Délután indultunk (Bálint, Réka és én) Pestről vonattal és Fehárváron Huszár Melinda vett fel minket kocsival.
A rendezvény egybe esett a Várjátékokkal, fennakadás nélkül zajlott a két esemény egymás mellett.
![]() |
| A magyarok kiűzik a törököket a várból. A törökök a megadásért cserébe bántatlanul elvonulhatnak. |
Kb 4-kor értünk a falhoz, ekkor már szállingóznak elfele az emberek, de atom jó a csapat: Bölény, Gabó, Lengyel Csaba és még sokan mások.
Nyomtunk egy-két bemelegítőt, aztán Bálinttal rámentünk a Szfinx-re. Tudtam hogy már másztam ezt az utat, ennek ellenére teljesen názáretibe voltam. Pont az alsó kunszt előtt jelent meg Pistike és Balázs. Sok hibás és kevésbé odavágó megjegyzés között kaptam jó bétát is. Az első kunszt sikerült miskolci OS-ba, aztán elfáradtam a végére. Bálint hasonlóan. Másodikra azonban meglett mindkettőnknek, a 8a.nu-ról kellett megtudnom, hogy ezt az utat már megmásztam tavaly.
![]() |
| Pistike már sörrel a kezében gyalogolt fel a falhoz, nem szégyenlősködött. |
Még próbálkoztam a Schwarz bácsi emlékúttal, Csutorás azt mondta, hogy ki lehet lépni a tetején a Kulcsosba, bár így sem tudtam összerakni. De Balázs mondott jó bétát, megvan a csókai projectem.
Ekkorra már szinte mindenki lement az esti parti helyszínére, Schwarz házához, Pistike és Balázs ütötte még a sziklát, akik nálunk is később érkeztek.
Bálint még sötétben megnézte a Csontbrigádot felsővel, de nem lett meg.
Ezután levonszoltuk magunkat, Melinda a sofőrünk hazament, mi meg megkerestük a házat, ahol már jártunk két éve.
![]() |
| imazászló és szőlő |
![]() |
| Reggeli kávé, szükség volt rá |








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése