Piz Badile

Bár személy szerint én nem tarthattam a fiúkkal erre a túrára a piszkos anyagiak és a kiújult vállproblémáim miatt, de lélekben a fiúkkal voltam a falon. Ezért is örülök, hogy Tomcsi mester nem volt rest és írt egy beszámolót az esetről. Így nem is szaporítom tovább a karaktert, tessék meg-vizs-gál-ni a beszámolót! :)

"Az idei évben végre sok sok év tervezgetés és halogatás után sikerült eljutni a Bergel csoportba. Talán a hegység legismertebb tagja a Piz Badile, ami 800 méteres északkeleti falával az Alpok hat nagy északi falai közé sorolandó. Utólag átgondolva nem biztos, hogy baj, hogy idáig halogattuk a mászást, mert szerintem csak az elmúlt két évben sikerült felnőnünk a feladathoz, amit a Comici tavalyi mászásával bizonyítottunk is magunknak.

A Badile kicsit havasan

Heten vágtunk neki a túrának, ebből hatan másztunk (István, Fecó, Dávid, Dani, Domi, Tomcsi), Varga Bence is elkísért minket, de ő kerékpárral csapatta az Alpokban: 6 nap, 900 km, 17.000 m szint, 14 hágó, respect!!!
Csodás időben érkeztünk meg a völgybe, de az előző hét rossz időjárása szépen fehérre festette a hegyeket kb 2500 m felett. A fal teteje is vastagon havas volt, a kuloárok, kémények kimondottan. Itt kicsit meginogtunk, hogy lehet h nem ez a legmegfelelőbb időpont, de a magyaros „Ha már egyszer eljöttünk, akkor megmászom...” gondolkodás gyorsan túllendített a holtponton. Négy napra pakoltunk fel és pár órás gyaloglás után elértük a beszállótól kb 40 percre lévő kellemes sátorhelyeket. Utolsó nap vettük észre, hogy a gerinc folytatásánál, ott ahol a turistaút elkanyarodik a másik hegyi házhoz remek bivakhelyek vannak. Akár 4 – 5 személynek, fedettek, szélvédettek, van amiben fel is lehet állni, teljesen felesleges sátrat cipelni. A hófoltokból van a közelben olvadékvíz. Napközben szépen száradt a fal, legalábbis messziről úgy tűnt, ezért másnapra mégiscsak megkockáztattuk a mászást: Dani – István, Fecó – Dávid a gerincet tervezte, amit reggel átértékeltek és Cassin lett belőle, mi Domival az Another day in Paradise utat választottuk. A reggeli csúcsban mi is elértük a beszállót, hihetetlen, hogy mennyien másznak erre a hegyre, főként a gerincen, de a többi útban is néha dugó van. A beszálló eléréséhez, így augusztusban már felesleges a hágóvas és egész magasan is vannak bivakhelyek, csak ezek nem fedettek. Kösz a tippekért a Firstascentproject- es srácoknak.

Another day in Paradise utolsó hosszainak egyikében

A mi utunk egy álom, 600 méter „utazás” csodás gránittáblákon. A fal dőlése kb 70 fok, nagyon kellemes mászást biztosít a kiálló kristályokon. Átlagnehézsége 6 körül van, de a két hetes hossz kicsit megpörgeti az embert. A nehézséget inkább a vizesség okozott, mert az első négy hossz jól el volt ázva, akár ihattunk is volna helyenként. „Patakos” körülmények között a hatos, hetes reibung kunsztokat nehezebbnek éreztük de toltuk keményen. A biztosítottság az első 10 hosszban rendben van, a standok fel vannak újítva, néhány új nitt is csillog, sajnos a régi gyűrűs nitteket baromi nehéz észrevenni, a következő jelszót választottuk: „Mássz, majd úgy is lesz valami...”. A maradék 5 hosszban csak a régi cuccok vannak meg (1991-ben mászták), azok is igencsak ritkásan: 50 méter 4 nitt hatosért, nem mondhatnám hogy az akasztásban fáradtunk el. Kora délutánra értük el a gerincet, de mivel másnap is akartunk mászni az ereszkedés mellett döntöttünk. A gerincet a rossz híre miatt (kötélelakadás -> szop.s) kihagytuk és az utunkban másfél óra alatt lecsúsztunk a besszállóhoz. Sok kalauz nem javasolja ezt a levonulási utat, egyrészt ha nem tudod hol kell elhagyni a gerincet, akkor sose találod meg, másrészt folyamatosan ki vagy téve a kőhullásnak, amit a gerincet mászók idéznek elő, de ez mászás közben is így volt. Délután 5 fele már a sátraknál kajáltunk és a többiek esélyeit latolgattuk, hogy vajon elérik-e még aznap a gerincet, amikor utoljára láttuk őket még bőven a falon voltak. Később kiderült, hogy éjjel 2re elérték a a kémények tetejét, de fejlámpánál és egy baromi régi topo miatt nem találták a kivezető utat. 3kor a bivak mellett döntöttek, behúzódtak egy faltól elváló sziklapikkely mögé és reggel 6ig próbáltak aludni valamicskét. A felszerelésük nem volt a legideálisabb volt aki rövidgatya + póló kombóban nyomta végig a -1°C éjszakát. A náluk lévő hővisszaverős mentőfólia állítólag sokat segített, ezt ajánlom mindenkinek beszerezni, ha ilyen alpesi útra megy. Másnap fénynél gyorsan elérték a gerincet és megkezdték a félnapos szívást, a gerincen való leereszkedést. Fáradtan, éhesen, dehidratálódva, de épségben érték el este fele a sátrakat. Azt hiszem ilyen hosszú alpesi utaknál a felszerelés gondos megválasztásán kívül a tempós haladás is fontos, a biztonságot növelő tényező. A srácoknak grat. a mászáshoz és hogy ilyen lazán, nyugodtan végignyomták ezt a „hosszú napot”.

