Skyline, avagy a megtestesült bézöl

Írta: Barabás Gábor

Skyline. Még a név is milyen inspiráló. Skyline.. az egész 2017 elején kezdődött, mikor úgy döntöttem itt az ideje külföldön is mászni egy 8b-t…

Mindig is fontos volt számomra, hogy jobb mászóvá váljak, de ehhez mindenek előtt a fogalom definiálására volt szükség, vagyis mit is jelent számomra a jó mászó fogalma – a sokoldalúságot. Egy jó mászónak legyen rálátása és legyen igénye arra, hogy megismerje a különböző mászóstílusokat, technikákat. Nem kell mindenben kiemelkedőnek lennie, de személy szerint egy teremben feledzett kisperemes 8B boulder arcot, aki nem tud egy 6-os repedésen felmenni, vagy egy 40 méteres tufás 7a-t megmászni egy-két próbából és erre nincs is igénye, egyszerűen nem tudok jó mászónak tartani. De természetesen ez az én értékrendem, minden ember találja meg a saját boldogságát, hiszen ez a legfontosabb az életben. Ha valaki campuson akar edzeni egy ziafelhőben úszó teremben, csak az egykezes a fontos és ez teszi boldoggá, nincs semmi gond, csak az önfényezés és mások oltogatása ne társuljon hozzá, mert az kiábrándító.

A képen balról jobbra egy 8b, 8c majd egy újabb 8b (Skyline) és így tovább..

Ezen az úton haladva jutottam el először Földes Andrissal az USA-ba még 2016-ban, vicces is volt mikor a 6-os repkókban újra kellett kezdenem az egész sportot, hirtelen újra kezdő lettem. Szomorú, de még az egykezes sem segített rajtam. Ezekkel a gondolatokkal nyugtatgattam lelkemet az évek során és kerültem el a nehezebb kihívást jelentő sportutakat. A 8a-k egyre könnyebben estek el a különböző stlusokban, úgyhogy véget ért a tingli-tangli, 2017 tavaszán elhatároztam: itt az ideje egy külföldi 8b-nek. Azért ezzel sem lőttem magasra, hiszen Geriben már megmásztam a népszerűbb utakat ebben a fokozatban, de mondjuk ki őszintén: Geri a számmászás tökéletes helyszíne, ugyanaz a stílus szinte minden útban, mássz meg egy nehéz utat és jöhet az összes többi úgy, hogy külföldön egy random kiválasztott 7a+ OS-hez közöd nem lesz. A 8b-ben pedig nem kapod meg a te magasságodhoz tartozó tökéletes bétát és nem topiban gyakorolgatod először az utat. Cserébe viszont ott a kaland: kalauzból lehetséges szektorok nézegetése, felfedezése, út keresés, béta kitalálás..

Sárga pólóban egy mászó közeledik az út feléhez

Bürsben először Fidyékkel másztunk, a hely pont félúton volt köztünk és Innsbruck között Ausztriában, ideális célpont egy hétvégi kiruccanáshoz. A hely azonnal lenyűgözött, áthajló 30-40 méteres utak konglomerátumon, és ne felejtsük el az öreg Beat által nyitott clean 8b/+ Prinzip Hoffnung-ot sem. Az ember beáll az út alá és azonnal megérti egy út fokozatának jelentéktelenségét: vegyünk egy mászót, aki letolta a Zed-et és egyet, aki a Prinzip Hoffnungot. A nehézség egyforma, a két mászó fizikális, mentális és technikai tudása már nem annyira. Így nem is ebbe az útba szálltam be, hanem a völgy másik oldalán lévő Skyline-ba.

