Érett lettem...

Egyszer Gábor azt mondta: eljön a vég, de ez valami új kezdete. Persze ő akkor ezt azért mondta, mert egy kamerával akartam spotolni a La Costeban, ami hát lássuk be, valóban nem volt egy fájteres ötlet. Most kicsit más célt szentelek eme bölcs soroknak, és ezennel ígérem hogy többet nem fogok filozofálgatni a blogon, nem traktállak titeket lelkem kis változásairól, innentől töménytelen mennyiségű mászóbeszámolót fogunk majd hallani (csak most utoljára még egyszer kérlek), hiszen a szezon már javában elindult bár ezt jócskán elfelejtették velünk vizsgáink.
Kissé összejöttek a dolgok az utóbbi időben. Közeledett a szóbeli érettségi és hát nem valami jól mértem fel a rám leselkedő veszélyt, nem tettem meg minden tőlem telhetőt. Az utolsó egy héten tudatosult bennem, hogy még csak a töri felénél járok, így meghajtottam a dolgokat. Volt két tétel amire azt mondtam - mondja el az akinek két anyja van, ellenben a többi 18-at úgy mondtam mint egy verset. (Még a La Ramblat is bele tudtam csempészni a nagy földrajzi felfedezésekbe, nem is beszélve a "Verduni vérszivattyúról", vagy az Action Direkt nevű föld alatti mozgalomról), egyszóval a törinek eléggé utánajártam. Az utolsó két napban elkezdtem átnézni a magyart, egy nappal a szóbeli előtt pedig a német írásbeliket is. A németről csak annyit tudok mondani, hogy szerintem a legjobb felkészülési mód a German pornó nézése volt. Persze nem ez a köszön, durr bele, és ennyi, hanem az ilyen fasza forgatásosak, aminek története van. Főnök lebassza a titkárnőjét, hogy miért rosszak a statisztikák, vagy az anyuka a kisfiát a jegyei miatt, vagy a... na jó ne menjünk bele jobban. Szóval a németre faszán felkészültem. (amúgy nem vagyok pedó és perverz se.. :)
A magyarból elterjedt az az általános nézet, miszerint sorban vannak a tételek. Idő híján úgy gondoltam, hogy megtanulom majd rendesebben az első és utolsó 3-4 tételt és akkor bármelyik végébe húzok nem érhet baj. Egy Ceüsenél is magasabb fal dőlt össze bennem, amikor a vizsgabiztos rám mosolygott és a szemem láttára megkeverte a tételeket. Olyan érzés volt mintha egy kést szúrtak volna a szívembe és közben forgatnák...

Így történt az eset, hogy Kosztolányi Dezső Édes Annyát húztam ki. Ami meglepetés volt számomra, hogy IQ-ból mennyi minden előjött, és mivel csúszás volt előttem, másfél órám volt kidolgozni az irodalmat. Ezalatt az idő alatt, majdnem a könyvet is ki lehet olvasni. Hát végül sikerült két oldalt teleírni a vázlathoz, sőt azt kell  hogy mondjam még a nyelvtannal sem voltak problémáim... ! Ez engem is meglepett. Jött a töri.
Ha megkérdezitek Gábort simán ki tudja számolni, mennyi annak a valószínűsége, hogy 20 összekevert tételből kettőt nem akartam kihúzni, és az egyik mégis bejött . Hát sikerült egy viszonylag jó előadásban kifejtenem a Német egység kialakulását, ezt olyan tízből hatosnak mondanám.

Gépészet következett, éreztem ez komolyabb lesz mint egy 8a út, bár egyik téren sincs még túl nagy tapasztalatom. Sikerült ezt elcsesznem a legjobban, így már teljes mértékben tudatosult bennem a gondolat, miszerint ősszel a szakmait újra megcsinálom. Igazából, szerencsésnek mondhatom magam, abból a szempontból hogy a szakmai után tudtam egyet fújni. (Átülhettem egyik székről a másikra) A némettanár nagyon rendes volt, valóban, ahogy mindig is elképzeltem. Kifejtős témának az Arbeitsplatzot, és a Küche-t kaptam, egyértelműen a konyhát választottam, bár azt hiszem csak a lecsó elkészítésének elmondása után nyertem meg a vizsgabiztost. A németet élveztem a legjobban, eltűntek a ragok, a módok, csak beszéltem és beszéltem, mint a cserediákokkal amikor az ember már megivott egy keveset. A vizsga után, a tanár végül csillogó szemekkel borult a nyakunkba, s halmozott el dicséreteivel, ilyen szépet még életében nem halott. (Emelt németre ketten jártunk a gépész szakról az elmúlt 10 évben...)
Amikor kijöttem az épületből a haverommal úgy éreztük most megváltottuk a világot. Persze ez más érzés mint egy Abokalipszis stand akasztása, node mégis... és mintha jönne most valami üresség is.


Persze nem gondoltam ezt teljesen így, a szóbeli előtti éjszaka. Szakítottunk a barátnőmmel, vannak dolgok amit nem szabad és nem is kell erőltetni. Jó ha az ember ilyenkor megtalálja a kézenfekvő barátokat, akik még ha nem is szólnak semmit, már a jelenlétük is oly sokat segít, mégha csak hallgatnak és némán hintáznak az éjszakában.
De ismét csak egy -fent említett- barátom mondását tudnám idézni: Olyan ez mint a villamos, mindig jön másik.

Konklúzió:
Úgy gondolom a negyedik volt középiskolai tanulmányaim legjobb éve. Voltak kemény mászások, nagy bulik, lányok is szép számmal, jóarc tanárok (fizikából 2.2 re megkaptam a hármast, mert a tanárnőnek adtam az összes aszparátuszt amit ősszel vittem), új barátok, új élmények.
Az évfolyamban a diákok is negyedikre értek teljesen össze. Minden a csütörtök reggeli 5 órás kelésekkel kezdődött, amikor a szalagavatóra gyúrtunk. Ekkor még elég távolinak tűnt az érettségi nem is vettük igazán komolyan. Amikor eljutottunk a szalagavatóig, megvolt a bál és a nyitótánc, a vakuáradat, megkaptuk a szalagokat már kicsit elkezdtünk izgulni. Még fél év Robi, mondtam a padtársamnak. Ahogy telt múlt az idő "még 4 hónap mához", aztán már csak 3. Áprilisban sikerült összetörni az ujjam, aminek következménye egy nagy kihagyás lett, amiből szerencsére jól jöttem ki. Egy áprilisi magyaron -sosem fogom elfelejteni kedvenc tanárom- Szaksz Balázs bejött és azt mondta; fiúk, úgy képzeljék el ezt a tanévet mintha egy 400 méteres futóverseny lenne.
- Először nem értettük.
-"Úgy képzeljék el hogy szeptemberben rajtoltak, és most már célegyenesben vannak és most kell megnyomni ezt az utolsó 100 métert a célig. Hogy Maguk mit fognak érezni a célban? Az csak Önökön múlik. Az idejük, még ha nem is lesz rekord mutatni fogja felkészültségüket és az eddigi összes edzésüket, tükrözni fogja verejtéküket, és több éves munkájukat. Így hát kérem, hogy aznap mindenki JÓL kösse be a cipőfűzőjét..."
Ő egy olyan ember volt aki mindig úgy tudta elmagyarázni a dolgokat, hogy mindenki megértse. Fantasztikus példái voltak, az élet minden területéről, és ahogy a nőkről tudott beszélni, kicsit fájni fog hogy már nem fog többé tanítani. De ahogy József Attila mondta volna:
"Ez az elmúlás, ebből vagyok. "