Valahol a Cassinban

Másnapra a gerinc mászását terveztük, de pár apró dolog miatt a Cassinnál találtuk magunkat. Reggel pakolás közben a polifoam alól előkerült egy Cassin topo, gondoltam, ha már itt van elteszem, felmenet közben Domi finoman megjegyezte, hogy ugyan nincs jól, de azért rá tudtam volna beszélni a Cassinra, innentől nem volt megállás, leereszkedtünk a nagy párkányra, átovatoskodtunk a hókupac előtt, felszólóztunk a beszállóhoz és beálltunk a sorba... Egy olasz páros mászott előttünk, jól haladtak, meg legalább nem kellett utat keresni, csak ne beszéltek volna annyit. Hihetetlen, hogy előlmászás közben is tudták egymásnak folyamatosan osztani az eszet. Nagyon szép idő volt egész nap, jól haladtunk, közben beértünk egy angol párost is és a folyamatos haladás érdekében az evés ivást hagyagoltuk (reggelit is kihagytuk), aminek estére meg is lett az eredménye, nem kicsit kimerültünk és vattát tudtam köpni. Itt éreztem egyedül eddig, hogy azért jó lenne egy 60 méteres félkötelet bezerezni, mert nem mindig volt megnyugtató az 55 méteres ötös hosszokban szinkorban mászni egy darabig. A gerincet délután 4 fele értük el itt Domi kívánságára még a csúcs felé kanyarodtunk és másztunk még 5-6 hosszt a gerincen, itt már az eléhezés és fáradtság miatt nem tartottunk valami szédületes tempót és a bivakház megtalálása se ment egykönnyen.

A kémények végénél járunk

A hegy tetején lévő emlékmű nem a csúcson van, de ezt mi még nem tudtuk, szóval először fel a rendes csúcsra, majd rácsodálkozás, hogy basz... itt nincs semmi, majd át az emlékműhöz pár foto, örömködés, majd még kb, két hossznyit kell haladni a gerincen könnyű terepen, hogy elérd a bivakot és végre megpihentünk, reggeliztünk. A bivak elég apró, hat embernek van hely, de a priccseken épp hogy elférsz, éjszaka folyamatosan érkeztek emberek, így reggelre heten lettünk. Reggel 7kor indultunk el lefele, a cél a gerincen és korábban mászott úton való leereszkedés volt a svájci oldalra. A gerinc valóban szívás kétszer akadt el a kötelünk, de hál istennek mindig volt ott egy páros, akik kiszabadították nekünk, így nem kellett visszamászni, fellélegeztünk amikor elértük a Paradise tetejét és átválthattunk laza csúszásba, 2kor már a sátraknál röhögtünk, kajáltunk a többiekkel. Még aznap levonultunk a hegyről, hogy a kocsinál hagyott söröket megritkítsuk.

Domi a „csúcson”

Másnap átvonultunk Olaszországba, pár boltot és a Como-i tavat érintve, mediterrán életérzés.... aztán délután már Val di Melloban nyomultunk. A rossz időjárás előrejelzés miatt nem mentünk fel a völgybe, hanem az út melletti elszórt, hatalmas gránittömbökön csapattuk a sportutakat. Egyik királybb volt mint a másik, kisgyerekként rohangáltunk a tömbök között, keresve a legjobb kunsztokat. Végül egy 20 méteres tömbbnél álltunk meg, ami esszenciális reibung mászást tartogatott 6c+ ig. Itt aztán meg lehet tanulni lépni, fel lehet keményedni az alpesi utakhoz. Éjszaka megérkezett a beígért eső, a felhőszakadás elárasztotta száraznak vélt bivakunkat. Másnap is esett, az egyetlen szárazan maradt 7a –s utat másztuk, igen jól mérték nyugodtan mondtam volna jóval nehezebbnek. Délután felsétáltunk a völgybe megkerestük a Cunda Lini és a Luna Nascente beszállóját és megittuk életem egyik legjobb cappucinóját. Ezek az utak máskorra maradtak sajnos. Hazaindultunk, hogy még megállunk Ausztriában mászni valahol. Adlitzgraben lett belőle, de itt is volt egy jó kis zápor, így a Strassenwandon nyomattuk a 8/8+ utakat. Elfogyott a bőrünk, elfogyott az erőnk, megszavaztunk h egy nappal korábban térjünk haza.

Esszenciális reibung

Összességében nagyon sikeres túra volt, jót másztunk, keményen csapattuk, jól éreztük magunkat és megbizonyosodtam, hogy a Bergell csoportba még vissza kell térni. Minden túra után csak egyre hosszabb lesz a kívánságlista, most ezekkel az utakkal bővült: Piz Cengallo: Greis Lehmann, Sciora di Fuori: Via Integrale."

Köszi Tomcsi!