A szikla jellege itt teljesen más, az út a fal legmagasabb részén halad középen, 35-40 méter hosszú, több mint 10 méteres konstans áthajlással. Első alkalommal fel sem jutottam a standig, az út tökéletesen van nittelve: az elején sűrűn majd egyre ritkábban hiszen lehet esni – egyszerűen nem tudtam egy fölső kunsztot átmozogni kb. 3-4 méterrel az utolsó nitt felett. A következő hétvégén újra Bürs, újra nem sikerül, de többet ésszel mint erővel: egy kb 3 méteres bottal és egy rátépelt Kong csalóköztessel és végtelen settinggel sikerült bevarázsolni a kötelet a következő nittbe. Először voltam a standban, és nem értettem hogy lehet ez 8b: az első 20 méter minimum egy kőkemény 8a, majd egy közepes pihenő. Ezt követően az út egyre nehezedik, vannak még rázogató helyek, de nem az igaziak, a nitt távok egyre nagyobbak majd jön a dinamikus kunszt kb a 30. méteren, 1-2 rázás és a 2. kisperemes kunszt a stand alatt. Az út mozgása komplex, változatos, és valami fantasztikus érzés elérni a standot. Nem véletlenül a környék klasszikusa, kötelező ebben a fokozatban. Elkezdtünk járni Bürsbe, mentek a próbák, finomodott a béta, de még a pihenőig sem sikerült felmászni egyben, de a motiváltság csak egyre nőtt. Majd ősszel Krisztával újra USA, kb. egy hónap kihagyás, majd egy újabb hónap mire megint visszaerősödtem. Mentek még mászások az évben, de az idő egyre hidegebb, a próbák meg egyre rosszabbak lettek. Télen rámentem a maxerő endurance javítására, semmi nehéz boulder, rengeteg köteles 8a+ mászása a teremben a komfortzónán kívül, beastmaker beszerzése, app letöltése. Majd szilveszterre leszerveződött egy Margalef, és muszáj volt egy önbizalomnövelő stratégiára váltani: mindegy milyen áron, de egy nyamvadt 8b mászása a tripen. 8a.nu útleírások olvasgatása, videók nézegetése, mi az ami a legjobban feküdhet. Végül sikerült, ahogy Hociék nevezik „a helyi vécében” megmászni egy 8b-t. Rendben, az út kb. olyan nehéz mint mondjuk egy Fenevad és köze sincs a Skylinehoz. Tehát nem arról van szó hogy én vagyok gyenge, csak jobban kell akarni, így a trip után köv. hétvégén újra Bürs. -2 fok, az út elejét vékony jégpáncél fedi, bele sem mozgok. Május elején kezdünk el újra járni és azonnal sikerül a pihenőig felmászni egyben, majd a kövi hétvégén már a felső részen esek ki. Kezd összeállni az út, de minden alkalommal csak egy éles próba fér bele az erőbe. Már mindig sikerül eljutni az utolsó kunsztig, csak egy mozdulat hiányzik, de érzem az még messze van. A maxerő endurance és az endurance is rendesen fejlődött, de a maxerő beesett így júniusban elkezdek megint boulderezni. Mivel a baba mindjárt megszületik és így a fókusz nem a mászáson lesz, kezdem elengedni az utat és átmenni a nagyfalra. Ekkor Györgyi egy keddi Bürsre hív, lógjuk el mindketten a napot és csapassuk. Legyen! Meglepődök a formán, hirtelen érzem a téli edzés lepihent hatását, maxerő újra a topon. Könnyen megy egy 7c OS, majd 4. útnak átmozgom a projót, kimondottan megnőttek a peremek és a lyukak. A teremben is érzem a fejlődést, a köv. héten két 8a esik el könnyedén 2.GO. Maga Ízer Bálint érkezik a hétvégére, Hoci és Györgyi is csatlakoznak. Szombaton Bürs, tökéletes megmászó idő: 15-20 fok árnyékban széllel. Követem a stratégiát: nehéz részeket a lehető leggyorsabban átpörgetni és csak a jó pihenőkben megállni. Minden tökéletes, egy hibát sem vétek, hiszen már vagy 1000szer pörgettem át lefekvés előtt az agyamban. Kb 1 év és 20-25 próba után beakasztom a standot, hihetetlen mászás, tökéletes minden pillanata, egy pontba sűrűsödik az egy év munka eredménye. Megérte. Györgyi is felszáll a sending trainre és behúz egy 7c+-t, én még megnézek egy múlt évről itt hagyott 8a-t és a nap végén még ez is elesik.

Méhen belüli szoktatás a sziklához

Szokásos camp Hociékkal

Mindig úgy gondoltam, nem a cél elérése, hanem az odavezető út a fontos és azt kell élvezni, különben teljesítmény alapú mászóvá válik az ember, aminek a végén ott a burn out. Most viszont hazudnék, ha azt mondanám nem volt király érzés beakasztani a standot és visszanézni az idevezető útra. Végre sikerült Angela Eiter 2006-os OS szintjét elérnem. És máris itt a következő kihívás – babaprojekt. Talán kicsit nehezebb és hosszabb lesz, de jobban is fogom élvezni.. legalábbis azt mondják...