rossz lesz, kimászásnál pedig nagyon rossz is volt, de akadt a standlánc.

Alma és Zoli

"Bálint Hash and Smoke Klub" justforfun:)

Na mi legyen még? Legyen egy kis napló megint? Legyen. Igazából erre a napra nem volt panasz. Mit is írhatnék jut eszembe, talán azt hogy a legmotiválóbb idei köteles mászónapom volt. Szíj Peti leOSelte a Sloveniji za 20 let nevű 7b+ -t, Robi iszonyat határon mászását nézte tátott szájjal mindenki, ahogy az utolsó mozdultig elvereti, Áron végtelen motivált volt mint általában – egy szó mint száz; más volt a csapatmorál mint az általában megszokott. A fiúk iszonyat fel voltak pörögve (főződtek is a Bialettin a kávék!) és ez a hangulat mindenkire átragadt. Áron görög spanjai is velünk voltak ekkor, sajnos nézegettem is az egyikük első nittben (első mozdulatban) való vergődését a Metulj (pillangó) nevű 7b+ -ban. Nem néztem végig az utat, az lentről látszott, hogy majd feljebb jönni fognak a jobb fogások és pihi-pontok, a beszálló boulderre kell igazán itt is ráfeszülni. Magamnak sem adtam volna sok esélyt, de végig gondoltam minden fogásverziót, szűkült a kör, minden lépésbétát – szűkült a kör és végül maradt pár fogás és lépés amivel fejben meg tudtam mászni az utat. A bétaiterálás mellett, azért nem jön rosszul, nagy kincs ha az ember ismeri a saját képességét és annak határait, én sajnos ritkán vagyok ezzel így. De nem ma! Az út leküldetett, lelkemben OS – a 8a szerverén flash az etikus.

Este folytattuk Áron szülinapjának ünneplését, nah ezt jól megszívtuk!

Reggel már a holland és német barátok is a kulcs hűlt helyét kutatják. A nap nagyrésze nekünk így kicsit megkeseredett, a pótkulcs lejuttatásával ment a szerveződés. Végül mivel kiderült, hogy Áron csak hétfő délután fog visszajutni, nekem pedig már aznap dolgoznom kell, bármennyire sem szerettem volna egyedül hagyni – végül a Szíj verdában hazaszikkadtam ötödikként.

Végül a csomagtartóból a kulcs is megkerült, a bentragadt telefonommal egyetemben. Sok kép nem készült, ezt a keveset fogadjátok szeretettel.